HIRDETÉS

Jót és mindent!

Nyugalom csomag

Legyen Ön is előfizetőnk, most akár egy hónapra is otthonába rendelheti a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti ITT! Köszönjük!

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Ezek a miniesszék halottakról szólnak, akik jó vagy rossz szerepet vittek az életemben. Sorozatot írók róluk, s a közlésre nem találtam alkalmasabb rendet az ábécénél. Hát jertek, túlvilágiak! Kezdetnek mindjárt egy nagy falat. Akit se lenyelni, se kiköpni nem tud az utókorra. Vele kezdeni – nem semmi. De hát a neve az ábécé elején áll. Akár úgy is vehetjük, jobb mindjárt túlesni rajta. Akkor elő vele.

*

Egyetlen találkozás miatt írok róla. A hetvenes években, amikor sokak számára érezhetővé vált, hogy az a reformkísérlet, amelyet új gazdasági mechanizmus címen próbáltak megvalósítani nálunk, nem megy, magyarán szólva, megbukott. Volt azért kenyér a boltokban, s még luxuscikkek is akadtak az áruházak polcain, de a szabadság foka, a kritika lehetőségei és sok minden ugyanolyan maradt, mint a mágikus számú, ’68-as év előtt. A melós küszködött, az értelmiségi viszont a száját is jártatta. Ezért volt szükség arra, hogy a korszak főideológusa időnként megjelenjen az agyasok társasága előtt, és csitítsa az ellenvélemények olykor háborgó tengerét.

Monori Lili: Az öreg Lukács György végigsírta a belső vetítést | Magyar Hang

Meg kell adni, jól csinálta. Először az Egyetemi Színpadon hallgatóként figyeltem azt az egyszemélyes kulturális show-t, amelyet produkált a bölcsészkar elégedetlenkedői előtt. Az elégedetlenség nem pusztán abban nyilvánult meg, hogy az „erkély” feliratot egy-egy ismeretlen kéz időnként Erdélyre javította, és aki ezt tette, alkalmasint nem a magyar neoavantgárd koronázatlan pápájára gondolt, hanem egy igazságtalanul elorzott tájegységre. Amikor filozófusokat, esztétákat, egyetemi oktatókat passzíroztak ki a hazai szellemi életből, olykor az országból, akkor bizony a vezérideológusnak illett elmennie az oroszlánok ketrecébe.

HIRDETÉS

Még egyszer mondom, jól csinálta. Bár jó előre írásban feltett kérdésekre válaszolt, de nem kímélte magát, belement olyan kérdésekbe, amelynek megválaszolására politikustársai a rendőrség segítségét vették volna igénybe.

Másodszori, akkor már face to face találkozásunk a Fiatal Művészek Klubjában történt, ahol akkortájt – szégyen ide vagy oda – vezetőségi tag voltam. Fejtágítóra érkezett oda is néhány évvel később. Mielőtt elkezdődött volna a mutatvány, a társadalmi vezetőség tagjait leültették eléje az étterem egyik asztalához, és egyenként bemutattak neki. Miközben kavargatta a kávéját, rutinszerűen végigkérdezte az elébe terelt vezetőségi tagokat, hogy mivel foglalkoznak. Amikor meghallotta tőlem, hogy disszertációmat írom a magyar állampártba olykor bezárt, majd kizárt, végül újra bezárt filozófusról, láttam, hogy megrándult az a híres bajusz. Nem kommentálta, csak lereagálta. Vagy csak én véltem így. Mindenesetre, ha ő, a politikus, mint egy halszálka, keresztbe állt mozgalomnak hírelt pártja vezetőségének képletes torkán, akkor az én filozófusom az életével, a munkáival, de még az utóéletével, ide-oda helyezgetett szobrával még inkább borzolta a bornírtak kedélyét.

Ennyi volt a találkozásunk. A kávéja ott maradt az éttermi asztalon. Senki sem mert beleinni, ő sem.

*

Szép lány a bölcsészkaron. Mi tagadás, voltak páran. A három ELTE-kar közül a TTK-ra jártak a csúnyácska magolók, akiknek néha kénkőszaguk volt, mint az ördögfiókáknak, és az Eötvös Klub szombat esti táncos rendezvényein a kutya sem kérte föl őket, a jogra jártak a pénzes divatbabák, akiket a budai villából néha apuka szállított a Belvárosba, nehogy elkéssenek. A bölcsészkaron ellenben akadtak lányok, akik csinosak tudtak lenni, és okosságuk sem süllyedt lenéző nagyképűségbe. Nem magoltak, gondolkoztak. Divatosan öltözködtek, de nem a Váci utcai butikokból. A forrónadrágot sem vették magukra – ’71-ben tombolt ez az illúzióromboló divat, a tiki-takival egyetemben –, hagyták a fiúkat, hogy ábrándozzanak, hogy forogjanak egy-egy perdülő szoknya után.

HIRDETÉS

Szép volt, és harmonikus egyéniségű. Ahogy telnek-múlnak az évek, sőt az évtizedek, egyre inkább azt hiszem, hogy az akkori népművelés szak volt a legmerészebb. Oda jártak a legszebb lányok, és a szak körülhatárolhatatlansága miatt sok-sok vendégelőadó színesítette előadásaik változatosságát. Jobbat és többet mertek, mint a filozófia vagy az esztétika.

„Inkább tessék akasztani!” Mi igaz A tanúból? | Magyar Hang

Felnőttebb volt nálunk. Csak sejtettem róla, hogy ő is később kezdte az egyetemet, nem tizennyolc éves korában. Szexepiles tyúkanyó vált belőle, aki pátyolgatta a nála pár évvel ifjabb kis csirkéket. Talán meg is súgta nekik, kikkel nem szabad szóba állni folyosón, lépcsőházban, dékáni hirdetőtábla előtt. Egy méltóságát veszítő világban (Deák Tamás erdélyi magyar író fogalma ez) őrizte és őriztette a női méltóságot, védte az ártatlanokat. Hol van ő máma? Kellene, hogy legyen, hogy működjön. De csak egy díj van elnevezve róla.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/6. számában jelent meg február 7-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/6. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

38,641lájkolóTetszik
3,464követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Amíg rám nem emeli a kezét…” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Verebes Istvánnal. Miből lett Németh Sándor dúsgazdag? Hogy élnek a szociális szféra dolgozói? Keresse a friss Magyar Hangot, digitálisan is!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek