A gyulakmusz papír

Nem tudom, a nyájas avagy nyájatlan olvasó emlékszik-e még a földrajzi tanulmányaiból, hogy Gyula városa hazánk mely tájegységén fekszik. Jelöljük meg az a.)-t, a Viharsarok lesz az, ne kérjék a telefonos segítséget. Ez a táj onnan kapta a nevét, hogy a környék mezőgazdaságból élő lakói mindig is lázadóbb természetűek voltak a nagy magyar átlagnál.

Ám mielőtt Gyulára utaznánk, időzzünk még egy kicsit Füzesgyarmaton, amely a Viharsarok határvidékén található. Itt még júniusban lett olyan purparlé a helyi Fideszen belül, amely tettlegességig fajult. A verekedést egyik, Fideszen belüli oldal sem vitatja, csak azt állítják, hogy a másik fél ütött. A helyi szervezet elnökasszonya szerint a polgármester úr bántalmazta őt, míg a fideszes polgármester szerint az elnöknő feszítette hátra a felesége karját. (Mármint nem a sajátjáét, hanem a polgármester szintén Fidesz-tag feleségéét.) Könnyű volna most ezen kis füzesgyarmati kitérőnk kapcsán kaján publicisztikát rittyenteni, leírni olyanokat, hogy „amíg verekednek, addig se lopnak”, meg hasonlók. Ám a helyzet úgy áll, hogy az erőszak elfogadhatatlan, akárki is legyen a bántalmazott. (A lovagiasság szabályai szerint persze minősített eset, ha nő az áldozat.)

No de folytassuk utazásunkat az Alföldön, Gyulán, és térjünk rá a fideszes viták nehézsúlyú versenyzőire (pontosabban csak azok között nehézsúlyú, ami a nyilvánosság elé került)! Meglehetősen törvényszerű volt, hogy az önkormányzati választások előtt a végeken is elkezdődik a nagy verseny, hogy ki folytathatja tovább a harácsolást, és ki kényszerül szögre akasztani a lopótököt. Kleine Fische, gute Fische, ahogy a sváb mondja. Olyanok ezek az aprópénzen vitatkozó kis önkormányzati fideszesek, mint a gyerekek, amit a szülőktől látnak, azt csinálják kicsiben. Jelen esetben a lopást. „Ha a Lőrincnek leesik fél Magyarország a kamionról, akkor nekem is adhat vissza a Józsi a térkövezésből” – gondolhatják és gondolják is az önkoriban porosodó fideszes urak és hölgyek.

Ezúttal a volt gyulai fideszes alpolgármester segédletével feslett fel az igazságot fedő szövet. Jöjjenek velem, kukucskáljunk be együtt ezen a lyukon át. A sztori lényege, hogy ez a bizonyos Galbács Mihály, volt alpolgármester és tanácsnok panaszos levelet írt a Viharsarokból Mátyás királynak (Kádár Jánosnak, Orbán Viktornak), hosszú oldalakon át taglalva, hogy a gyulai szintén fideszes polgármester és a haverjai mit loptak el a városban. Galbács úrnak kilenc hosszú év kellett, hogy felismerje a lopás mikéntjét, de hát jó munkához idő kell. (Egyébként érdekes figura ez a Galbács: 1976-tól a megszűnéséig a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja volt, vezetőségi tag volt az MSZMP alapszervezetében, marxista–leninista egyetemet végzett, és egykori cége, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság káderutánpótlási csoportját is vezette. Ám 1999 óta már Fidesz-tag, és mint ilyen kérlelhetetlen antikommunista.)

Galbács Mihály levelét megírta, szerelmes könnyével telesírta, majd a telesírás után elküldte Orbánnak, ám a Fideszen belüli feljelentés hamarost’ a sajtónál kötött ki (nyilván vagy a címzett, vagy a feladó adhatta ki, szerintem Orbán volt, de nem biztos), és pár nappal később Galbács úr már a Gulyás Márton-féle Partizán stúdiójában (egy azóta letiltott videóban) fejtegette az ügy zaftos részleteit („én nem akartam, kérem, hogy a nyilvánosság elé kerüljön, de ha már így alakult, kérem...”), hogy ki, mennyit és mikor lopott a gyulai közösből.

Keményen nyomják ott Dél-Békésben a fiúk, na! A kiderült részletekből talán az a legszebb, amikor a gyulai polgármester megpróbálja rávenni a volt kórházigazgatót, hogy mondjon le az országgyűlési mandátumáról. A kórházigazgatóból lett parlamenti képviselő azonban okos ember, aki a fiát is magával viszi a tárgyalásra, aki pártunk és kormányunk jóvoltából véletlenül épp a megyei adóhatóság igazgatója. A mandátum maradt. Tarantino koccint Móriczcal és Bacsó Péterrel. Az csupán kispályás mellékszál, hogy Galbács úr akkurátus feljegyzése szerint a gyulai polgármester, Görgényi Ernő úr rokonaiból-ismerőseiből álló érdekcsoport nyithatta meg Gyula és a közeli Sarkad trafikjainak nagyjából felét. (A kafkai hangulatot fokozandó jegyezzünk meg, hogy Görgényi Ernőt a gyulai Galbácskert városrészben választották önkormányzati képviselővé korábban a t. választópolgárok.)

Ami azonban sokkal lényegesebb, az a történetben meghúzódó Simonka-szál. Választ kapunk ugyanis arra a kérdésre, miképp történhetett meg az a szabályt erősítő kivétel, hogy Simonka György fideszes képviselőt végül meggyanúsította az ügyészség. A tét, hogy a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) 58 milliárd forintja Békés megye melyik régiójában legyen elköltve: Gyula térségében vagy Simonka felségterületén?

Görgényi polgármester úr szerint persze Galbács úr áruló, aki a nyilvánosság elé viszi azokat az ügyeket, amelyeket a polgármester szerint „házon belül, a Fideszben kéne megvitatni és lezárni.” Értik, ugye? Ezek az emberek arról beszélnek, hogy jutna lepattanó másnak is, ha nem pofázna. Tegyük fel az álnaiv kérdést, vajon az ország többi Fidesz vezette városában is így megy a felszín alatt?

Epilógus

„A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere számára augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmából Áder János köztársasági elnök.” Na, még egyszer: „nemzeti ünnepünk alkalmából”.