Mellbevágó vereséggel melegített a vb-selejtezőkre a férfi kosárlabda-válogatott, de Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány emiatt nem aggódik; a tavalyi Eb-szereplés után szintet lépne kiválasztottjaival, akik korántsem biztos, hogy a hazai liga legjobbjai. De nekik a legnagyobb a szívük.
– Majdnem napra pontosan egy éve volt, hogy a válogatott az Eb-n megverte Romániát, ami óriási bravúr volt. Ahhoz képest hol tartanak most?
– Az Eb-szereplés nagy boldogság volt, az egész kosárlabda-társadalom, talán mondhatom, az egész ország velünk ünnepelt, és együtt éltük meg a sikereket. A válogatott húsz év után jutott ki az Európa-bajnokságra, ami már önmagában is beárazta teljesítményünket. A férfi válogatott 48 éve nyert utoljára Eb-meccset, ez tovább növelte a siker értékét. Először a csehek ellen győztünk, majd egy nappal később a románok ellen, ráadásul Kolozsváron, így utazhattunk a következő állomás helyszínére, Isztambulba. Máig szép emlék nekünk, szívesen gondolunk azokra a napokra.
– Játékosként sok tétmeccset játszott, edzőként is volt ilyenben része, azaz nyilván el tudja helyezni a tavalyi Eb-t. De hová is?
– Azt kell mondanom, hogy a csúcs volt: minden összejött. Amit elterveztünk, azt megcsináltuk. Sok dologban mi döntünk, hogy mikor lesz esküvőnk, talán abban is, mikor lesz gyerekünk, de van, amikor úgy érzi az ember, hogy ez az Isten ajándéka. A mi tavalyi Eb-szereplésünk teljes mértékben ilyen volt, ajándékként fogtuk fel a sorstól. Nagyon sokat tettünk érte, mégis azt érzem, hogy kivételes esemény volt, fontos pillanat, amely erőt ad a továbblépéshez, amikor esetleg elbizonytalanodunk vagy elfáradunk.
– A szerbek elleni felkészülési meccsen nagyon csúnya vereségbe szaladt bele a válogatott: volt, hogy a vendéglátók 70–17-re is vezettek, és akadt olyan periódus a meccsen, amikor a szerbek harminc pontjára egyetlen kosárral sem tudtunk válaszolni…
– Valóban nem volt szép látvány. Naná, hogy senki nem akar ennyivel kikapni! Ugyanakkor az érem másik oldala is érdekes: a korszak egyik legjobb válogatottjával játszottunk. Nálunk hiányoztak a legjobbjaink, direkt fiatal csapattal, négy-öt tizennyolc-tizenkilenc éves fiatallal álltunk fel. Én döntöttem így. A magyar utánpótlás legnagyobb problémája, hogy a fiatalok nem jutnak játéklehetőséghez. Ezen a rossz hagyományon fordítani akarok, ennek szellemében szerepeltettem őket. Ők még nem kiforrott egyéniségek, de ilyen meccsek és terhelés nélkül soha nem is lesznek azok. Itthon sokszor mondják a 22-23 évesekre, hogy fiatal játékosok, az én felfogásom szerint már nem azok.
– Nem rémült meg a 99–43-as vereség láttán?
– Minden meccsen nyerni akarunk, ez az elsődleges cél. De ez sokszor lehetetlen, ebben az esetben is az volt. Csakhogy egy fiatal magyar játékosnak NBA-s sztárok és euroligás játékosok ellen játszani semmiképp nem kudarc, még ha súlyos vereség is a vége. A fiaink látták, hogy a szerbek is ugyanolyan emberek, mint ők – annyi rajtuk a csont meg a hús, mint rajtuk –, szóval a lényeg, hogy testközelből megtapasztalhatták, mit jelent a sportág abszolút élvonala. Bármi történt, tanultak belőle. A konklúzió nem lehet más, mint hogy nagyon sokat kell dolgozni. Bízom benne, hogy otthoni környezetük, az edzőjük ebbe az irányba kényszeríti őket nap mint nap. Hogy aztán belőlük is ilyen nagy játékosok legyenek. Aki eddig nem próbálta, nem tudhatta, milyen érzés a világsztárokkal pattogtatni. Most már ezt a tapasztalatot megszerezték, jöhet a következő lépés. Hiszek és bízom benne, hogy a jövőben előre lép a válogatott, és bebizonyítjuk, hogy egy 19 éves ember már felnőtt. Ebbe az irányba szeretnénk elmozdulni.
– Jönnek a világbajnoki selejtezők, a hatos csoportból három válogatott jut ki. Az első két csapatot üldöző kvartettnek – köztük a magyaroknak – ugyanannyi a pontja van. Ergo nem rosszak az esélyeink. A tétmeccseken is fiatalít?
– A legfontosabb, hogy lássák a szurkolók és a szakma, hogy ez egy tiszta helyzet. Hogy a cél a jövő: első lépésként szerepeltünk az Eb-n, ami az utóbbi 48 évben összesen kétszer sikerült. Második lépés a vb-szereplés. A cél a kijutás. Valóban nehéz, de ha kiválasztottad a csapatot, akkor nem kell félni.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 18. számában jelent meg, 2018. szeptember 14-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál! És hogy miről olvashat még a Magyar Hang 18. számában? Itt megnézheti.
