Mi lesz most Hosszú Katinkával és Csillebérccel?

Shane Tusup és Hosszú Katinka (fotó: Facebook)

Most már végérvényes, hogy Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup útjai különválnak, nem együtt folytatják a szakmai munkát. Ez pedig a két ember magánéletbeli problémáin túl – amibe lapunk semmilyen szinten nem szeretne belefolyni – több fontos kérdést is felvet, ami már biztosan közügy.

1. Európa-bajnoki indulás

Hirdetés

Az első és talán a legfontosabb, hogy a háromszoros olimpiai bajnok úszó vajon készen áll-e ilyen háttérrel az idei főversenynek kikiáltott nagypályás Európa-bajnokságra. Nos, az már korábban kiderült, hogy Hosszú Katinka idén biztosan nem indul annyi számban, mint azt korábban megszokhattuk, hiszen egy ideje nem a megszokott intenzitással edz. Ma már szinte biztosak lehetünk abban, hogy nem fog elindulni, hiszen egyrészt az azóta eltüntetett közösségi oldalán azt írta, hogy „jelenleg is folyik a felkészülésem a versenyekre, miközben keresem a megfelelő szakmai hátteret a pályafutásom következő szakaszára”. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak az úszásra koncentrál, és vélhetően nem engedheti meg azt magának, hogy a kontinensviadalon úgy ugorjon medencébe, hogy nincs száz százalékosan felkészülve.

Egyébként erre utal Sós Csaba szövetségi kapitány nyilatkozata is, aki a Nemzeti Sportnak arról beszélt, hogy nagy találkozások kellenek a sikerhez, egy nagy szaktekintély nem feltétlenül passzol bármelyik klasszishoz, és ez fordítva is igaz. „Ha ezek után Katinka mégsem indul az augusztusi Európa-bajnokságon, nem fogok kétségbeesni, hiszen mi leginkább az olimpiákra fókuszálunk, és erősen hiszek abban, hogy Katinka megtalálja a számára megfelelő utat és megoldást” – olvasható a szakember nyilatkozatában.

2. Mi lesz a Csillebércen épülő akadémia sorsa?

A kormány tavaly több ízben is kinyilatkoztatta, hogy egyrészt a médiainformációk szerint 1,5 milliárd forintért visszavásárolt csillebérci tábor területén – az ügyletben állítólag a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. csak a vadászházért 350 millió forintot fizetett ki – épül fel a Hosszú Katinka nevével fémjelzett úszóakadémia. Másrészt a teljes beruházásra további 7 milliárd forintot szán az állam, és a tábor területén a tanuszodán kívül egyéb sportingatlanok is lesznek. Eredetileg a létesítményt Budapesti Nemzeti Úszósport-akadémiának akartak nevezni, ám ezt megváltoztatta decemberben az a kormányhatározat, amely szerint Hosszú Katinka Sportakadémia lesz a neve. Ugyanakkor az akkori nemzeti fejlesztési miniszternek, Seszták Miklósnak kellett saját költségvetéséből 116 millió forintot adnia az előkészítésre, amelyet 2018. április 30-ig be kellett fejezni. A sportszakmai program felelőseként Balog Zoltánt, az emberi erőforrások akkori miniszterét jelölte ki a határozat, amely azt is előírta Seszták Miklósnak, hogy „a Nemzeti Sportközpontok útján működjön együtt a háromszoros olimpiai- és hétszeres világbajnok Hosszú Katinkával a beruházás előkészítése során a beruházással összefüggő úszósport szakmai szempontok figyelembevétele érdekében”.

Nos, jelen pillanatban ott tartunk, hogy a projektben szereplő két miniszter már nem miniszter, sehol nem lelhető fel olyan dokumentum, ami szerint az előkészítést április 30-ra befejezték volna. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy már februárban lehetett olyan hangokat hallani, hogy a Hosszú-Tusup házaspár problémái miatt más, Darnyi Tamás vagy Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszók kaphatják meg az akadémia irányítását. Most ugyanezen hangok felerősödtek, konkrét válasz azonban nincs az ügyben.

3. Shane Tusup állami fizetése

Hirdetés

Shane Tusup az eddigi elért közös eredményeknek köszönhetően, mint Hosszú Katinka edzője, a Kiemelt Edzői Program keretében kapja a fizetését, ami jelen esetben egymillió forint. Csak az lehet tagja a programnak, akinek a tanítványa az elmúlt négy évben olimpiai, világbajnoki, vagy Európa-bajnoki érmet szerzett, vagy van olyan úszója, aki jelenleg is tagja a válogatott keretnek. Tusup ezek alapján csak akkor tarthat a továbbiakban igényt a fenti bérezésre, ha az Iron Aquatics úszója, Földházi Dávid őt nevezi meg edzőjének.

„Egyeztettünk a Magyar Olimpiai Bizottsággal is, és Földházi Dávidot felszólítottuk arra, hogy harminchat órán belül nevezze meg, ki az edzője. A szövetségünk nyilvántartása szerint ő a DMTK versenyzője, pedig már visszatért az Iron Aquaticsba, úgyhogy már csak ennek kapcsán is szükséges megtennie a nyilatkozatát” – mondta a Nemzeti Sportnak Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke.

Azaz, ez az ügy is függőben van, de a 36 órás ultimátum miatt talán erre a kérdésre kaphatunk majd először választ.