Az a vén sipista! – hallottam gyerekkoromban, ha megjött a kedves bécsi rokon, a Blauweiss klubban teniszező Dénes bácsi. Ő ugyan sohasem volt börtönben – az oroszok akarták csupán elvinni fogságba, de megszökött –, a sipista börtönszleng. Annyit tesz: hamiskártyás. Miért jutott ez most eszembe? Elsárgult újságban olvastam a hírt: Elfogták a sipistákat a városligeti Jardin de Paris előtt. (Nyilván nem engedték be oda őket: drága hely volt, ahol viszont rendre becsapták az elázott vendégeket. Innen a ragadványnév: Zsárdendüpali.)
Hamiskártyások még vannak, a sipisták viszont kivesztek. A szót nem használják, elavult.
Hiányzik is. A szó egyébként a német Schippéből (pikk) ered, a magyarban eleinte sipis formában szerepelt, később képzőcserével (az -s helyére került az -ista) lett belőle sipista. (Mellékszál, de az -ista képző a latin közvetítésével az ógörögből került át hozzánk, az ottani -istés igéből főnevet képző morfémából.) Egy téves feltételezés a szót a Síp utcából (egy ottani hírhedt zugkávéházból) eredeteztette. A Pesti Napló 1912-es beszámolója szerint a sipista kibicével jelek segítségével érintkezett: a fejmozgatás 20-at, az orrfogás 19-et jelentett. Olykor szavakkal üzent, mintha a játékot kommentálná: „maga jön ki, örezsem” (játssza ki a makkot); „Herr Niemand” (emelje a kijjebb lévő lapot); héboljon szépen (csak egy lapot emeljen le); „gyerünk már, doktor úr” (vágjon be ötre).
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/2. számában jelent meg, 2019. január 11-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/2. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
