Ahol együtt jár a tao és az eredményesség

Ahol együtt jár a tao és az eredményesség

A világbajnok magyar női junior kézilabda válogatott (Fotó: Kéziszövetség.hu)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Talán nem véletlen, hogy a tavalyi évben a kézilabda kapta a legtöbb társaságiadó- (tao-) kedvezményből járó állami támogatást, hiszen az eredményességet tekintve messze megelőzi a másik öt látványsportágat. Idén nyáron pedig az is bebizonyosodott, hogy ha a taotámogatásokat nem politikai kézivezérlés alapján osztják el – lásd a labdarúgás esetében a felcsúti Puskás Akadémiát –, hanem sportszakmai szempontok alapján, akkor az eredményességgel is párosul. Vagyis igazolja a rendszer jogosultságát is egyben.

Női kézilabdautánpótlás-válogatottjaink nyári eredménysora – a serdülők Európa-bajnoki aranya, az U18-as válogatott vb-ezüstje, valamint az U20-as csapat világbajnoki címe – szép reményekre jogosítja fel a szurkolókat. Hiszen ezeknek a játékosoknak egy része ha nem is Tokióban, de a 2024-es párizsi olimpián már a felnőtt válogatott gerincét adhatja, és reménykedhetünk abban, hogy a nyári játékokon is képesek lehetnek kiugró sikerek elérésére.

Adja magát a kérdés, miként lehetséges ilyen eredményesen menedzselni, felkészíteni valamennyi utánpótlás-korosztályt. A közös szakmai munkát edzőtáborokban végezték el a játékosok. Minden válogatott mellett egy vezetőedző és egy edző, valamint kapusedző dolgozik, akiknek munkáját külön szakmai stáb – masszőr, kondicionáló edző, orvos – segíti.

A szezon közben a felnőtt és az utánpótlás-válogatottak azonos időszakban készülnek, ezenfelül nyáron a korosztályos világversenyek előtt több hét felkészülési időszak állt a csapatok rendelkezésére. Idén az utánpótlás-válogatottak legtöbbször a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián edzhettek a lehető legjobb körülmények között. A Magyar Kézilabda Szövetség adatai alapján a vb-címet szerzett U20-as válogatott a debreceni világbajnokság előtt kisebb megszakításokkal szinte az egész júniust együtt töltötte, míg az U18-as csapat ugyanezt tette, tehette júliusban.

Az akadémia, ahol az érettségi fontosabb cél, mint a karrier - Magyar Hang

Mocsai Tamás, a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia igazgatója állítja, nekik az utánpótlás-nevelés a fő profiljuk.

Hogy mindezt miből sikerült megvalósítani? Nos, a szövetség a korosztályos válogatottak teljes felkészülését és versenyeztetését a tao-támogatásokból fedezte, amelynek összege a 2017/18-as taoidőszakban közel 266 millió forint volt. Ez az edzőtáborok, a felkészülési tornák, a felszerelések és a vendégcsapatok meghívásával járó valamennyi költséget fedezte.

Természetesen a kiemelkedő teljesítményért jutalom is megillette a játékosokat és edzőket, stábtagokat. A szövetség lapunknak eljuttatott válaszában leírta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság által biztosított eredményességi támogatásból összesen 10,225 millió forint értékben jutalmazta a világbajnok U20-as válogatott játékosait és stábját. Érdeklődésünkre elárulták, ezt az összeget az MKSZ saját hatáskörben a közeljövőben várhatóan kiegészíti. Aki látta, részese volt a debreceni aranynapoknak, vélhetően egy fillért sem sajnál a rengeteg örömöt és dicsőséget okozó csapattól.

Stadionépítési láz után csarnoképítési jöhet - Magyar Hang

Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke szerint 10–15 milliárdos beruházást igényel a 2022-es kézilabda-Eb.

A fenti eredménysor egyértelműen jelzi, az MKSZ új utánpótlás-koncepciója bevált, és e korosztályok legjobbjai egyre több lehetőséghez juthatnak a felnőttek között is. Ráadásul a sikerek kapcsán egyre több gyermek választhatja a kézilabdát. Ebben fontos szerepe van a Kézilabda az iskolában nevű programnak is, amelynek rendezvényein időről időre megjelennek válogatott játékosok vagy éppen az utánpótlásban sikeresen szereplők is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 17. számában jelent meg, 2018. szeptember 7-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 17. Magyar Hangban? Itt megnézheti.