HIRDETÉS
Kezdőlap Sport „Diszkriminat...

„Diszkriminatív, de erre van szükség”

HIRDETÉS

Elutasították a hiperandrogén dél-afrikai futónő, Caster Semenya fellebbezését. A mostani ítélet azt jelenti, a magasabb tesztoszteronszintű sportolóknak egy héten belül el kell kezdeniük a gyógyszeres kezelést, ha rajthoz szeretnének állni a szeptemberi dohai világbajnokságon.

HIRDETÉS

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a dél-afrikai Caster Semenya fellebbezését, amelyet a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szabályozása miatt adott be. Az MTI által is közölt indoklásában a CAS megállapította, hogy „a szabályozás diszkriminatív”, ugyanakkor a vizsgált dokumentumok és bizonyítékok alapján „erre a diszkriminációra szükség van” ahhoz, hogy a női atlétika érintett versenyszámainak igazságossága megmaradjon.

A 28 éves kétszeres olimpiai bajnok Semenya tiltakozását az váltotta ki, hogy az IAAF tavaly úgy határozott, a túl magas tesztoszteronszinttel rendelkező női középtávfutók – 400 és egy mérföld közötti távokon – csak akkor indulhatnak nemzetközi versenyeken, ha gyógyszerekkel 5 nanomol/liter alá csökkentik annak mértékét a vérükben. Márpedig Semenya hiperandrogenizmussal él, ami azzal jár, hogy szervezetében a férfi hormonok aktivitása a normál mértéken felüli. Ennek az egyik legjelentősebb tünete a szokásosnál magasabb tesztoszteron-szint. Ez a hormon növeli az izomtömeget, az erőt, illetve az állóképességet befolyásoló hemoglobinszintet.

Jön a transzgenderek uralma a női sportban? | Magyar Hang

Vannak olyan országok, ahol a siker reményében keresik, kiválasztják az ilyen embereket, hogy aztán a nagy világversenyeken jó eséllyel képviseljék őket a női mezőnyben.

A 800 méter háromszoros világbajnoka pályafutása kezdete óta támadások kereszttüzében áll férfias adottságai miatt. A 2009-es első vb-győzelme után egy évig nem is versenyezhetett, amíg az IAAF nemi vizsgálatokat végeztetett rajta. Később azonban visszatért, a 2012-es és a 2016-os olimpián megnyerte a kétkörös távot, mint ahogy a legutóbbi két vb-n is. Több női riválisa arra panaszkodott, hogy a hiperandrogenizmus tisztességtelen előnyhöz juttatja Semenyát.

Az IAAF már 2015-ben szabályozni akarta a helyzetet, de akkori kísérletét éppen a CAS hiúsította meg az indiai Dutee Chand fellebbezésének helyt adva. Tavaly márciusban azonban az IAAF tanácsa jóváhagyta az új szabályt, mivel egy 2017-es – az IAAF és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megbízásából készült – tanulmány bizonyította, hogy a magas tesztoszteronszintű nők jelentős előnyt élveznek a pályán a riválisokkal szemben.

HIRDETÉS

A mostani ítélet azt jelenti, hogy a magasabb tesztoszteronszintű sportolóknak egy héten belül el kell kezdeniük a gyógyszeres kezelést, ha rajthoz szeretnének állni a szeptemberi dohai világbajnokságon. A későbbiekben még szigorúbb lesz a szabályozás, ugyanis az érintett atléták csak akkor indulhatnak az IAAF versenyein, ha előtte hat hónapig folyamatosan az előírt érték alatt volt a tesztoszteronszintjük. Az idei vb-re a CAS hosszadalmas döntéshozatala miatt különleges engedményt kapnak.

Az döntést szerdán bejelentő CAS február közepe óta vizsgálta Semenya beadványát, amelyet korábban „az egyik legjelentősebb ügyének” neveztek, ugyanis „a döntésnek széleskörű következményei lehetnek nemcsak az atlétika, hanem a sport jövője szempontjából is”.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

30,050lájkolóTetszik
2,837követőKövetés
18,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„A világ kezd totálisan meghülyülni” – Magyar Hang-ajánló

Presser Gábor- és Stefano Bottoni-interjú. Riport a határról és az épülő tiszaújvárosi konténervárosról. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Cikkünk nyomán lépett a vásárhelyi repülőtér

Miután a Transilvania repülőtéren tapasztalt visszásságokról írtunk, elkezdtek jó irányba mozdulni a dolgok.