Tovább forrnak az indulatok a magyar teniszben

Tovább forrnak az indulatok a magyar teniszben

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem csitul az ellentét a május 2-i rendkívüli közgyűlés óta a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöksége és a sportág megújulásáért és a tiszta gazdálkodásáért küzdők között. A szövetség megpróbálja döntő többségű támogatásnak beállítani a közgyűlésen történteket, míg a Tiszta Tenisz mozgalom szerint továbbra sem tesz eleget a törvényi előírásoknak a jelenlegi vezetés.

A levelezés korát éljük a magyar teniszben, ugyanis úgy tűnik, a párbeszéd szinte idegen fogalommá vált a sportág hazai válfajában. Hol az elnök ír levelet a tagszervezeteknek, amiben egyrészt békére szólít fel, majd utána – pár sorral lejjebb – máris fenyegetőzik, miszerint nem először azonban utoljára kéri az egyet nem értők táborát, hogy hagyjanak fel azon viselkedésükkel, amelyet a tagság nagy fölénnyel elutasít. Természetesen a levélre jött az írásbeli válasz, és a jelenlegi szövetségi vezetés ellenzéke a saját közösségi oldalán megjelentetett nyílt levelében újra és újra felemlegeti azokat a nyilvánosságra került gazdasági és egyéb furcsaságokat, amikre azóta sem hajlandó konkrétan válaszolni az MTSZ. A fentiek alapján pedig abszolút értelmezhetetlen a szövetség korábbi közleményének címe, miszerint eljött a béke ideje a magyar teniszben.

A matematika törvényei kontra MTSZ

De nézzük szép sorjában, mi is történt a május 2-i rendkívüli közgyűlés óta. A szövetség kommunikációjában mindvégig azt erősítette, hogy hatalmas többség áll mögöttük, holott, ahogy azt Szűcs Lajos elnök a tagszervezetekhez írt levelében megfogalmazta, ők egy nagy család, ám a belső viták témái nem maradtak házon belül, és az érintettek jó hírneve csorbult ettől.

Nos, akkor először vegyük górcső alá a nagy többséget, amit mind a szövetségi kommunikáció, mind pedig maga az elnök is emleget. Sajnos pontos számot a ma valóban működő tagszervezetekről semmilyen megkeresésre nem ad ki a szövetség, és a hivatalos honlapjukon sincs erről semmilyen adat. Mindenesetre az április 16-i közgyűlésen 308 tagszervezet szavazati lehetőségéről beszéltek, így fogadjuk el hivatalos adat hiányában ezt a számot. Itt ekkor összesen 218-an regisztráltak, majd 138 igen szavazattal fogadták el a vezetőség beszámolóját. Egyszerű matematika következik: amennyiben a 308 a helyes szám a tagszervezetekkel kapcsolatban, akkor a 138 támogatói szavazat már ekkor is csak és kizárólag közgyűlési többséget jelent. Ugyanez a szám a május 2-i, Békéscsabára szervezett rendkívüli közgyűlésen 125-re csökkent, azaz arra hivatkozni, hogy a sportág megújulásáért és megtisztulásáért küzdőkkel szemben a tagság nagy fölénnyel szembe helyezkedik, egyszerűen nem igaz.

Több százmillió forinttal rövidült meg a magyar tenisz | Magyar Hang

Meglehetősen furcsa a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) idén április 16-án kelt 2018. évre vonatkozó beszámolójában a Nemzeti Edzőközpont (Nek) pályái fölé épített fix vázas sátrakkal kapcsolatos érékelése. A szövetség e dokumentumban azt állította, hogy az ajánlatok közül a legkedvezőbb megoldást választotta a munkálatok elvégzéséhez, valamint műszakilag is minden megfelel a legmagasabb szitnű elvárásoknak.

