Ha stokkol a guba, akkor héderezhetünk – erre tettem könnyelmű ígéretet legutóbb. Ennek persze csak akkor lenne értelme, ha a stokkol szót nem a darázik (brunyál, cidrizik, majrézik, berinyál) értelemben, hanem ritkább jelentése, a befejel (kapura lő, stukkol) szerint használjuk. Mert akkor tényleg héderezhetünk.
Dénes bácsi legalábbis így tanította nekem. Aztán még azt is megkérdezte, tudom-e másként mondani azt, hogy guba. (Guba a gubához? – jutott eszembe elsőre.) Csak annyit nyögtem ki: gubajakab (régen a gyáva emberre mondták: ne hagyd magad, gubajakab!).
Nem erről van szó – legyintett. Aztán sorolni kezdte, mi is az a guba: korpa, mák, csenta, rongy, vas, lovetta, lé, suska, dohány, steksz, ruppó, gempa, kavics, zseton, mani, buznyák, fitying, della, zsuga, rugó. Lenyűgözött az öreg jassztudása, jegyzetelni kezdtem, majd rám jött az okoskodás.
– Egyet ki tetszett felejteni, a kest – mondtam nagyképűen. Nem ismerte. Könnyű dolgom volt, Dénes bácsi ötvenhatban disszidált, tenisztrénerként dolgozott Bécsben, ritkán járt haza. Nyelvfejlődése, ami a szlenget illeti, megállt a forradalom előtt.
Ízlelgettem a hangsort: gempa. Milyen szép, cigányok szájába való szó. Pedig nem az. Utánanéztem. Malájul (!) annyit tesz, hogy remegés. Gempa bumi – földrengés. A Dénes bácsi Bécsből maláj szavakat használ? És mi köze a gempának a pénzhez?
Héderezés után, ha folytatom, igyekszem elmondani. (Ja, a héder az héber: elemi iskola, szoba. Ahol pihenhetünk, hosszabb időt semmittevéssel tölthetünk.)
Azt megtudtam tőle: a gempa nemcsak pénz, de kocsonyás anyag is. (Többek között a „gyufázás” eredménye, mondta az öreg.)
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 22. számában jelent meg, 2018. október 12-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon!
