Részletek a Magyar Hang december 20-i (2019/51-52.) számában megjelenő riportból!
Ma már csak két hóval borított lépcsőfok áll ott, ahol jó egy évtizede tulajdonképpen minden eldőlt. Volt ott akkor még egy ház is, valahol Bódvalenke peremén, a háznak viszont már nem volt ajtaja. A nyílászáró helyén egy rózsaszín pendelyen kívül semmi mást nem viselő kisfiú állt. Tél volt, és rettentő hideg, egy Budáról, „az ott élő hatalmasok közül” ideutazott fordító és tolmács, Pásztor Eszter pedig úgy érezte akkor, hogy kabátot viselve is jobban fázik, mint ez a majdnem meztelen fiúcska.
A bódvalenkei túra ötlete akkor fogalmazódott meg benne, amikor azt látta, hogy „a köztársasági elnök ablaka alatt megalakul” a Magyar Gárda. Ezért aztán Horváth Aladárékhoz fordult: arra kérte az egykori SZDSZ-es politikust, hogy segítsen neki helyszínt találni, ahol megvalósíthatja ökofaluról szóló elképzeléseit.
– Hálás voltam, hogy nem nevettek ki érte – mondja ma, tíz év távlatából. Korábban nemhogy hasonló helyen nem járt, de szegény emberrel sem találkozott addigi élete során. Így aztán nem tudta, hogy a bódvalenkei házak jelentős részébe nincs bevezetve a víz.
Kellett hát Pásztor Eszternek egy másik ötlet, amihez szüksége volt egy másik pillanatra. A közeli Szalonnáról hozott gyerekeket a fővárosi állatkertbe, és a maszáj kunyhók nézegetése közben az egyik cigány kisfiú egyszer csak felkiáltott:
– Jé, a Szilikéék pont ilyenben laknak!
A maszáj kunyhó, Szilikéék valóban hasonló lakhelye és egy korábbi, festett házakkal zsúfolt egyiptomi faluban tett látogatás emléke hozta magával a freskófalu ötletét, amelyet Pásztor Eszter aztán a Magyar Református Szeretetszolgálattal karöltve valósított meg. Az ötletgazda akkoriban hetente kijárt ide, manapság azonban már nem tud.
(...)
A teljes cikket keresse a Magyar Hang december 20-án megjelent 2019/51-52. számában!
Hetilapunkat megvásárolhatja január első csütörtökéig újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál a 2019/51-52. számban? Itt megnézheti!
