Találós kérdés: egy gyönyörű nő, a hatvanas éveket idéző környezetben, enyhén Jackie Kennedy-s frizurával, elegáns blézerben bájos, kicsi leánycsecsemőt szoptat, egy ízlésen, stílusosan megkomponált fotográfián (és tegyük hozzá, a mellekből sem látszik több, mint amennyit bármelyik közép-európai kulturális eseményen láttatni engednek a dekoltázsok) – mi az?
A válasz: botrány! Legalábbis botrány tört ki az egyik legnépszerűbb lengyel divatmagazin májusi száma kapcsán, amelynek címlapján az egyik legkeresettebb fotómodell, Monika „Jac” Jagaciak szerepel (képünkön), a fenti bekezdésben vázolt felvételen, a „szeretet, közelség, gyöngédség, érintés, törődés, állhatatosság, egység” szó kíséretében. Történt ugyanis, hogy Monika – miután másfél évet kihagyott a terhesség apropóján – visszatért a szakmába és a címlapokra. Hangsúlyosan anyaként, amelynek – vélekedhettek a szerkesztők – ugyan miért ne volna helye a magazin májusi számában, elvégre anyák napját is akkor ünnepeljük.
Nos, a szerkesztők tévedtek, ugyanis a Monika Jagaciakkal és kislányával, Milával készült fotósorozatból botrány lett a javából. Nem a mellek miatt. Azokat elvégre megszokhattuk a képes magazinokban (a korombeliek, akik még az internet előtti időkben küzdötték át magukat a kamaszkoron, bőven tudnának beszélni arról, mekkora értéket képviseltek azok a nyomdatermékek, amelyekben a női mellek jutottak főszerephez, és hogy a kollégiumokban bizony az effajta produktumok bérbeadása alsóbb évesek számára üzleti vállalkozásként sem volt hamvába holt ötlet).
Csak hát általában a magazinok fotóin rendszerint valami rrroppant férrrfias dolog jelenik meg a mellek szomszédságában – tulajdonosuk egy Ferrarin vagy egy motorkerékpáron pózol, vagy éppenséggel csábítónak szánt pillantásokat vet a kamera lencséje által megtestesített újságvásárló felé. Előfordult persze az is – főképp azokban a régmúlt, internet előtti időkben –, hogy valaki szopogatta a képeken a mellbimbót, de az illető – bár férfi vagy nő is lehetett – minden alkalommal felnőttkorú volt. És a mellbimbó szopogatását-nyalogatását egészen nyilvánvalóan nem a táplálékszerzés motiválta azokon a képeken.
És ez mindig rendben volt így, nem lett belőle botrány sohasem. Aki nem akarta, az nem nézte (meg persze biztosan akadt olyan, aki akarta és nézte is, csak ezt nem óhajtotta nagydobra verni.) Szóval senki sem panaszkodott túl sokat a magazinokban megjelenő mellek miatt, még akkor sem, ha ezek a mellek mások szájától lettek illetve.
Mígnem megjelent a lengyel magazin címlapján Monika „Jac” Jagaciak melle, méghozzá úgy, hogy egy szép, kicsi leánygyermek emi azt a csecset. Skandallum! Nemdebár?
Ha úgy gondolná a kedves olvasó, dehogy skandallum, akkor hívjunk segítségül néhány kommentelőt, hátha sikerül meggyőzniük bennünket ennek az ellenkezőjéről. „Anya vagyok én is, szoptattam én is, de úgy gondolom, ez a fotósorozat helytelen, és az egyetlen célja az volt, hogy vitákat gerjesszen, de ezt nem a megfelelő stílusban teszi” – fogalmaz egy anyuka.
Egy másik sokkal sarkosabb véleményt fogalmaz meg: „A szoptató anyák undorítóak. A nők időtlen idők óta szoptatnak, úgyhogy nem értem, minek mutogatni, mintha valakinek ez volna a legnagyobb teljesítménye.”
A nicknév alapján szintén nő hagyta a következő kommentet: „Egyszer láttam egy ilyen tehenet a plázában, ahogy a derékig lógó tőgyével szoptatott. Ezek a tehenek nem fogják fel, hogy senkit sem érdekel a kis szarosuk, és hogy nem hercegnők, hanem a sors közönséges áldozatai. Nem értem, miért kellene tőgyeket bámulnom egy elegáns étteremben. Inkább maradtatok volna otthon. Ezek a kerge anyák azt hiszik, hogy valami kiváltságos csoporthoz tartoznak, de az az igazság, hogy célok és jó modor nélküli emberek.” Nocsak, a személyiség mily gazdag rétegeiről rántja le a leplet az, ha valaki mások előtt szoptatja a gyerekét!
Ha kísértést éreznénk arra, hogy valamiféle lengyelségspecifikus reakcióként értelmezzük a Monika Jagaciak melle körül kialakult perpatvart, és netán az északi barátaink társadalmában oly erős szerepet játszó katolicizmus táján próbálnánk keresgélni az eredőjét – nos, ne tegyük, mert nem csupán a Visztula partján szokás falnak menni az ilyesmitől. Próbálja csak meg valaki az Egyesült Államokban, közterületen szoptatni a csecsemőjét – reménykedhet, hogy hamar kiér hozzá a rendőr, megvédendő őt az erkölcstelenséget és magamutogatást kiáltó népharagtól.
Ami pedig a kereszténység és a szoptatás viszonyát illeti: képzeljük el, hogy a csillag fényét követve megérkezik Gáspár, Menyhért és Boldizsár Betlehembe, ott aztán befordulnak a jászolba, ám hogy-hogy nem, a Szűzanya éppen akkor szoptatja a kisdedet, mire a három királyok felkiáltanak, hogy Jézus-Mária, aztán aranyat, tömjént és mirhát hátrahagyva, hanyatt-homlok visszarohannak napkeletre, merthogy a szoptatás, az azért mégsem járja.
A fotósorozat alatti kommentárok között azért helyet kap a józanság hangja is. A legemlékezetesebb esetben ilyeténképpen nyilvánul meg: „Milyen rémes kommentek! De hát mind emlősök vagytok!”
Ehhez talán nincs is mit hozzáfűzni. Talán annyit, hogy Isten áldja május első vasárnapján (és Lengyelországban május 26-án) az anyákat, a szoptatósokat és a nem szoptatósokat is. Ha meg valakinek a villamoson, a plázában vagy a parkban éhezik-szomjazik meg a kicsi gyerkőce, ahhoz a magam részéről egyetlen kommentárt tudok hozzáfűzni: jó étvágyat!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/18. számában jelent meg április 30-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában!