Michael Ignatieff, a CEU (Central-European University) elnök-rektora (b3) beszél az egyetem jövőjéről tartott sajtótájékoztatón az intézmény V. kerületi Nádor utcai épületében 2018. december 3-án. Balról Chikán Attila, a CEU kuratóriumának tagja (b), Enyedi Zsolt magyar ügyekért felelős rektorhelyettes (b2), jobbról Fodor Éva társadalom- és bölcsészettudományokért felelős rektorhelyettes (j2) és Liviu Matei rektorhelyettes (j) (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Egy kamera kijelzőjén látszik, amint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter sajtótájékoztatót tart a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlése kapcsán a minisztériumban 2018. december 6-án (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A milliószor elátkozott nap

Trianon. Az újkori magyar történelem szitokszava, amit sosem feled a magyarság.

Diagnózis

A konkrétumok, a makacs tények csak fontos támpontot adnak az életben, szemben a közéletben egyre gyakoribb mellébeszéléssel.

Bécsó kezében dalol a lapát

Mindent felzabál a mainstream, mint a Bayerék a Monsantót.

A demokrácia hullócsillaga

Állítólag ma már egybehangzó a bírósági körökben az a vélekedés, hogy az igazságszolgáltatás, mint az utolsó, eddig teljesen be nem darált hatalmi ág sorsa megpecsételődött.

Egy lépés hátra – kettő előre

A választás óta nagyot nőtt a szememben Vona Gábor.

Mit kívánjunk Orbán Viktor legújabb kormányának?

Lehangoló tény, hogy Magyarország minden kormányzati erőfeszítés és a kezdeti hatásos válságkezelés dacára az elmúlt nyolc évben is messze az adottságai alatt teljesített.

Néven nevezzük, de kő kövön nem marad

Maffiamódszerekkel alkotja az erkölcstelen jogszabályokat a politikai felvilág.

Beszédem a Nemzeti Arcvonal Bajtársi Szövetség gyűlésén

Nem vagyunk méltóak sumér őseinkhez, ha nem kovácsoljuk egyetlen erővé Tyirityán Zsolti szilajságát, Bencsik Andris ravaszságát, Budaházy Gyuri konokságát és Bayer Zsolti kutyaságát.

Kétharmados parlament, kettészakadt társadalom

Annyi biztatót tudok mondani az új ciklus kezdetén, hogy a történelem április 8-án nem ért véget Magyarországon.

Állítsuk meg Robert Mercert!

Hogyan? Nem tudják, ki ő? Hát így bajosan szegülhetünk ellen az ármánykodásainak.

Legolvasottabb