Mostanában van száz esztendeje annak, hogy Magyarország elveszítette saját tengeri kikötőjét. Bármennyire is fájdalmasan érintették a közvéleményt az Adria partjáról érkező hírek, az, hogy Fiume egy vesztes háborút követően ki fog kerülni a magyar közigazgatás alól, már korábban sejthető volt: a város történelmi léptekkel nézve rövid ideje tartozott Magyarországhoz, ráadásul idegen testként ékelődött földrajzi-politikai környezetébe, így hát egyedüli kérdésként csupán az maradhatott, hogy a soknemzetiségű lakosságából legnagyobb arányokat kitevő horvátok és olaszok közül melyek lesznek Fiume régi-új gazdái. Azt viszont akkor, 1918 októberében legfeljebb a legborúlátóbbak sejthették, hogy Fiume elvesztése csak az első lépcsőfok abban a folyamatban, amely végül a történelmi Magyarország bukásához és Trianonhoz vezetett.
Fiume jelentette tehát az első, akkor még többé-kevésbé lenyelhetőnek tűnő területi veszteséget a bukott háború után az önállósodás útjára lépett magyar állam számára. Az újonnan kikiáltott népköztársaság vezetése tisztában volt azzal, hogy a várost földrajzi és politikai okokból kifolyólag nem lehet magyar kézen tartani, nem is tett efelé érdemi lépéseket, egyedül arra törekedett, hogy a leginkább a közigazgatásban ténykedő magyar lakosságot kimenekítse. (Ez sikerült is, Fiumében 1919 elejére csupán hírmondók maradtak addig se nagyszámú magyar polgárai közül, idővel aztán ők is távoztak.) Fiume elszakadása ugyanakkor már ekkor, amikor Trianon még legfeljebb rémisztő árnyként mutatkozhatott meg, szimbolikus erejű volt, mert egyet jelentett a tengeri kijárat elveszítésével.
Veszett ügy, kínos emlék: összeomlás és forradalom | Magyar Hang
Egy százéves történet, amely nem tud múlttá válni.
Holott a magyar soha nem tartozott a tengerésznemzetek közé. Hiába adta ki a tengerre buzdító jelszót a Fiumét a reformkorban meglátogató Kossuth, és hiába lobogott néhány évtizeden keresztül magyar trikolór a kikötőben és a kormányzói palota fölött, az Adria hullámait szelő hajókat többnyire olasz és horvát tengerészek irányították. Kivételek persze akadtak, hiszen a fiumei Magyar Királyi Tengerészeti Akadémián magyar hallgatók is tanultak, noha az oktatás olaszul zajlott, mint ahogy az iskolát is olasz nyelvű elnevezése rövid változataként Nauticaként emlegetik mind a mai napig. (Nem keverendő össze az ugyancsak Fiumében, de osztrák égisz alatt működő császári-királyi haditengerészeti akadémiával.)
Egyik leghíresebb magyar növendéke Horthy Miklós volt, aki viszont fatális véletlen nyomán került Fiumébe: hat évvel idősebb bátyja, Béla ugyancsak a tengerészeti akadémián tanult, amikor is nem sokkal a kadéttá avatása előtt, egy hadgyakorlat alkalmával súlyos sebesülést szerzett. Hiába csak vaktöltény találta el, és hiába hozott azonnal pesti orvost a fiának az idevonatozó Horthy István, a seb a belekerült lőpor révén elfertőződött, és Horthy Béla 1880. május 29-én meghalt. Ekkor jött az addig a soproni gimnáziumban németül tanuló öccse ötlete, miszerint elhunyt fivére helyére lép, és szülei ódzkodása ellenére jelentkezett az akadémiára, amelyet el is végzett, utána meg se állt az ellentengernagyi rangig, és tengerésztiszti pályafutását az Osztrák–Magyar Monarchia hadiflottájának utolsó parancsnokaként fejezte be – nagyjából akkor, amikor Jekelfalussy Zoltán, Fiume utolsó magyar kormányzója végleg elhagyta székhelyét, s a kikötőben és a Hauszmann Alajos tervezte kormányzói palotában levonták a piros-fehér-zöld lobogót.
Tiszteletet Czakó vitéznek! A katona élete árán is megvédte a magyar föld egy darabját | Magyar Hang
Czakó Balázs közvitéz élete árán megvédte a magyar föld egy darabját, Balassagyarmat így ma is magyar.
A többi történelem, amely nem szűkölködik váratlan fordulatokban és eseményekben. Ha az az elejtett puskából származó golyó a fiumei tengerészeti akadémia gyakorlóterepén nem találja el a szerencsétlen Horthy Béla combját, bizonyos dolgok feltehetően másként alakulnak a magyar és a közép-európai történelemben.
A Nautica egy másik híres magyar neveltje, Dékány András viszont Horthy Miklóssal ellentétben már nem fejezhette be az akadémiát, ám Fiume elvesztését, azokat az 1918. októberi napokat testközelből látta, és negyven évvel később meg is írta Matrózok, hajók, kapitányok című könyvében – ifjúsági regénybe csomagolva, egy olyan korban, amelyben nemigen lehetett Trianonról beszélni. Magyarország első számú vezetője akkoriban Kádár János volt, aki a fiumei Santo Spirito-kórházban született 1912. május 26-án Csermanek János néven, és kétnyelvű (magyar és olasz) születési bizonyítványának másolatát állítólag akkor vehette kézbe, amikor egy Jugoszláviában járó magyar pártdelegáció tagjaként meglátogatta évtizedek óta nem látott szülővárosát, néhány nappal az 1956. októberi forradalom kitörése előtt.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 21. számában jelent meg, 2018. október 5-én.
Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 21. számban? Itt megnézheti.
