Történelmi címvédés győri módra

Az ünneplő győri játékosok az újabb BL-győzelem után (fotó: Stier Gábor)

Vélhetően nem sokan voltak olyanok a Vardar Szkopje szurkolóin kívül a női kézilabda Bajnokok Ligája fináléja előtt a Papp László Budapest Sportarénában, akik ne a Győrt tartották volna esélyesnek az újabb BL-sikerre. Ráadásul a győriek a trófea ismételt elnyerésével történelmi tettet hajtottak volna végbe, hiszen a Bajnokok Ligájában, a Final Four történetében ez eddig senkinek sem sikerült.

Hirdetés

Mindenesetre a találkozó előtt azt találgatták a szurkolók, vajon a tartalékos – hiányzott a csapatból a cseh Jana Knedlikova bokasérülés, Tomori Zsuzsanna és a norvég Nora Mörk pedig térdműtét miatt – és a meglehetősen fáradt győriek vajon képesek lesznek azt a Vardart feltartóztatni, amelynek ez a finálé az utolsó dobásuk, hiszen a macedón gárda különböző okokból szélnek ereszti a legjobbjait. Azt már mindenki tudta, hogy a francia kapus, Amandine Leynaud a Győr együttesében, míg a horvát világsztár Andrea Penezic és az orosz olimpiai bajnok Tatyjana Hmirova pedig a Siófokban folytatja a pályafutását.

Eduarda Amorim góljával kezdődött a találkozó, majd amikor már csak másodpercek voltak hátra, a brazil átlövő góljával mentette hosszabbításra az emberhátrányban lévő Győr a meccset. Ám a két találat között nagyon sok izgalom volt, hiszen a találkozó első részében a győriek, míg a második félidő elején a macedónok húztak el több góllal. A leendő győri kapus, Leynaud kiválóan védett, igaz, a másik oldalon Grimsbö és Kiss Éva is remekelt, mindkettő büntetőt hárított. A hajrá minden várakozást felülmúlt, hiszen az utolsó két percet létszámhátrányban kellett töltenie a Győrnek. A szerb Andrea Lekic gólja után már csak 21 másodperc volt hátra, ám az időkérést követően Amorim betalált (20-20), és jöhetett ugyanúgy a hosszabbítás, mint a két csapat tavalyi döntőjében.

Aztán szerencsére a ráadás is ugyanúgy zárult, mint a 2017-es döntő, azaz győri sikerrel. Előbb Amorin folytatta a gólgyártást – hármat is bevágott – majd az utolsó pillanatokban az ismét pályára küldött Kiss Éva bravúrral kivédte az ex-győri Lekic ziccerét, és felrobbanhatott a csarnok: BL-győztes a Győr csapata! Az a gárda, amelyik a négyes döntős lebonyolítás bevezetése óta az első, amely meg tudta védeni címét, és története során negyedszer, 2013, 2014 és 2017 után újra elhódította a BL-serleget. A mezőny legeredményesebb játékosa a győriek holland irányítója, Cornelia Nycke Groot volt nyolc góllal, a hosszabbítás hősének pedig a brazil Eduarda Amorim és Kiss Éva kapus bizonyult. A négyes döntő legértékesebb játékosának (MVP) a Vardar elképesztően védő kapusát, Leynaud-t választották meg, majd jöhetett a fieszta. A győztes csapat játékosainak nevét egyenként skandálták a szurkolók, és a végén a 35. születésnapját éppen vasárnap ünneplő Görbicz Anita emelte magasba a trófeát.

Amire tehát annyira vágyott az összes magyar kézilabda szurkoló, az valóra vált: a Bajnokok Ligája történetében első alkalommal sikerült a címvédőnek újra elnyernie a kupát. Ezzel a lehető legszebben búcsúzott el eddigi edzőjétől, a nyáron távozó Ambros Martintól, illetve a lehető legméltóbb módon ünnepelte meg csapatkapitányának, Görbicz Anitának a születésnapját.

Egyébként a mostani, Vardar ellen megvívott finálé volt a 16. magyar érdekeltségű döntő a női kézilabda BL, illetve elődje, a Bajnokcsapatok Európa Kupája történetében. A mérleg pedig igencsak impozáns, hiszen ez volt a hatodik győzelem: 1982-ben a Vasas, 1999-ben a Dunaferr SE, 2013-ban, 2014-ben, tavaly és idén pedig a Győr ért fel a csúcsra, utóbbi ezzel a sikerével immár a harmadik legeredményesebb klub a legrangosabb európai sorozatban.

Martin búcsúszavai

A szezon végén elbúcsúzik a győriektől a csapat spanyol edzője, Ambros Martin, aki ezzel a történelmi címvédéssel feltette a koronát eddigi munkájára. Amint a meccset követően elmondta, nem ő döntött arról, hogy a végén Grimsbö helyett Kiss Éva védjen. „Éva remek munkát végzett az utóbbi hónapokban, készen állt a játékra. A kapusok megbeszélték egymás között, és ők döntöttek arról, hogy Éva folytatja a hosszabbításban, én ebbe nem szóltam bele” – árult el Ambros Martín.

A sikeredző hozzátette, morálisan, pszichésen tökéletes volt a csapata, az hogy elfáradjanak a legfontosabb meccsükön, az elképzelhetetlen volt. „Azt hiszem, mindenki láthatta, milyen fantasztikus csapatom van. Úgy érzem, amíg élek, sosem fogom elfelejteni a lányokat, mindig is a szívemben maradnak, bárhová vessen is a sors” – folytatta a Sport TV-nek adott értékelésében a spanyol tréner, aki jövőre már az orosz Rosztov Don gárdáját irányítja majd.

Hirdetés

Martin előtt ott a lehetőség, hogy triplázással búcsúzzon, hiszen a Magyar Kupa és a Bajnokok Ligája megnyerését követően a bajnoki cím sem elérhetetlen a győriek számára.

Bajnokok Ligája, döntő:
Győri Audi ETO KC-Vardar Szkopje (macedón) 27-26 (9-9, 20-20, 24-23) – hosszabbítás után
Gólszerzők: Groot 8, Amorim 6, Bódi 4, Görbicz, Hansen 3-3, Oftedal 2, Broch 1, illetve Lekic 6, Radicevic 4, Lazovic, Penezic, Lacrabere 3-3, Kuznyecova, Canadija, Risztovszka 2-2, Cvijic 1.

3. helyért:
CSM Bucuresti (román) – Rosztov-Don (orosz) 31-30 (19-14)