Mint ahogy az is meglehetősen sántít, amikor a lapunk által nyilvánosságra hozott tartozásokat próbálják magyarázni. Richter Attila főtitkár a május 2-i közgyűlésen kijelentette, a 707 millió forintos mínusszal szemben ott van a rengeteg plusz, azaz a bevételi oldal: ha a számokat összeadjuk, mindössze 4 millió forint a hiány. Ám ha ez így lenne, akkor nem tartoztak volna például 4,5 millió forinttal Köves Gábor szövetségi kapitánynak, 5,2 millió forinttal a Mediaworks lapkiadónak, amely éppen ezért függesztette fel a sportnapilapban a kéthetente az újságba kerülő tenisz-melléklet megjelentetését, vagy sorolhatnánk tovább a még mindig a pénzükre váró cégeket. De vélhetően akkor a bevételi oldalon található összegekből már kifizette az MTSZ a legnagyobb hitelezőjét, aki nem más, mint a szövetség kommunikációs igazgatója és annak legszűkebb köre. Ráadásul Tamás Krisztina vállalkozása, az Open Time Kft. milliárdos bevételekhez jutott, míg a férje, Horváth Csaba által korábban tulajdonolt, majd a közeli barátja, Kovács Zsolt érdekeltségeibe átkerült A-Z Produkció-cégek ezen feltételezések alapján már megkapta a 382 276 000 forintját, valamint az Open Time Kft. a maga 2,7 millió forintját. Ha a fenti összegek még sincsenek kifizetve esetleg, akkor hol van a bevételként elkönyvelt sok százmillió forint?

Továbbra is alapszabály-ellenes a honlap

Természetesen ismételten végigellenőriztük, hogy a szövetség

hivatalos honlapján mennyire tesznek eleget a törvényi kötelezettségüknek, azaz

megtalálhatók-e rajta az elnökségi ülések jegyzőkönyvei, felvezették-e az

állami támogatások elszámolásait, hiszen azok közérdekű adatok, vagy éppen

megtalálhatók-e az ellenőrző testület jelentései, illetve a közhasznúsági

jelentés az egyszerűsített éves beszámolóval. Vagy netán megtalálhatóak-e,

vajon hány valós tagszervezet működik az országban, illetve kik és hogyan

vettek részt és szavaztak az elmúlt közgyűléseken.

E cikk megjelenésekor a 2019-es esztendőben nem találtunk elnökségi ülésekről, döntésekről semmilyen dokumentumot, ami egyértelműen azt feltételezi, hogy idén az elnökség egyszer sem ülésezett. Ez azért is érdekes, mert az alapszabályzatuk 13. paragrafusának 2. bekezdése egyértelműen kimondja, hogy a közgyűlést az elnökség hívja össze. Ugyanakkor a 19. paragrafus 1. bekezdése kimondja, hogy rendkívüli közgyűlést – ami május 2-án, Békéscsabán volt – az elnökség, a tagszervezetek harmada, valamint a bíróság hívhatja össze. Újfent nincs semmilyen dokumentum a honlapon egyikről sem. Mint ahogy arról sem, hogy az április 16-i és május 2-i közgyűlésen kik vettek részt és miként szavaztak.

Negyedmilliárdos állami támogatás - nem működő teniszpályákra | Magyar Hang

Nem véletlenül nem volt hajlandó kiadni a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) az infrastrukturális támogatásokról szóló, egyébként közérdekű adatnak számító szerződéseket, amelyekbe már több tagszervezet is szeretett volna betekinteni. Ugyanis ezekből kiderül, hogy a jogszabályokban leírtakkal ellentétben olyan teniszklub kapott 250 millió forintos támogatást 2014-ben, amely már két éve nem üzemeltet pályákat.

Az alapszabály 22. paragrafus 6. bekezdése alapján az elnökség üléseiről jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az ülésen elhangzott lényeges észrevételeket és javaslatokat, valamint a hozott határozatokat. Nos, az utoljára fellelhető jegyzőkönyvek – finoman fogalmazva – nem felelnek meg az alapszabályzatban leírtaknak, mindössze azt tartalmazzák, ki volt a javaslattevő, mi volt a téma, valamint az, hogy mindig egyhangúlag szavaz mindenki. A honlapon található bejegyzések alapján tavaly október 26-án ülésezett utoljára az elnökség, amikor Juhász Gábor sportigazgató előterjesztésére e-mailen szavazott az elnökség arról, hogy játszathatnak-e külföldi játékosok a csapatbajnokságon. Azt már nem tudjuk, hogy mit javasolt a sportigazgató, azt sem, volt-e valakinek véleménye, így azt sem tudhatjuk, vajon a szokás szerint egyhangúlag elfogadott előterjesztésben mit és kik fogadtak el.

Az ellenőrző testület utolsó jelentése 2016. február 25-ei

keltezésű, azaz a honlap alapján a testület több mint három éve nem csinál

semmit, pedig az alapszabály 25. paragrafusában elég hosszan fel vannak sorolva

a feladatai és kötelezettségei. A közhasznúsági jelentések közül a 2017-es van

fent. Az alapszabály 6. paragrafusa kimondja, a szakszövetségnek csak a tenisz

sportág versenyrendszerében részt vevő sportszervezet (sportegyesület,

sportiskola, alapítvány – amely az utánpótlás nevelésére, fejlesztésére jött

létre – és sportvállalkozás) lehet a tagja. Ez pedig a korábban általunk

is megkeresett siófoki klub esetében – minimum másfél éve nem működnek a

pályák, fantom honlappal fedik le mindezt – abszolút nem áll fent, hiába

próbált erről mást állítani Richter Attila főtitkár.

