BL: történelmi Real-tripla

BL: történelmi Real-tripla

Fotó: Facebook.com/ChampionsLeague/

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A meccs előtt mindenki azt találgatta, vajon a Mohamed Szalah által vezérelt Liverpool képes lesz-e megállítani a Real Madrid immár harmadik BL-szezonban tartó fantasztikus menetelését. Nos, a találkozó első 30 percében úgy tűnt, hogy igen, ám ekkor az egyiptomi csatárt a dzsúdó nevű sportágban is ipponnak ítélendő dobással földre vivő Sergio Ramos teljesen átírta az addigi forgatókönyvet. A bíró még sárgát sem adott a Real csapatkapitányának, míg Szalah válla komolyan megsérült, így el kellett hagynia a pályát. Pedig addig a Liverpool vezette a veszélyesebb támadásokat, az első negyedóra végén a komplett védelemnek blokkolnia kellett az angolok tűzijátékánál. Sajnos rövidesen egy újabb sérülés borzolta a kedélyeket, ezúttal a Real Madridnál Daniel Carvajalnak kellett idő előtt lemennie bokasérülés miatt. És hogy ne csak erre emlékezzenek a szünetben a szurkolók, arról a bíró gondoskodott: a szerb Milorad Mazsics ugyanis nem adta meg – teljes joggal – Karim Benzema találatát.

Ekkor még senki sem sejtette, hogy a második félidő két emberről marad igazán emlékezetes. Az egyik Loris Karius, a Liverpool kapusa, aki döbbenetes hibát vétett az 51. percben, ugyanis amikor megpróbálta kidobni a kezében lévő labdát, Benzemát találta el, akiről a kapuba vánszorgott a labda. A francia csatárnak – akit sokan a pokolba kívánnak a Realtól – ez volt az 56. BL-gólja. Ám még végig sem gondolhatta ezt Benzema, máris kiegyenlítettek a vörösök, ugyanis Henderson szöglete után Lovren fejesét Mané pöckölte a kapuba, utóbbinak ebben a BL-szezonban ez volt a tízedik találata.

[caption id="attachment_1012" align="alignleft" width="300"]

Fotó: Facebook.com/ChampionsLeague/[/caption]

És a 61. percben az addig két hatalmas helyzetet kihagyó Isco helyére pályára lépett Garreth Bale, akit Benzemához hasonlóan sokan elüldöznének a királyi gárdából. Vélhetően az utolsó félórát követően a pályafutása végéig a klubhoz láncolnák a walesi játékost, aki a finálék egyik legszebb találatát szerezte meg a 63. percben: Marcello beadását gyönyörű mozdulattal ollózta a jobb felsőbe. 122 másodperc kellett Bale-nek ehhez a parádés gólhoz, ami azonnal a Puskás-díj egyik legfőbb várományosává lépett elő.

Majd jött a 83. perc, és a két említett főszereplő sorsa összefonódott: Bale kígyótérről lövésre szánta el magát, és a nem túl erős, nem cikázó labdát Karius nemes egyszerűséggel a kapujába ütötte. Ezzel végleg eldőlt az idei BL-trófea sorsa, ám néhány történelmi tényt említsünk meg zárszóként. A Real Madrid 13. alkalommal nyerte el a legfontosabb európai klubtrófeát, ráadásul zsinórban harmadszor lett BL-győztes. Zinédine Zidane edzőként szintén harmadik BL-döntőjét nyerte meg három fináléból, míg a Liverpool mestere, Jürgen Klopp éppen a harmadik nemzetközi kupadöntőjét veszítette el háromból (2013-ban a Dortmunddal és most a Liverpoollal a BL-ben, míg 2016-ban szintén a vörösökkel az Európa Ligában). Bale 2014 után ismét a BL-döntő hőse lett – nem véletlenül mondta Hajdú B. István a találkozó vége felé, hogy ez inkább Bale-döntő –, míg Karius az egész szezonban, azaz 32 meccsen nem kapott két potyát összesen, most eddigi pályafutása legfontosabb meccsén viszont igen.

Jelenleg egyértelműen Madrid az európai klubfutball fővárosa: a Real a Bajnokok Ligáját, míg az Atlético nem olyan régen az Európa Ligát nyerte meg.

Bajnokok Ligája

Döntő

Real Madrid (spanyol)–Liverpool (angol) 3–1 (0–0)

Kijev, Olimpiai Stadion, 61.561 néző, V: Milorad Mazsics (szerb)

Real Madrid: K. Navas – Carvajal (Nacho, 37.), Ramos, Varane, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos – Isco (Bale, 61.), Benzema (Asensio, 89.), C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane

Liverpool: Karius – Alexander-Arnold, Lovren, Van Dijk, Robertson – Wijnaldum, Henderson, Milner (Can, 83.) – Szalah (Lallana, 30.), Firmino, Mané. Menedzser: Jürgen Klopp

Gólszerzők: Benzema (51.), Bale (64., 83.), ill. Mané (55.)