HIRDETÉS

Újabb botrány a VOLT Fesztiválon

HIRDETÉS

Történelmet írunk. RPG a Volton? Ilyen még nem VOLT ! De lesssssz!!! – posztolta ki közösségi oldalára június elején a soproni illetőségű, beszédes nevű RPG zenekar. A hardcore alapokon szélsőjobbos szövegeket játszó együttes ekképpen tudatta rajongótáborával, hogy valóban különleges pillanat lesz az idén huszonhetedik alkalommal megrendezett fesztivál (és persze a zenekar) életében, amikor felcsendül a színpadáról mondjuk a „Szuronyt szegezz” című szerzemény.

HIRDETÉS

A VOLT Fesztivál hosszú utat járt be, míg végül felengedték színpadukra az első szélsőjobbos zenekart. A balliberális szcénából indult fesztivál és szervezői azután hangolták át a fesztivált egyre inkább NER-baráttá, hogy a miniszterelnök legidősebb gyermeke, Orbán Ráhel kezdett el sertepertélni a házuk táján. Az azóta magát az édesapjától független hatalmi erőközponttá kinövő, saját lábán álló Orbán-lány kezdetben még csupán szakdolgozati témául választotta a Sziget Kulturális és Menedzser Iroda által szervezett fesztiválokat, majd később munkakapcsolatba is került velük.

Hogy jutott a Szálasit éltető zenekar a VOLT színpadára? | Magyar Hang

Azóta hirdet a VOLT Fesztiválon a Magyar Posta, a Nemzeti Közművek (tényleg, valaki árulja el, egy versenytárs nélküli állami cégnek miért érdeke bárhol is hirdetni?), a Szerencsejáték Zrt., az Agrármarketing Centrum, a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (igen!), valamint Schmidt Mária kormánybiztos is itt éli ki Orbán-rajongását, aminek köszönhetően a miniszterelnök beszéde hangzik el a színpadról a két koncert közötti szünetekben. (Ahogy állítólag majd a nemsokára kezdődő idei Balaton Sound fesztiválon is felcsendül az immár hírhedtté vált reklámfilm.)

Az RPG tegnap lépett fel a VOLT Magenta Színpadán, mint a „Sopron zenél 2018” verseny győztese, a koncerten résztvevők szerint szerény sikerrel. A banda zenei világa leginkább a szintén soproni Moby Dick-et másolja. Szövegeikben elsősorban a katonanosztalgia jelenik meg a naiv festők színvonalán: „dörren a puska és robban a gránát / mindenütt ég a határ / bömböl az ágyú és szántja a földet / körülötte a halál” (Részlet a „Hogy ha (sic!) a gépünk” című számukból.)

Az ártalmatlan katonadalokat dalolászó amatőr zenekar képét némiképp beárnyékolja, hogy a csapat idén márciusban Budapesten fellépett egy Szálasi Ferencre, a nyilas terror „nemzetvezetőjére” emlékező koncerten, amelyen több nyilas zenekar is képviseltette magát. A nyilaskeresztes buli után tehát három hónappal, csütörtökön a VOLT Fesztivál színpadán is kipróbálhatta magát az RPG. Arról nem szól a helyszíni tudósítás, de több mint valószínű, hogy a hungarista zenekar koncertje előtt is levetítették a színpadon Orbán Viktor beszédét.

HIRDETÉS

Kerestük a VOLT Fesztivál szervezőit, hogy kommentálják az információnkat a hungarista zenekar szerepeltetéséről a rendezvényen.

Frissítés: válaszolt a fesztivált szervező cég, itt olvasható a magyarázatuk.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Gulyás Balázs
Gulyás Balázs
„Isten, haza, család.”

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,202lájkolóTetszik
2,692követőKövetés
17,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Tequilát Orbánnak – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bödőcs Tiborral és L. Ritók Nórával. Miskolci és szombathelyi választási riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Tűnjenek el a hatalmaskodó pártemberek!

A párt felé elkötelezett képviselő nem a település érdekeit helyezi az első helyre, hanem minden döntésénél végigzongorázza azt, hogy mit szólnak hozzá, vagy eleve utasításra dönt.