Ellentétek nélkül nincs politika. Pontosabban: azok a kérdések válnak politikai kérdésekké, amelyekkel kapcsolatban ellentétek alakulnak ki a társadalomban, míg azok, amelyeket egyetértés övez, kiszorulnak a politika szférájából (vagy eleve be sem kerülnek oda). Lehet kárhoztatni a magyar közéletet jellemző „hideg polgárháborút”, és joggal fel lehet vetni, hogy hazánkban hiányzik egyfajta nemzeti minimum, vagyis nincs meg azoknak a stratégiai kérdéseknek a köre, amelyekben a különböző politikai erők rövid távú érdekeiktől függetlenül egyetértenének. De azt várni a politikától, hogy ne legyen „veszekedős”, hogy ne az ellentétekről és az egyet nem értésről szóljon, hanem elsősorban a konszenzusról, valójában nem más, mint a politika végét várni.
Éppen ezért azon sem érdemes meglepődni, hogy még a koronavírus-járvány sem hozott nemzeti egységet vagy legalábbis valamiféle oldalakon átívelő összefogást Magyarországon. Itt is fel lehet vetni – ugyancsak joggal –, hogy a válsághelyzet indokolatlanul éles vitákhoz vezetett, majd személyes ízléstől függően vagy a kormányzatot kritizálni, amely nemhogy gesztust nem tett az ellenzék felé, de annak provokálásával és lejáratásával volt elfoglalva, vagy az ellenzéket, amely egyetlen kormányzati döntést sem ismert el vagy tartott megfelelőnek. Az viszont, hogy egy válság kezelését viták övezik, egyáltalán nem természetellenes – épp az ellenkezője lenne az.
Ennél sokkal érdekesebbek azok az ellentétek, amelyek az egyes táborokon belül kerültek felszínre ebben az időszakban.
Egészen elszoktunk attól, hogy a kormányoldalon bárki is megkérdőjelezze Orbán Viktor álláspontját, márpedig erre most többször is sor került.
A hírek szerint befolyásos fideszes, illetve KDNP-s politikusoknak kellett meggyőzniük a miniszterelnököt arról, hogy a tervezettnél korábban vezessen be korlátozásokat, köztük a márciusi iskolabezárást. De ennél látványosabb példát is említhetünk: egyes kormánypárti polgármesterek kiállását az önkormányzatokat hátrányosan érintő központi intézkedésekkel szemben. Ezek persze nem olyan ellentétek, amelyeket a bejáratott fideszes gépezet ne lenne képes kezelni. Mégis figyelemre méltó, hogy a korlátlan hatalommal felruházott kormányfő egyfajta ellenerővel szembesült a sajátjai részéről, aminek még lehet jelentősége, ha a gazdasági válságkezelés orbáni útja nem bizonyul igazán sikeresnek.
Ezzel szemben az, hogy az ellenzéki oldalon nincs teljes egyetértés, egyáltalán nem mondható újszerűnek. Ám míg a korábbi ellentétek elsősorban az egyes pártok – különösen a régi baloldal pártjai és az újabb formációk – között feszültek, addig
most az ellenzéki nyilvánosságban egy egészen másfajta törésvonal jelent meg.
Az ellenzéki véleményvezérek egy része kezdettől fogva jóval szigorúbb intézkedéseket, akár a szó szoros értelmében vett kijárási tilalmat követelt, később pedig elhamarkodottnak tartotta a korlátozások feloldását (még „a kormány a gazdaságot védi az emberi élettel szemben” szlogen is előkerült). Megjelentek viszont azok a hangok is, amelyek túlzónak tartották a korlátozásokat és a járványnál is veszélyesebbnek az általuk okozott gazdasági kárt, amely szintén emberi életeket veszélyeztet. Akinek volt szerencséje nyomon követni a két tábor – főként a közösségi média karanténjában zajló – vitáját, az láthatta, hogy mindkét fél szelektív társadalmi érzékenységgel, illetve ebből fakadó (köz) veszélyes felelőtlenséggel vádolja a másikat.
Ezek az ellentétek az ellenzéki pártok kommunikációjában egyelőre nem jelennek meg. Ami nem meglepő, hiszen e formációk – a politikai racionalitástól és a választói nyomástól vezérelve – az utóbbi egy évben nagy energiákat fektettek abba, hogy feloldják a köztük lévő különbségeket, és a magyar politikát az orbánizmus–antiorbánizmus ellentétpárra redukálják. Ezért az ellenzéki pártok a korlátozásokat illetően többnyire csak rálicitáltak a kormányra, ami egy idő után egyre kevésbé volt összhangban széles társadalmi csoportok lazítás iránti várakozásaival. A nyilvánosságban zajló vita arra mutat rá, hogy a kormány politikája több, egymásnak ellentmondó irányból is kritizálható lenne, és elképzelhető, hogy bizonyos választókat egy, a „karanténszkeptikus” álláspontot felvállaló ellenzéki párt sikeresebben tudna megszólítani. De ugyanez elmondható a gazdasági válságkezelés esetében is, hiszen a választók egy része számára egyáltalán nem mindegy, hogy egy adott párt baloldali-antikapitalista vagy inkább piacpárti alternatívát kínálna a kormány lépéseivel szemben.
Paradox módon tehát a koronavírus által előidézett természetellenes helyzet olyan ellentéteket hozott felszínre, amelyek akár a közélet természetes részei is lehetnének.
Normális esetben a kormányoldalon is működnének ellenerők, míg az ellenzéki térfélen azért lenne több párt, hogy azok különböző választói igényeket képviseljenek.
Nálunk viszont ezek az ellentétek ma már csak rendkívüli helyzetben jelentkeznek, és a „normalitáshoz” való visszatérést az fogja egyértelműen jelezni, ha a közbeszéd szépen visszaszűkül a jól bevált „Orbán vagy nem Orbán” ellentétre.
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Több a zászló rovat elemzéseit itt olvashatja.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/22. számában jelent meg május 29-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/22. számban? Itt megnézheti!
