HIRDETÉS

Fényes jövő – A Rohadt állatok-ciklusból

Kérjük, támogassa a Magyar Hangot...

és a szabad sajtó megmaradását! Olvasóink segítségére is szükségünk van, hogy még több riportot és tényfeltáró cikket közölhessünk. Részletek ITT.

HIRDETÉS

– …Két bagzó kannyúl ütközött reggel a káposztaágyások és a palántaneveldék kereszteződésében, írja a biokert.ittlakunk.hu. Bár a hírportál szerint tetemeik egy teljes ösvényt eltorlaszolnak, így három forgalmi sávból csak a két befelé tartó szabad, a temetőbogarak már dolgoznak – fejezte be a hírolvasást egy kellemes hangú mormota, és baritonját hallható élvezettel megzengetve hozzátette: – A szó a stúdióé.

HIRDETÉS

A mikrofon előtt ülő Ürge még újonc lehetett az élő műsorok világában, mert rövid farkát égnek emelve, idegesen várt a sorára. Nagy szemével az előtte fészkelődő testes Hörcsögre, valamint mellette a magát minél jobban kihúzni igyekvő Aranyhörcsögre pislogott, de oldalra tekintgetve azt is figyelte, mikor gyullad ki a vörös fény, ami azt jelzi: adásban vannak.

A szignál után – amely a Mormota három átható füttyentése volt – hadarva, nagy elánnal belekezdett. – Köszöntöm a fülüket hegyezőket, a bolhászkodókat, és a szőrüket borzolókat. Ezen a csípős őszi reggelen a kiskerti politika két szemben álló nagyágyúját szólítom a múlt összegzésére és a jövő felvázolására. Maradjanak velünk, mert izgalmas lesz!

Mindkét hörcsög undorodva figyelte a hatásvadász műsorvezetőt. Az Aranyhörcsög aprót ásított, majd beleivott a vendégek számára kikészített répalébe. – Megengedi, hogy egy provokatív kérdéssel indítsak? – kérdezte az Ürge a nagyobbik állat felé fordulva, és a hangja határozottsága ellenére megreszketett. – Jövő tavasszal megnyílhat az új alagút?

HIRDETÉS

Mielőtt válaszolt volna, a Hörcsög is ásított egyet, és végigjártatta tekintetét az ócska kis lyukon. Eredetileg egy ürgecsalád téli álmához áshatták úgy két méterrel a föld alá, most egy helyi adó stúdiójaként működött.

– Életszerűbb ez az általunk ígért dátum, mint a korábbiakban beígért dátumok sora volt.

– Talán nem elég tőkeerős az építtető cég? – pillantott a jegyzeteibe az Ürge.

– Az Insectivora befektetői csoportba olyan közismert állatok tartoznak, mint a Sün, a Cickány, a Vakond – sorolta higgadtan a Hörcsög.

– Csalás, lopás, pénzmosás – szólalt meg a másik rágcsáló a meglepetés erejével.

– Már az is baj, hogy vakondokokat bízok meg a munkálatokkal? A vakondok generációk óta alagútfúrással foglalkoznak, minek ide közbeszerzési pályázat? Ezek olyan szakemberek, akik egész életüket a járatrendszerben töltötték. Becsukott szemmel is tudják, hol fúrjanak, hol bukkannak majd fel. Sőt, a szemüket sem kell becsukniuk, hiszen eleve vakok!

HIRDETÉS

„Franciául mondták, ha egy úrinő teherbe esett” | Magyar Hang

Szécsi Noémi legújabb nőtörténeti kötete, a Lányok és asszonyok aranykönyve, amely a szépség, az egészség, a termékenység és a szexualitás kérdésköreit járja körül a századforduló időszakát vizsgálva.

Az Ürge eltűnődött azon, hogy betegyen-e egy a témához illő számot – mondjuk, a Blinded by the lightot –, de félt volna a két hörcsöggel akár egy percig magára maradni, így inkább visszahúzta a mancsát a gombról. Még két méterrel a föld alatt is a nyilvánosság biztosította védelemben reménykedett, ráadásul a Hörcsög egyelőre nyugalmat erőltetett magára:

– Nem könnyű a Biokert helyzete. Nem presztízskérdés számomra az új alagút, a föld alatt élőknek én semmilyen ígérettel nem tartozom. Elegem van a sok aljas kis patkányból.

Az Aranyhörcsög olyan merészen nézett a szemébe, mintha politikailag sem lenne köze a patkányokhoz. – Igaz is – mosolyodott el kényszeredetten az Ürge. Szemlátomást még mindig azt az illúziót táplálta, hogy visszaszerezheti a beszélgetés feletti irányítást. – Mit válaszol az ellenzéki állatok koalíciója a széthúzás vádjaira? Úgy hírlik, komoly véleménykülönbségek fenyegetik az egységet.

– Tévedés. A hörcsögök, patkányok, pockok mind egyet akarnak – emelte fel a hangját a megszólított Aranyhörcsög, majd mellét kidüllesztve teátrálisan a Hörcsög felé fordult. – Ha beledöglünk is, maga menni fog – jelentette ki, és talán ez volt az a pillanat, amikor beesett az asztal alá. Mire az Ürge a másik riportalanyához fordult volna, neki is nyoma veszett, csak a felszűrődő hangok utaltak a vita jellegére:

– Megkérem önt, hogy ne harapjon. Ez a viselkedés európai rágcsálóhoz méltatlan.

– Ha ön nem harap, én sem fogok. Amúgy meg: dögöljön meg!

– Még egyszer és nyomatékosan arra szeretném kérni, hogy köpje ki a fülemet – hallotta lentről az Ürge, és mivel a felszólítás válasz nélkül maradt, rajta is eluralkodott a pánik. A rendelkezésére álló, ráadásul a hírolvasó, Mormota kiment a verem elé cigizni, ahogy a két hírblokk között szokta. A vezérlőben egy szerkesztőpocok a ZENE feliratú táblát tartotta fel, de az Ürge azt is leolvasta a szájáról, hogy erősen artikulációval azt tátogja: „búcsúzz el”. Remegő mancsokkal az adásmenet utolsó lapját kereste a folyamatosan billegő asztalon szétdobált papírok között.

– Amint hallják, a Biokert, mint mindig, jövőre is szenvedélyes, de termékeny viták helyszíne lesz, amelynek eredménye egy jobb jövő, haszonélvezői pedig az itt kaparó élőlények! Vendégeim nevében is kellemes délutánt kívánok minden kedves hallgatónknak! – hadarta elfúlva az Ürge a mikrofonba, mielőtt kikapcsolta volna. Mancsát finoman a vezérlő gombjához érintve egy tízperces metálszámot indított el, mert ennyi idő volt még hátra a következő hírolvasásig.

HIRDETÉS

Aztán a székében hátradőlve figyelte, hogyan verik szét a hörcsögök a berendezést.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/42. számában jelent meg október 18-án!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/1. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

31,702lájkolóTetszik
3,047követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A NER közepén állva – Magyar Hang-ajánló

Interjú Udvaros Dorottyával, kádári módszerekkel megosztott magyar közösségek és az Edda, ózdi és sályi riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek