Gyulay Zsolt: Ez a csúcs minden évben

Gyulay Zsolt (Fotó: Farkas Norbert)

Hetek óta tartó feszült munka, egyre izgalmasabb világbajnokság, sőt a verseny után még kétnapos teszt – pár tényező, amely a legkeresettebbé teheti a 33. Magyar Nagydíjat az eddigi hazai futamok közül. Az előzetes felmérések alapján minden sikerre van ítélve a hétvégi mogyoródi futamon. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elárulta, ha lehetne egyetlen kívánsága, akkor azt szeretné, hogy remek idő, nézőcsúcs és egy izgalmas verseny jellemezze az előttünk álló hétvégét.

Hirdetés

– Ha körbenézek a pályán, illetve a bokszutcában és a paddockban, azt látom, minden készen áll a sorrendben harmincharmadik hazai F1-nagydíjra. A nagy tapasztalat ellenére megvan önökben a drukk?
– Egyrészt sok még a tennivalónk, ám kétségtelen tény, jól állunk. Azt elárulhatom, abban a szakaszban járunk, amikor a gyomrunkat gyötri a görcs: minden rendben lesz-e. De összeállunk, az biztos, mint az elmúlt harminckét alkalommal mindig. A készülődés folyamata különleges érzés, annak ellenére, hogy nagyobb változások nem történtek sem a pályán, sem az előkészületekben, mint az elmúlt esztendőkben.

– Mi változik a tavalyi futamokhoz képest?
– A szurkolói zónák színesebbek és érdekesebbek lettek, és idén ezt továbbfejlesztettük, hogy a kilátogató nézők még többet kapjanak a pénzükért cserébe. Rajtunk ne múljon. Bízunk benne, hogy a verseny bővelkedik majd izgalmas helyzetekben. Hiszen a világbajnokság ugyanúgy, mint tavaly ilyenkor, rendkívül lebilincselő, és a küzdelem kiélezett mindkét összetettben.

– Mennyire látszik az erőfeszítésük a jegyeladásban?
– Nagy örömmel és büszkeséggel mondhatom, összességében jobban állunk a tavalyihoz képest, annak ellenére, hogy a tízezer forintos, három napra szóló állójegyeket nem árusítjuk. A magyar szurkolók a Forma–1 Clubon keresztül vásárolhattak kedvezőbb áron belépőket.

– Ez konkrétan mit jelent?
– A Magyar Nagydíj előtti héten tíz-tizenöt százalékkal több belépőt értékesítettünk, mint 2017-ben, így minden esélyünk megvan rá, hogy megdőljön a 2013-as nézőcsúcs. Kezünkre játszik a már említett világbajnoki csata is, hiszen rengeteg Ferrari-rajongó látogat a Hungaroringre, hogy ezúttal győzelemre segítse Vetteléket. Ráadásul a háromnapos belépők érvényesek a következő héten tartandó kétnapos tesztprogramra is.

– A felkészülésükhöz az is hozzátartozik, hogy naponta időjárás-előrejelzéseket tanulmányozzanak? Ha választania kellene: jó időt, nézőcsúcsot hozó futamot, vagy az égiek által felturbózott, az év versenye címre is esélyes, elképesztően látványos viadalt szeretne inkább?
– Túlzás, hogy az időjárás-előrejelzésekkel kelünk és fekszünk, de természetesen figyeljük a meteorológusok jelentéseit. Szerencsére remek időt jósolnak a hétvégére, így én, biztonsági játékot játszva, a jó időt és a nézőcsúccsal járó nagy bevételt választanám – természetesen titokban reménykedve abban, hogy ezzel nem zárom ki az izgalmakat és a látványt a 33. Magyar Nagydíjról.

– Egy-egy magyar futamon a főszereplők, az F1-es pilóták és csapatok állnak az érdeklődés középpontjában, holott nagyon sokan dolgoznak azért, hogy minden rendben és tökéletesen működjön ezen a hétvégén…
– Ez így van. A Hungaroring Sport Zrt.-nek 28 állandó alkalmazottja van, ám napok óta több ezer ember – rendőrök, beavatkozók, katasztrófavédők, egészségügyiek, sportbírók, hogy csak párat említsek – tevékenykedik azon, hogy az előttünk álló napokban minden rendben legyen. És akkor még nem is említettem a versenynek a főváros és a környék idegenforgalmára és munkaerőpiacára tett hatását. 2026-ig szól a szerződésünk a futam rendezésére, és szeretnénk újra és újra meghosszabbítani. Minden évben a csúcseseménynek számít nálunk, mindenki maximálisan pörög a sikeres rendezés érdekében.

