Fin

Az 1975-ös esztendő édes ifjúságunk újabb tavaszát hozta, gimnáziumi harmadikosok voltunk. O. Ferenc éppen osztályfőnöki órát tartott, azaz nem tartott, mert már tíz perce adminisztrált, jegyezgetett az osztálykönyvbe, hiányzások, igazolások… amikor K. Gyula igazgatóhelyettes illő kopogás után az osztályterembe lépett.

Kérlek szépen, a mezei futóverseny… – magyarázta, miért is zavarja meg az órát. – A sporteseményt – fordult felénk –, amelyen ugyan nem kötelező a részvétel, de… értsed, mit beszélek fiam! a kerületi KISZ és Úttörőszervezet közösen rendezi, szombaton délután háromkor lesz a Városligetben. A FIN keretében! – tette hozzá különös hangsúllyal, és O. Ferenc osztályfőnökre sandított. Az csak annyit mondott: na, igen. Szóval össze kell írni, kik nem jönnek. Gondolom, ilyen nem lesz, tette hozzá az igazgatóhelyettes, elvégre az osztályban mindenki KISZ-tag. Nemde?

Nyolc tornafelmentett jelentkezett, ők nem jönnének… köztük Debrői, akit az igazgatóhelyettes az iskola zenekarából ismert, ő volt a harmonikás. A rend kedvéért az igazgatóhelyettes felolvasta a hivatalos körlevelet. A FIN, vagyis a Forradalmi Ifjúsági Napok mozgalmi rendezvénysorozat március 15-tel kezdődik, figyelj, fiam, nem olvasom fel még egyszer, és tart a dicső Tanácsköztársaság emléknapján át a felszabadulás ünnepéig. Záró esemény: a mezei futás. És a húsvét?! – kérdezte Debrői, akiről tudtuk, a közeli templom kórusában énekel, mutálás után már rátalált a basszus szólamra. Az igazgatóhelyettes szóra sem méltatta, végigolvasta a hirdetményt, aztán felírta a felmentettek számát. Kicsit hitetlenkedett; huszonkilencből nyolc, ez soknak tűnt, megint az osztályfőnökre nézett, az széttárta a karját, ha ennyi, hát ennyi. Azért csak gyertek el, mégiscsak mozgalmi esemény, a jó levegő nektek sem árt!

Sietős távozása után O. Ferenc osztályfőnök hangot adott mímelt rosszallásának: ennyi felmentett… nem is tudtam. Szóval, mondta aztán, mintegy átismételve az igazgatóhelyettes hirdetményét, gyülekező kettőkor itt, a gimnáziumban, utána együtt megyünk a Városligetbe, ott a starthelyre vezetnek; az egész kerület jön, a két iparitanuló-intézet, a technikum, a két gimnázium és az általános iskolákból a felsősök. Gellér jelentkezett, ő a szüleivel aznap, azaz húsvétszombaton Berettyóújfalun lesz, rokonlátogatáson. Minden évben így, ő nem tehet erről, családilag járják végig a körmenetet – erről se. Debrői hangosan közbeszólt, én meg énekkarban énekelek, tetszik tudni, és én fel is vagyok mentve.

Mielőtt még bárki bejelentené, hogy nem ér rá, mert tojást keres a kertjükben, tréfálkozott O. Ferenc osztályfőnök, lezárom a kérdést. Én tehát ott leszek, ezzel nyomatékot adott, nehogy valaki megpróbáljon távol maradni.

A húsvétnak nemcsak bódító tavasz- és virágillata van, de a konyhából áradó főtt sonkáé, tojásé, friss reteké is mámorítón jellegzetes. Tanítás után csak negyedórám volt orrba szippantani, siettem a futáshoz átöltözni. Rövidnadrág, trikó, rá az utcai ruha. Nem kell túl elegánsba’, intett anyám, tudta, a ligetben nincs öltöző, csak a gyepre dobjuk majd a ruhát. És vigyázz magadra, nem kell elsőnek lenni! Ez, megjegyzem, egyáltalán nem volt szándékomban. Amikor előző este felvetettem, mi lenne, ha otthon maradnék, és én is, mint Gellér, a családdal tartanék, apám Coubertin állítólagos szavait idézte, de merőben más hangsúllyal. A részvétel nagyon fontos! Jövőre felvételi az egyetemen, az ilyen mozgalmi izék bekerülnek a jellemzésedbe.

Volt, aki már az iskolában levette utcai ruháját, halálra röhögtük magunkat Szalkain, aki tornaruhában állt a bejárati aulában, karján botesernyő.

Nyíltan tréfára vette ezt a fontos forradalmi eseményt, mi is, de az esernyő plusz klottgatya végig az utcán, ez nem jutott eszünkbe.

A ligetbe azon a gyalogos vasúti felüljárón át jutottunk, mely igencsak egyszerűvé tette az Állatkerti út megközelítését, nem kellett a Hősök tere felé kerülni. A felüljáróknak megvan az a sajátsága, hogy eléggé keskenyek, kénytelenül kettes sorokba kellett rendeződnünk, nem lehetett látni a sor végét. Az igazgatóhelyettes egy darabig a felvezető lépcső mellett felügyelte, össze ne gabalyodjék a diáktömeg, aztán maga is elindult. O. Ferenc osztályfőnök már korábban eltűnt a szemünk elől, talán már az állatkertnél járt. Hirtelen Debrői szólalt meg: na, én akkor elmentem, gyerekek! Én is! Én is! – mondták egyre többen, és nem csak a tornafelmentettek. Káli, a KISZ-titkár próbálkozott valami fegyelmezéssel, ebből oltári balhé lesz, meglássátok, de Debrőihez még vagy tízen csatlakoztak, sziasztok, srácok, és balra-jobbra máris eltűntek.

A startnál derült ki, alaposan elkéstünk, létszámellenőrzésre nem volt idő. O. Ferenc osztályfőnök azonnal látta, ugyancsak megkevesbedtünk. Irtó szigorúan a homlokát ráncolta, és finoman elmosolyodott. Na, akkor… együtt vagyunk. Igaz? – kérdezte, aztán még egyszer hangosabban: igaaaz?? Az igazgatóhelyettes tűnt fel, sietve odaszólt: minden rendben? Igen, igen, mondta hangosan az osztályfőnök, nem hiányzik senki. Pillanatig az égre, aztán Szalkaira nézett, és azt mondta: de az esernyőért még számolunk, fiam.

Szenczi Tóth Károly további tárcáit itt olvashatja.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/19. számában jelent meg, 2019. május 10-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/19. számban? Itt megnézheti!