HIRDETÉS
Kezdőlap Sport Hosszú Katink...

Hosszú Katinka világbajnok 400 vegyesen

HIRDETÉS

A magyar világklasszis úszó a kínai Hangcsouban zajló rövid pályás úszó-világbajnokságon megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét, majd bejutott a 100 méteres hátúszás szerdai döntőjébe.

HIRDETÉS

Hosszú Katinka továbbra sem engedi át másnak 400 méteres vegyesúszás trónját, legyen szó normál, 50 méteres, vagy éppen a rövid pályás, 25-ös medencéről. A kínai Hangcsouban zajló világbajnokságon már eleve a legjobb idővel került be a döntőbe kedvenc számában, amelyikben ráadásul címvédőként érkezett a viadalra. Hosszú fantasztikus, tőle már-már megszokott úszással aratott rajt–cél győzelmet úgy, hogy több mint a táv feléig még az aktuális világcsúcsnál is jobb volt a részideje. A végére azonban kiengedett egy kicsit – megtehette –, ám így is a világ idei legjobb idejével 4:21,40-nél csapott a célba. Fölényére jellemző, hogy a második helyen záró amerikai Melanie Margalis majdnem négy és fél másodpercet kapott a magyar világklasszistól.

Szerettem volna jobban úszni. Nagyon örülök, hogy így zárom az évet, örülök, hogy még egyszer világbajnok tudtam lenni idén

– mondta az M4-nek nyilatkozva Hosszú.

Sietett a vegyeskirálynő, hiszen alig húsz perccel később már a 100 hát elődöntőjében volt érdekelt – amely számban szintén címvédő –, és végül a harmadik legjobb idővel sikerült bejutnia a szerdai fináléba. – Nem is tudom, mikor vétettem hátúszásban ennyi amatőr hibát. Az első futamban is nekimentem a kötélnek párszor, mert bármilyen fura, de a szép mennyezet egyszerűen zavar. Az elődöntőben már csak egyszer követtem el ezt a hibát, így bízom abban, hogy a döntőben nem kötelezem el magam – jelentette ki Hosszú Katinka.

Megszületett a vb első világcsúcsa is, mégpedig a férfiak 200 méteres pillangóúszásának döntőjében, amelyben a japán Szeto Daija 1:48,24-es idővel győzött a régi világcsúcstartó dél-afrikai Chad le Clos előtt.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

26,971lájkolóTetszik
2,137követőKövetés
15,804feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Ütésállónak kell lenni – Magyar Hang-ajánló

Nyáry Krisztián-, Ürge-Vorsatz Diána- és Schmuck Erzsébet-interjú, ormánsági riport, Bige László portré, magyar közpénz a román kormánypártnál. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

A Fidesznek nincsenek erkölcsi aggályai a III/II-es múltú Szita Károllyal kapcsolatban – Közreadjuk a dokumentumokat

Szita Károly ügynökmúltjáról kérdeztük Gulyás Gergely kancelláriaminisztert, aki válasz gyanánt SZDSZ-es megközelítésről beszélt. A fideszes kaposvári polgármester III/II-es ügynökként kollégáiról és rokonairól is jelentett. Hazafias elhivatottságból.