Triplázva lehet meg az ötös a Győrnek

Triplázva lehet meg az ötös a Győrnek

Eduarda Amorim (j), a győztes Győr játékosa ünnepel az FTC-Rail Cargo Hungaria - Győri Audi ETO KC mérkőzés végén Budapesten 2019. április 27-én. A Ferencváros legyőzésével ismét bajnok lett a Győr (Fotó: MTI/Czagány Balázs)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A hét végén rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában a női kézilabda-Bajnokok Ligájának négyes döntőjét. Ahogy azt már megszokhattuk, idén is lesz magyar csapat a Final Fourban, mégpedig a Győri Audi ETO KC, amely története során eddig négyszer nyerte el a legfontosabb nemzetközi klubtrófeát, sőt, ebből kettőt az elmúlt két esztendőben szereztek meg, mindkétszer hazai közönség előtt. Az utóbbi évek legsikeresebb magyar női klubcsapata most is esélyes: nincs olyan statisztikai adat, amelyben nem Görbicz Anitáék a legjobbak a többi résztvevőkhöz képest. A fogadóirodák is azt várják, hogy a győriek jó eséllyel elérhetik azt, amit a labdarúgásban a Real Madrid, vagyis zsinórban harmadszor diadalmaskodnak a BL-ben.

De nézzük, kik lesznek még ott a Final Fourban a győrieken kívül: a magyar csapat elődöntős ellenfele a norvég Vipers Kristiansand lesz, míg a másik mérkőzésen a francia Metz és az orosz Rosztov-Don küzd a döntőbe jutásért. Külön érdekessége lesz a két elődöntőnek, hogy a párok ebben a kiírásban a csoportmérkőzések során már szembekerültek egymással, és akkor elég egyértelmű volt a párharcok végkimenetele. A győriek eddig hatszor játszottak a Kristiansand gárdájával, amiből ötször Danyi Gábor csapata győzött, a két idei középdöntős találkozón hazai pályán 33–29-re, idegenben 33–26-ra nyert a magyar csapat. A másik párharc hasonló képet mutat, a Rosztov-Don öt vereség mellett csupán egy döntetlent tud felmutatni a Metz ellen. A franciák az idei BL-ben a hazai 29–25 után idegenben is simán győztek (26–18), így a papírforma alapján Győr–Metz-döntő várható vasárnap.

Történelmi címvédés győri módra | Magyar Hang

Ha azt vizsgáljuk, milyen nemzetközi rutinnal rendelkeznek a négyes döntő résztvevői, újfent azt láthatjuk, hogy a hazai pálya mellett a tapasztalat is a győriek számára jelenthet komoly előnyt. A Győri Audi ETO KC négyszeres BL-győztes, háromszoros ezüstérmes, négyszeres elődöntős, valamint négyszeres EHF-kupa-döntős, egyszeres KEK-döntős, kétszeres Szuperkupa-győztes klub, és a keretében 7 idegenlégiós – egy-egy norvég, cseh, francia, brazil, holland, román és dán játékos – található. A Vipers Kristiansand nem nyert még nemzetközi trófeát, ráadásul első norvég bajnoki címüket is csak 2018-ban szerezték, míg ebben az évben az EHF-kupa fináléjáig jutottak. A keretüket egy angolai és egy dán játékoson kívül kizárólag norvég játékosok alkotják, legjobbjuk a győriek számára igencsak ismerős Katrine Lunde, aki kapusként a világ egyik legjobbja, nem véletlenül kétszeres olimpiai bajnok.

Lunde nem tagadta, bizony különleges érzés lesz volt csapata ellen pályára lépni. „Győr mindig is különleges nekem, mindig lesz helye a szívemben. De amikor egymás ellen játszunk, akkor nem erre fogok koncentrálni. Nagyon szerettünk volna eljutni a Final Fourba, és megpróbáljuk a lehető legjobbat nyújtani a világ legjobb csapatai ellen” – jelentette ki a kapus.

