Mi a csudát lehet írni arról a hétről, amikor nem egy, nem két, de sok ember volt, aki szerint a vihart is az okozta, hogy fél éve nem Tarlós Istvánt, az igaz® és egyetlen©, nagyságos Orbán Viktor™ jelöltjét választotta meg a hálátlan ki-tud-rajta-kiigazodni-milyen-színű rongyokba öltözött Budapest népe? Igen, például győri Facebook-csoportokban olyan fotómontázsokat osztottak meg, amelyen szerepel egyrészt a napfényben fürdő szülővárosom, Győr (amely nagyszerűen választott, hiszen fideszes polgármestere van, lám, süt is nap hétágra, ahogy júniusban illik), másrészt a vihar áztatta a főváros. Tessék választani! És sokan valóban ilyen alapon választanak. Sokan valóban úgy gondolják, hogy azért esik az eső, mert Karácsony esteti. (Hullatja?) És a Lánchíd is miatta fog leszakadni. (Nem fog, bár pártunk és kormányunk szorgosan tesz érte.)
Amikor pár éve megjelentek az olyan filmek, mint például a Hülyék paradicsoma, amely arról szól, hogy egy a 2000-es ezredforduló körül hibernált férfi 500 év múlva felébred, és mindenki idióta, az emberiség a fogyasztás rabságában senyved, legyintettem. Amikor pár éve többen arról kezdtek beszélni, hogy az emberiség elindult a butulás útján, kinevettem őket. Tévedtem. Valóban a hülyék korát kezdtük el élni.
Vannak emberek, akik nem oltatják be a gyerekeiket, nehogy csipet helyezzen a bőrük alá a háttérhatalom/a zsidóság/Bill Gates. A világ legerősebb gazdasági és katonai hatalmának a vezetője egy olyan futóbolond, aki szerint a koronavírus ellen hipót kell magadba fecskendezned, ugyanezen szörnyű alak máskor a nők szeméremtestének megragadásáról delirál. Egy másik eszelős egy másik óriási ország elnökeként az esőerdők kiirtása mellett érvel, és tesz is ennek érdekében. Egy megint másik tökfilkó emberek szabad levadászására ad ki bullát. A sort lehetne folytatni szinte a végtelenségig, a züllött cinikus figuráktól a hétköznapi bűnözőkön át a romlott, sötét lelkű fazonokig. Hülyék vagyunk, és hülyéket választunk.
Az ezeréves és keresztény Magyarország a határán fogva tart és éheztet gyerekeket. Elönt a szégyen és az irigység, ha arra gondolok, hogy a Szlovákia néven önállósodott északi szomszédunk Meciar után 20 évvel ki tudott termelni magából egy olyan miniszterelnököt, aki úgy tud beszélni Trianonról, mintha tényleg Európa kellős közepén laknánk, közben a Pozsonytól csupán 170 kilométerre, Felcsúton székelő magyar miniszterelnök (mint tudjuk, az a bizonyos székelőhely a bukolikus stadionra néz) mintha balkánibb akarna lenni a balkániaknál, és a szokásos pénteki bájcseveje alkalmával azt büfizte vissza a tót kormányfő Trianont engesztelni igyekvő mondataira: „Nem mondom, hogy nem veszem észre az ilyen mondatokat, de az nem érdekel.” Aztán jöttek még sztyeppék maradékai meg a kovászos uborkák. Méltatlan volna csak idézni is.
Nagyon is a butulás országútján vagyunk, tévedtem, amikor az erre rámutatókat kinevettem. És még csak 500 évre sem volt szükség, mint a Hülyék paradicsoma című filmben. A közönségesség, obszcenitás, az ízléstelenség lett a norma. Nekünk ilyen elit jutott: közönséges, vulgáris, de nem utolsó sorban alattomos. Alattomos, mert a legelemibb, tudatalatti ösztöneinkre igyekszik hatni. A magyarság nagy XXI. századi érettségije az, hogy átlátunk-e az alattomosok szitáján.
És mégis: nem „jó, hát akkor itt fogunk élni”, hanem „itt élned, halnod kell”! Mert ez az egy hazánk van, és még jelen állapotában is legalább annyira a miénk is, mint az emberi butasággal visszaélőké. Tégláról téglára, publicisztikáról publicisztikára szükséges visszaépíteni az egyszervolt nagyságát, sokszor a tíz körmünkkel (szíriuszi táltosoknak tizeneggyel) kaparva ki az építőanyagot hozzá.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/25. számában jelent meg június 19-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy digitálisan! És, hogy miről olvashat még a 25. számban? Itt megnézheti!
