Botrányos ülés után helyén marad a teniszszövetség vezetése

Botrányos ülés után helyén marad a teniszszövetség vezetése

Fotó: Unsplash/nrd

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Magyar Tenisz Szövetség vezetői és holdudvaruk minden olyan kérdés napirendre vételét leszavazták, ami kényelmetlen lett volna az elnökség részére. A sportág megtisztulásáért küzdök elhagyták a közgyűlés helyszínét, így 15 napon belül bizonyos szavazásokat meg kell majd ismételni.

Sokan bíztak abban, hogy mire lemegy ma este a nap – illetve vége lesz a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) éves rendes közgyűlésének –, már más áll majd annak a sportszervezetnek az élén, amely az elmúlt két esztendő legnagyobb botrányaitól hangos. Még akkor is igaz ez a megállapítás, ha a szövetség kommunikátorai homlokegyenest másként szeretnék láttatni a történteket. Ugyanis az MTSZ gazdasági működését vizsgálja a NAV – több, a szövetséggel is partneri viszonyban lévő embert hallgattak ki, volt, akit több mint két órán keresztül –, gazdasági visszaélések miatti alapos gyanú miatt nyomoz a IX. kerületi ügyészség. Ha ez nem elég, akkor az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kérésére három verseny – a 2018. évi ATP 250 World Tour férfitenisztorna, a WTA női tenisztorna sportrendezvény szervezése és az ifjúsági tenisz csapat világbajnokság – esetében eljárást indított a Közbeszerzési Hatóság.

És akkor még nem említettük a súlyos állami százmilliókért felépített, majd elbontott mobil teniszstadionokat, vagy éppen a szövetség elképzelését egy hazai füves pályás tornáról. A sportot stratégiai ágazattá emelő kormányzatnak többször is fel kellett lépnie az MTSZ ellen, legyen elég például Szabó Tünde sportért felelős államtitkár ultimátumát, a füves pályás torna helyett Márki Jenő salakos WTA tornájának támogatását, vagy a felépítendő teniszcentrum minden feladatának átruházását említenünk.

Tovább ködösít, vádaskodik és hárít a tenisz szövetség | Magyar Hang

Sokadszor írunk már a Magyar Tenisz Szövetségben (MTSZ) zajló meglehetősen furcsa, mondhatnánk botrányos dolgokról. Őszintén reméljük, hogy az április 16-án tartandó éves rendes közgyűlésen végre-valahára a szövetség elnöke, a fideszes országgyűlési képviselő, Szűcs Lajos, valamint a főtitkár, Richter Attila hihető és korrekt magyarázatot ad majd a vizsgálatokról, hiszen egyik sportszövetség ellen sem zajlik annyi, mint az MTSZ ellen.

A fentiek tükrében talán joggal reménykedhettek a sportágért aggódók, eljött az idő a gazdasági működés átláthatóságának, a sportág lezüllesztésének megállításának. Nos, a szövetség sem henyélt, felkészült a küzdelemre, például a 244 oldalas elnökségi beszámolót mindössze előző pénteken juttatta el a küldöttekhez, ezzel megakadályozva azt, hogy komolyan, szakmailag, jogilag és gazdaságilag fel lehessen belőle készülni. A helyzet komikumát már az is megmutatta, hogy amikor össze kellett számolni, vajon hány küldött van jelen, maga a számadat többször is megváltozott, mire megállapították a 214-es létszámot. Érthetetlen az is, hogy egy ilyen fontos közgyűlésre a 308 szavazati joggal rendelkező helyett miért csak ennyien mentek el.

Azt, hogy maga a szavazáson a vezetőség ellenzéke mire számíthat, megmutatta, amikor az első napirendi pont előtt Hamar Gábor, a Budai Tenisz Centrum alapítója azt javasolta, hogy Bényi Szabolcsot, a Magyar Olimpiai Bizottság jogászát kérjék fel a jegyzőkönyv hitelesítőjének, a tagok ezt 63 igen, 105 nem, 37 tartózkodás mellett elutasították. Akárcsak azt, amikor a napirendi pontok közé szerették volna felvenni azt az öt pontot, amely a szövetség gazdálkodását feszegette volna például az államtól kapott milliárdos támogatásokkal, a szövetség ellen zajló vizsgálatokkal kapcsolatban. Ismét akcióba lépett ugyanis a szavazógépezet, és 78 igen, 116 nem, 12 tartózkodás mellett elutasította ezen kérdések napirendre vételét.

Ami ezután történt, annak a fentiek tükrében már nem sok értelme volt. Előbb Richter Attila főtitkár ismertette éves beszámolójában a szövetség álláspontját, majd jöttek sorban a felszólalások. Előbb Márky Jenő vázolta a szövetségi kommunikációval szemben a saját álláspontját a Budapesten rendezendő WTA-torna ügyében, majd Sándor Elek sportjogász állította, hogy a közgyűlés előtti kizárásos időszak, a szavazati joggal rendelkező küldöttek visszahívása miatt megkérdőjelezhető a közgyűlés jogszerűsége.

Aztán volt, aki Richter Attilát lemondásra szólította fel – a főtitkár arca meg sem rebbent –, előkerült, hogy a szövetségi edzők kapnak-e fizetést, ha a szövetségnek 707 milliós tartozása van. Amikor a megújulásért küzdők egyik vezetője, Sávolt Attila akart felszólalni, a közgyűlés levezető elnöke, Szűcs Lajos – aki az MTSZ elnöke és a Fidesz országgyűlési képviselője – csak hosszas vita után adta meg a volt TOP 100-as játékosnak a szót. Sávolt azt indítványozta, hogy az elnökségi beszámolót ne fogadják el, hiszen péntektől biztos, hogy nem lehetett komolyan átolvasni, felkészülni belőle, ám a holdudvar ezt is leszavazta: 138 igen, 54 nem és 11 tartózkodó szavazat mellett elfogadták az elnökségi beszámolót.

Temesvári Andrea: Eljött a változás ideje | Magyar Hang

Úgy tűnik, lassan megoldódik a Magyar Tenisz Szövetség és az éljátékosok fél éve húzódó vitája, aminek következtében sem Fucsovics Márton, sem pedig Babos Tímea nem játszik a magyar válogatottban, és nem indul a hazai rendezésű nemzetközi versenyeken.

Ekkor a sportág megújulásáért harcolók elhagyták a

közgyűlést, így az határozatképtelenné vált. Ekkor berekesztették a gyűlést, és

bejelentették, hogy a még nem tárgyalt napirendi pontok megszavazása érdekében

15 napon belül rendkívüli közgyűlést hívnak össze. Ez pedig azt jelenti, hogy

mindenképpen határozatképes lesz, azaz ha a szövetség ellenzékének nem sikerül

két hét alatt maga mellé állítania a küldöttek egy részét, a sportág

kettészakad véglegesen.