A másik két klub közül az oroszoknak dicsőbb a múltja. A Rosztov-Don kétszeres szovjet és háromszoros orosz bajnok, valamint Kupagyőztesek Európa-kupája- (1990) és EHF-kupa-győztes csapat (2017), sőt ez utóbbi sorozatban 2015-ben a döntőig jutott. A kerete leginkább a riói olimpián aranyérmet nyert orosz válogatottra épül – összesen hat olimpiai bajnok játszik náluk –, akiket három brazil, egy-egy ukrán és francia erősít a keretben, köztük a brazil világbajnok Ana Paula Rodrigues (Belo). A Metz 21-szeres bajnok, 8-szoros kupagyőztes hazájában, ám a nemzetközi porondon még elődöntőbe sem jutott el eddig. Ők is inkább a hazai játékosokat favorizálják – a legismertebb közülük a világ- és Európa-bajnok beállós, Béatrice Edwige –, de a keret tagja egy horvát, egy belga, egy lengyel, egy holland játékos is, mondanunk sem kell, mindannyian válogatottak.

Nemzeti kézilabdasikerek magyarok nélkül | Magyar Hang

Egyik klubnál sincsenek különösebb problémák, nincs napirenden az edzőkérdés sem, és immár a győriek mestere, Danyi Gábor is megnyugodhat, ugyanis az idei remeklést látva a klubvezetés meghosszabbította a szerződését, így a stábjával – Zdravko Zovko másodedző, Holanek Zoltán erőnléti edző és Kun Attila videóelemző – együtt a 2019/20-as szezonban is ők vezethetik a csapatot.

Ha csak a klubok idei szereplését nézzük, akkor is a győriek a listavezetők, hiszen egyrészt megnyerték a hazai pontvadászatot és a kupát, valamint a BL-ben a 14 meccsükből 12 alkalommal győztek, kétszer pedig döntetlent játszottak a negyeddöntőben búcsúzó Ferencvárossal. A győriek tehát veretlenek a kupaidényben, és a gólarányuk sem rossz, hiszen 465 lőtt gólra mindössze 360 kapott találat volt az ellenfelek válasza. A házi gólkirályi cím egyelőre a nyáron távozó Nicky Grooté, aki eddig 71 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába. Az egymás közötti meccsek aránya is győri fölényt mutat, a Metz-cel szemben 6 siker és egy vereség, míg a rosztoviak ellen 4 győzelemmel szemben két vereség szerepel. A norvégok elleni összesítésről már tettünk említést (5-0-1).

És ha már a Vipers szóba került – ők is megnyerték a hazai bajnokságukat –, nekik eddig a BL-ben a legjobb eredményük a tavalyi csoportkör volt, és idén 9 győzelem mellett egy döntetlent játszottak, valamint négyszer szenvedtek vereséget, miközben Linn Jörum Sulland 76 góllal a legeredményesebb játékosuk. A rosztoviak már beállították a legjobb BL-eredményüket, ugyanis tavaly után ismét bejutottak a Final Fourba, ráadásul a kispadjukon a győriek korábbi sikeredzője, Ambros Martin ül. 14 meccsükből tizenegyszer nyertek, egy döntetlen és két vereség rontja kicsit az összképet. Náluk a játékosok között eloszlik a góllövés feladata, hiszen Anna Vjahireva (52 gól), Lois Abbingh (holland, 51), Anna Szeny (50) és Julija Manaharova (48) még egyaránt házi gólkirály lehet az idény végén.

A metziek szintén bajnoki döntősként érkeznek Budapestre, és a győriek kivételével a másik két csapattal szemben pozitív a mérlegük. Idén végre átléptek önmaguk árnyékán, és két BL-negyeddöntő után bejutottak a négyes döntőbe, mégpedig 11 győzelemmel, 1 döntetlennel és két vereséggel. Legeredményesebbjük a német válogatott Xenia Smits (62 gól), akit Grace Zaadi (56) követ a házi góllövőlistán.

Miután tényleg minden a győriek sikerét ígéri, Görbiczéknek nagyon kell figyelniük, nehogy kiénekeljék a sajtot a szájukból. Mert ha meglesz a történelmi tripla, akkor bekerülhet a Győr BL-bizonyítványába az ötös.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/19. számában jelent meg, 2019. május 10-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/19. számban? Itt megnézheti!