Kevesen gondolnák, de az egyik legtöbb veszély ma a pékségekbe, trafikokba és hasonló kisboltokba betérve leselkedik ránk. Legalábbis ami emberi kapcsolatainkat illeti.
Szinte meg sem szólalhatunk úgy, hogy valami rosszat ne mondjunk. A köszönésnél már bajban vagyunk, hiszen ha reggel kilenckor azt mondjuk, „jó reggelt”, a rá demonstratívan érkező „jó napot” rögtön eligazíthat minket. Szégyenkezünk is: csak most keltünk ki az ágyból, a másik pedig nyilván már hajnali öt óta talpon van.
Aztán jön a pultosok rémálma, a „lesz egy baconos kifli...” (Ezek az elnevezések is megérnének egy kört.) Volt, aki már kis táblát is készített arról, hogy amíg a kasszás nem varázsló, addig nincs olyan, hogy „lesz egy...” Tény, ha kicsit feszültebben mondja a vevő, akkor udvariatlanul, sürgetőleg hathat, és szinte odahalljuk a végére: „… de szaporán!” Válaszul a kasszás támadhat vissza, rámutatva a kért termékre: „ő lesz az?”
Szép napot, szép hetet! | Magyar HangTársadalmunk már csak olyan, hogy míg a mellettünk állóra odabökünk, „ez itt” – addig a mentolos cigit és a pizzás csigát előszeretettel személyesítjük meg. Aztán rögtön bosszút állhatunk, a pékséget összetévesztve a váltóhelyekkel, egy húszezressel fizetve a 299 ft-os termékért. Érkezhet is a szokásos kérdés, „nincs kisebb?”, mire már mi bosszankodunk. Na, nem azért, mintha ne lenne kétszázasunk is, vagy mert tényleg zavarna, hogy kilenckor nincs tele a kassza két- és ötezresekkel. Inkább, mert eleve nem baconos kiflit akartunk, csak a húszezrestől megszabadulni. „Viszontlátásra” helyett „helló”, gyors távozás, és mindketten posztolhatunk végre a közösségi oldalra a bunkó idegenekről.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/9. számában jelent meg, 2019. március 1-jén.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/9. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