– 2016-ban, éppen egy vihar elől menekülve rögtönzött sajtótájékoztatót tartott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki akkor elárulta, hogy a kormány a 2017-es költségvetésből ötmilliárd forintot ad a munkálatok folytatására. Hogy áll jelenleg ez az ügy? Hiszen azóta, némi túlzással, egy kapavágás nem történt.
– A kormány akkor úgy döntött, fel kell újítani a Hungaroringet. Mindenki tisztában volt azzal, hogy itt javítgatni, foltozgatni már nem érdemes; igazi, átfogó felújításra van szükség, mert az épületek és a lelátók felett már eljárt az idő. Korábban nem tudtunk erről tárgyalni a kabinettel, mert jött a választás, utána pedig nem volt kivel – míg fel nem álltak az új minisztériumok. Mivel mi sem az Emmi irányítása alá kerültünk vissza, így abban reménykedem, hogy szeptember elején tudunk majd tárgyalni az illetékessel a felújításokról. A sajtót bejárt összegek a változások miatt jelenleg nem állnak rendelkezésünkre; a pálya esetében pontosan kell betartani az időpontokat, a bontás és építés egy perc késedelmet sem szenvedhet el. Éppen ezért úgy vélem, kiemelt projektté kell nyilvánítani a Hungaroring felújítását, mert a maga kétszázhúsz értékesített napjával – közte több világeseménnyel – mi úgy üzemeltetjük a pályát, hogy a létesítmény hozza a pénzt az államnak, nem pedig viszi; képes önmagát eltartani, holott az éves fenntartási költségek elérik a több száz millió forintot.

– Ennek ellenére vannak, akik azt mondják, az F1 csak viszi a pénzt az elképesztően magas jogdíjával együtt.
– Ez egyáltalán nem igaz. Ha forintosítjuk azokat a bevételeket, amelyek egy-egy futam során az ország területén keletkeznek: a jegybevétel, a turisták költései, az adótartalom, valamint a versennyel kapcsolatos médiaérték számaiban, akkor pontosan látható, hogy a Formula–1 a sokszorosát hozza az ország által befektetett pénznek.

Ahogy minden elkezdődött

A Formula–1 Magyar Nagydíja a nemzetközi autóverseny-sorozat igen rangos, folyamatosan megrendezett versenye. Hogy miként indult Magyarországon a mese? A városi legenda szerint Bernie Ecclestone, az „F1 ura” az 1980-as évek elején elhatározta, valamelyik szocialista országban rendez Formula–1-nagydíjat, de elsődleges célpontja, a Szovjetunió nemet mondott egy moszkvai utcai versenyre. Ecclestone-nak igazából (már akkor is) az orosz medvére fájt a foga – 2014-re valósult meg ez az álma. Hazafelé repülve, Magyarország felett jutott arra az elhatározásra, hogy hazánk lesz az első a keleti blokkban, ahol majd cirkusza száguldani fog.

Hogy van-e valamilyen alapja a fentieknek, szinte már mindegy. Azonban az tény, hogy 1983 nyarán látogatott Ecclestone Budapestre a brazil futamokat rendező Rohonyi Tamás – a dél-amerikai országban élő magyar üzletember – tanácsára, s Balogh Tibor, a Magyar Autóklub elnöke támogatta is az elképzelést. Még ugyanabban az évben megkezdték a tárgyalásokat, ám az „F1 ura” városi pályát szeretett volna. Ki is nézte a Városligetet és a Népligetet, végül maradt – vagy inkább jött – Mogyoród, és a helyszíni szemle mindenkit meggyőzött, jó döntés lesz.

Ez után felgyorsultak az események: 1985. szeptember 10-én Balogh Tibor Londonban már alá is írta a nagydíj ötéves rendezéséről szóló megállapodást Bernie Ecclestone-nal. A Hungaroring pályáját számítógéppel tervezték, a munkálatokat az Aszfaltútépítő Vállalat mérnökei, Papp István és Gulácsi Ferenc irányították. A földmunkákat 1985. október 15-én kezdték meg, de mivel jött a tél, csak márciusban folytathatták a pályacsík aszfaltozásával. Az építkezést május végére, határidőre, rekordnak számító 8 hónap alatt fejezték be, és a tervezettnek megfelelően, augusztus 10-én, 200 ezer néző szeme láttára rajtolt az első Magyar Nagydíj, amelyet a brazil Nelson Piquet nyert meg.

Hamilton az élen

Meglehetősen érdekesen alakul az idei világbajnoki küzdelem. Az élen folyamatos a cserebere Lewis Hamilton és Sebastian Vettel között. A két négyszeres világbajnok csatájában jelenleg a címvédő brit áll az élen, míg a konstruktőrök versenyében a Mercedes vezet a Ferrari előtt. Pilóták: 1. Lewis Hamilton, 188 pont; 2. Sebastian Vettel, 171; 3. Kimi Räikkönen, 131; 4. Valtteri Bottas, 122; 5. Daniel Ricciardo, 106; 6. Max Verstappen, 105. Konstruktőrök: 1. Mercedes, 310 pont, 2. Ferrari, 302, 3. Red Bull, 211, 4. Renault, 80, 5. Force India, 59, 6. Haas 59.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 11. számában jelent meg, 2018. július 27-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 11. számban? Itt megnézheti

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.