HIRDETÉS

A lovas tüzér

HIRDETÉS

Nagyapámnak ígértem egy regényt. Nem kérte, magamtól ajánlkoztam rá. Amikor először említettem neki, megvonta a vállát, pödört egyet a bajuszán, és annyit mondott: „Felőlem. Már ha egyáltalán lehet.” Nem volt egészen világos, mit ért ez alatt. Pedig lehetett volna annyi eszem. De hát mit tudhattam akkor a világról? Se többet, se kevesebbet, mint más korombéli kölyök, akiktől legföljebb az különböztetett meg, hogy miután mindenfélét összeolvastam, téves képzeteim támadtak saját magamra, illetőleg a tudásomra vonatkozóan. Kivagyiságomból kifolyólag tettem hát nagyapámnak a regényírásra vonatkozó ígéretemet.

HIRDETÉS

Pár oldallal el is készültem belőle, amit természetesen meg is mutattam a nagyapámnak. Akkoriban már nem kézzel írtam, francia kockás vagy spirálfüzetekbe, olvashatatlan macskakaparással, hanem egy keletnémet gyártmányú írógéppel, amelynél megfelelő szalag megléte esetén váltogatni lehetett a betűk színét. A választék meglehetősen szűk volt, és még el kellett telnie pár évnek ahhoz, hogy kellően művésznek érezzem magam a piros betűszín használatához – amikor a nagyapámnak ígért regény kezdeményét püföltem a gépbe, maradtam a hagyományos feketénél. Két ujjal kopácsoltam (mindmáig így), lassan, ám annál hangosabban. Az írógép zakatolt, és minden sor végénél csöngetett, én pedig már pusztán attól a mozdulatsortól, ahogyan kivettem a szerkezetet a bőröndjéből, majd akkurátusan befűztem a papírt, írónak éreztem magam. Ennyi volt az okom a rátartiságra.

Dédapám és a rejtélyes M | Magyar Hang

Van két fénykép róla. Helyesebben van egy harmadik is, amelyiken ő maga nem látható, ám valamiként, úgy vélem, mégis csak összekapcsolható vele.

Nagyapám nem volt elégedett az irományommal. Ezt egy szóval sem mondta, annál sokkal jobban szeretett, én azonban észrevettem rajta. Nagyapám arca rendszerint derűs volt, a faluban afféle tréfamester hírében állt, aki nemcsak szóban ontotta az élceket, hanem megnyilvánulásaival is. Előszeretettel figurázta ki azt a mindnyájunkat körülvevő, egyhangúan bánatos világot. Miközben olvasott, kerestem arcán a megrendülést, a katarzist, amelyet reményeim szerint a művem okozhatott benne, ám vonásai jottányit sem változtak, ellenben fölhívta figyelmemet a már pusztán abban a pár oldalban is tetemes mennyiségben fölhalmozódott tévedésre.

A regény végül nem született meg. Egy darabig – különösen míg nagyapám élt – szégyenkeztem miatta. Nem csak a neki tett, elhamarkodottnak és beváltatlannak bizonyult ígéretem miatt. Hanem mert egy ideig úgy éreztem, hogy a nagyapám olyan titok birtokába avatott bele, ami csak akkor ér valamit, ha világgá kürtölöm. Én voltam az első és az egyetlen, akinek a háborúról és a lágerről mesélt. Persze addig is tudtuk, hogy lovas tüzérként megjárta a frontot, majd további két évet töltött hadifogságban az úgynevezett felszabadulást követően. És hallottuk az éjszakai kiáltozásait, és láttuk a fölriadásait, amelyek után hosszú percekig mászkált a házban zseblámpával a kezében – ám az évtizedek óta gyötrő rémálmokról és azok eredetéről sokáig senkinek nem beszélt.

A fiumei puskagolyó | Magyar Hang

Ha az az elejtett puskából származó golyó nem találja el a szerencsétlen Horthy Béla combját, bizonyos dolgok feltehetően másként alakulnak a magyar és a közép-európai történelemben.

A kivételt én jelentettem. Falusi ember lévén nagyapám folyton szöszmötölt valamivel, hol a kertben, hol a ház körül, ám egy különösen forró, nyári napon egészen estig bent maradt a hűvös tisztaszobában, ahol ebéd után rendesen egy-két fertályórát delelt. Nem emlékszem, pontosan mi indította arra, hogy beszélni kezdjen, és miért éppen akkor. Elvégre a szocializmus még állt, és a rekkenő nyári levegő gyakran hangrobbanásoktól rezonált, amit az okozott, hogy a repülős léptékkel közel eső légibázisról gyakorlatozásra indult szovjet vadászgépek a nagyszüleim faluja fölött lépték át a hangsebességet.

HIRDETÉS

Arra se emlékszem pontosan, hogy jegyzeteltem-e – talán igen, elvégre anélkül az állítólagos jó eszem dacára sem jegyezhettem volna meg sok mindent a hosszú évekig tartó és véget érni nem akaró, hol közvetlenül a fronton, hol a megszállt területeken töltött katonai szolgálat nemritkán véres eseményeiből. Ám ha jegyzeteltem is, a jegyzetek sajnos ma már nincsenek meg. Emlékezetből azonban bármikor föl tudom idézni azt a hosszúra nyúlt, döbbenetes nyári délutánt, ahogyan nagyapám fekszik a heverőn, és arról beszél, hogy mikor látott először támadó T–34-eseket, amelyek lövegei azonnal ontani kezdték az addig csak hírből ismert halált, és milyen volt, amikor a komája fejét közvetlenül mellette vitte el egy lövedék – vagy amikor a vécét egy deszka jelentette a latrinagödör fölött, ahol az alatt a pár perc alatt, ami engedélyezve volt, két kézzel kellett kapaszkodni, nehogy az ember még nagyobb mocsokba zuhanjon annál, mint amekkorába a történelem és az ország meg az ő személyes rossz sora kényszerítette.

Lapot húzok ’19-re | Magyar Hang

A vurstlizene csak ideig-óráig tudta túlharsogni a színfalak mögött meglévő nyomort, és ezt a világot végül nem is a háború sodorta el.

A beígért regény tehát nem született meg. Igaz, két és fél évtizeddel később egyik regényem egy fejezetébe beleszőttem a nagyapám történetét. Ma már tudom, hogy annál pontosabban úgyse tudnám megírni. Nem is kell. Elég, ha látom magam előtt a nagyapám arcát, hogy milyen volt, miközben beszélt, és hogy a legvéresebb epizódoknál se olvadt le róla az életigenlés, és az az elmondhatatlan, bizonyos szempontból akár megmagyarázhatatlannak is tűnő mennyei derű.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/5. számában jelent meg, 2019. február 1-jén.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/5. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,634lájkolóTetszik
2,793követőKövetés
18,400feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Minden hatalom megittasul önmagától – Magyar Hang-ajánló

Nagy Ervin-, Zsiday Viktor- és Timothy Garton Ash-interjú. Riport a szekszárdi cigánynegyedből. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Egyenlő pályák

Egyetlen kapavágás sem történt még az atlétikai stadionnál, máris többmilliárdos kár ért mindenkit. A közömböseket éppúgy, mint a sportszerető közönséget és a keményen küzdő atlétákat.