Hogy neked micsoda csukád van, hát ez kolosszál! – vetette oda nekem Dénes bácsi, a bécsi Blauweiss emigráns tenisztrénere, amikor megérkeztem hozzá labdát szedni.
– Slézinger cipő – mondtam neki büszkén. Elnevette magát.
– Nem Szlezindzsör inkább? Mert a Slézinger bácsi az a sarki fűszeres, ugye.
Közben megjött a kuncsaft, az ezüstszürke hajú Augustin úr.
– Ne hagyd magad, Slézinger! – kiáltotta oda nekem Dénes bácsi, amikor elvétettem az első kirepülő labdát. Akkor azt hittem, a viccet az alkalom szülte. Évekkel később már felnőttként hallottam ismét a „Ne hagyd magad, Slézinger!”-t, legutóbb néhány napja ütötte meg a fülemet a Ferenc téren.
Sándor (szül.: Schlesinger) Pál 1901-től évtizedeken át volt Lipótváros küldötte a képviselőházban. „Egyik szenvedélyes parlamenti felszólalása során kiáltotta közbe valaki: Ne hagyd magad, Schlesinger! És ebből máig élő szólásmondás lett” – olvasom Solymár Józsefnél. És a honatya nem hagyta magát. Hatvanhét éves koráig összesen 104 párbajt vívott.
A szólás viszont korábbi. Kazaliczky Antalnak a Ne hagyd magad, Schlesinger című zenés darabját 1891 óta játszották a Városligeti Színkörben, de a premier napján a pesti nép már egy évtizede slézingerezett. Az 1880-as évek nagy zsidóveréseinek idején a fiatal Schlesinger Pál ököllel és karddal is felvette a harcot Istóczy és Verhovay antiszemitáival. Az imént emlegetett párbajok többségét ekkor vívta. A „Ne hagyd magad, Schlesinger!”-t pedig Ágai Adolf, a Borsszem Jankó szerkesztője találta ki tiszteletére a küzdelmes időkben.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 28. számában jelent meg, 2018. november 23-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 28. számban? Itt megnézheti!
