A Föld nevű bolygó megmentése

Úgy hangzik, mintha sci-fi lenne. Pedig a már-már közhelyszerű valóság. A bolygó magát értelmesnek tekintő faja nekilát megmenteni lakhelyét, amely egyúttal milliárdnyi másik fajnak – állatoknak és növényeknek – is az otthona.

Kiskamaszként találkoztam először azzal a szóval, hogy környezetvédelem. A nyolcvanas évek első felét írtuk, a hidegháború némi átmeneti és viszonylagos csend után a nemzetközi helyzettel együtt ismét fokozódott. A szovjetek lelőttek egy utasszállító repülőgépet, az amerikaiak csillagháborús terveket szövögettek, idehaza pedig az évkezdet rendre drasztikus áremelkedéseket jelentett, amikor valahol a hírek mögött felsejlett a globális felmelegedés és az üvegházhatás. Az igazi parát ekkor még a savas esők jelentették, amelyekért természetesen nem a béketábor volt felelős, hanem az imperialisták, hiszen ott figyelték meg először ezt a jelenséget. Nálunk mindez egyelőre kicsiben ment.

Én például azért lettem iskolánk, egyben úttörőcsapatunk környezetvédelmi felelőse – felsőbb utasításra, választásról szó sem volt –, mert tanáraim úgy tudták, hogy szeretem a környezetismeret elnevezésű tantárgyat. (Nem szerettem, de nem is utáltam, érzelemmentes volt a kapcsolatunk.) És amikor megkérdeztem, hogy ebbéli minőségemben mi lesz a feladatom, azt a választ kaptam, hogy ügyeljek arra, hogy a pajtások ne szemeteljenek túl sokat. Hát a pajtások azóta elég sokat szemeteltek.

A környezetvédelem mostanra mindennapjaink meghatározó, első számú közéleti és politikai tényezőjévé lépett elő. Néhány hónappal ezelőtt milliók, de inkább milliárdok figyelték lélegzet-visszafojtva az amazóniai esőerdőkben tomboló tüzekről érkező híreket. (Pár téves megállapítás is napvilágot látott. Például az Amazóniára aggatott „a Föld tüdeje” metafora sem szerencsés, elvégre a tüdő nem termeli, hanem felhasználja az oxigént.) Az egyik közösségi oldalon szokássá vált, hogy a születésnaposok azt kérik, hogy az őket megajándékozni szándékozók inkább támogassák az óceánok műanyag-mentesítéséről szóló programot.

A világ számtalan városában időről időre környezetvédelmi, azaz klímavédelmi tüntetést tartanak, amelyeken arra szólítják fel a politikusokat, hogy az önző, kicsinyes és személyes érdekek mentén zajló, szűk látókörű politizálás helyett gondolkozzanak és cselekedjenek végre felelősen, és tegyenek azért, hogy a tudományos élet és a közvélemény döntő többsége által tényként kezelt közelgő klímakatasztrófát elkerülhessük, vagy legalábbis hatásait csökkenthessük. Közben egyre több világcég jelenti be, hogy az ugyancsak az egyik közösségi oldalon meghirdetett, műanyagmentes júliusként elhíresült akció folytatásaként a jövőben természetes vagy újrahasznosítható csomagolóanyagokban fogja kínálni termékeit.

Mindez csupa üdvözlendő, pozitív dolog. Még akkor is, ha sajnos csupán a felszínt kapargatjuk, az ártalmas környezeti folyamatok ettől még nem álltak meg, a légkör megállíthatatlanul melegszik tovább. De legalább a gondolkodás változni látszik, a probléma szőnyeg alá söprése, netán tagadása helyett egyre többen akarjuk megmenteni a Föld nevű bolygót.

Egy dolgot azonban talán nem oktalan pontosítanunk. A Föld nevű bolygó köszöni, viszonylag jól van. Kezdve onnantól, hogy a belsejét ma is alkotó forró kőzetanyag felszíne lehűlt és megszilárdult, az üstökösbecsapódáson át a jégkorszakig elég sok mindent túlélt. Addig, amíg évmilliárdok múltán a vörös óriássá duzzadó Nap nem perzseli fel, avagy nem trafálja telibe egy, a világűrön átvágtató gamma-sugár, bolygónk rendületlenül róni fogja kozmikus vándorútját. Élővilága, ha időnként hatalmas átalakulások árán is, de újraéledt a nagy kataklizmák után. Az is tudott dolog, hogy a Földön uralkodó átlaghőmérséklet volt már magasabb és alacsonyabb is a mostaninál. Valószínűsíthető hát, hogy a bolygó túl fogja élni a mostani, az ember által okozott felmelegedést is, flórája és faunája alkalmazkodni fog hozzá még akkor is, ha a változás a korábbiaknál jóval nagyobb sebességgel zajlik.

Úgyhogy amikor a bolygó megmentéséről beszélünk, igazából saját magunkat akarjuk megmenteni. Ezt a néhány ezer évet, a Föld történetében legfeljebb villanásnyi, alig észrevehető időt. Ami nekünk az élet teljességét jelenti. A mindenséget, a neolit forradalomtól, majd a folyó menti civilizációktól kezdve, Platón ideáin, Szapphó strófáin, Leonardo rajzain és Shakespeare szonettjein át Madame Curie kémcsövéig, Einstein relativitáselméletéig és a holdra szállásig. A történelem számtalanszor bizonyosságot adott arról, hogy az ember esendő és önző lény, jobbára saját magával van elfoglalva, és önnön jólétével foglalkozik. Talán nem is tehetne másként, ez az alig 10 ezer év kevés volt ahhoz, hogy legyőzze az állatvilágban gyökerező, a túlélésre játszó ösztöneit. Mondjuk hát ki bátran, hogy a saját bőrünkről van szó. Akkor, meglehet, hatásosabban ér célba az üzenet.

A Föld nevű bolygó még néhány milliárd évig létezni fog. Az általunk gerjesztett klimatikus folyamatok viszont a mi civilizációnkat veszélyeztetik, a világ ama képére mérnek halálos csapást, amelyben létezni egyedül képesek vagyunk. Mentsük meg hát lelkeinket.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/1. számában jelent meg január 3-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/1. számban? Itt megnézheti!