Tenisz: egyhangú elnökségi döntések - a tagok tudta nélkül | Magyar Hang

Egyetlenegy magyar sportszervezetben nem fordult elő olyan fluktuáció, mint a Magyar Tenisz Szövetség elnökségében: 2016-ban megválasztott 7 fős elnökségéből 5-en már nem töltik be ezt a tisztséget, lemondtak pozíciójukról. Közülük többen elmondták, egyáltalán nem felel meg a valóságnak, hogy egyhangú elnökségi döntések születtek volna a különböző gazdasági kérdésekben.

Ugyanakkor a honlapon sehol nem található az, hogy jelenleg

hány tagszervezete van a szövetségnek, maximum az, miként lehet belépni. Az

egyesületi pontversenyről utoljára 2012-ből származik bejegyzés – ez éppen

hétéves elmaradást mutat. Az is vethet fel jogi és etikai problémákat,

hogy több bizottságban a tagok között szövetségi alkalmazottak (köztük a

főtitkár) vagy szövetséggel üzleti kapcsolatban álló személyek is vannak – ha egyáltalán

a honlapon feltüntetett tagok nevei megfelelnek a valóságnak. A testületek a

következők: a fegyelmi, etikai és jogi bizottság, az általános működési

bizottság és a versenysport-bizottság. Mindezek esetleges működését igazoló

egyetlen jegyzőkönyv sem található a honlapon. A fentiek egyértelműen

igazolják, hogy az MTSZ jelenlegi vezetése elég lazán, vagy inkább az

alapszabály több pontjának megsértésével végzi a tevékenységét, és akkor még a

sportág számára jelentős összegű károkról ne is beszéljünk.

Szűcs Lajos mindenkit felejtésre kér

A fentiek ismeretében legalábbis érdekes az elnök tagszervezetekhez írt levelében az a felvetés, miszerint a szövetség dolgozóitól azt kéri, hogy a közgyűlés előtt kiderült és nyilvánosságot kapott kellemetlenségeket felejtsék el, és foglalkozzanak innentől kezdve a munkájukkal, hogy az a fejlődés, amit a sportág e vezetőséggel karöltve elért, az folytatódhasson tovább. Természetesen mi sem könnyebb, mint a nyilvánosságra került „kellemetlenségről” megfeledkezni, nem beszélni róla. Mert akkor biztosan nincs is semmi probléma. Kétségtelen tény, hogy a feledékenységi versenybe beszállt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is, amely korábban öt nemzetközi verseny miatt feljelentést tett a Közbeszerzési Hatóságnál.

Ki tudja miért, de az Emmi előbb – nyilván véletlenül – lecsúszott a hatóság által kért adatkiegészítés határidejéről, és ezek után nem is tudott mást tenni a Közbeszerzési Hatóság, mint elutasítani a kérelmet, majd utána az minisztérium egyszerűen fogta, és indoklás nélkül visszavonta a többi feljelentését is. Tette ezt annak ellenére, hogy például 2017-ben bizonyítottan nem tett eleget az MTSZ a közbeszerzési törvényben előírtaknak. Hogy mindez azt jelenti, hogy Szűcs Lajos a kormánypártban olyan erős befolyással bír, hogy a minisztérium visszavonulót fújt, vagy inkább arról – és ezt a verziót egyre többet hallani –, hogy a jelenlegi elnökkel és a szövetséggel szemben minden vizsgálatot megszüntetnek, ám cserébe Szűcs Lajos legkésőbb az őszi önkormányzati választásokat követően más, rendkívül fontos pozícióra cseréli elnöki székét.

„Az elnöki levél csúsztatás, a nyilvánosság hülyítése”

A sportág megújulásáért és megtisztulásáért küzdő Tiszta

Tenisz mozgalom – alapítói: Kapros Anikó, Marosi Katalin, Szávay Ágnes,

Temesvári Andrea, Babos, Csaba, Markovits László, Nagy Viktor, Sávolt Attila –

nyílt levélben válaszoltak az elnöki megnyilvánulásra. Ebben többek között

kifejtik, csúsztatásnak, a nyilvánosság hülyítésének tartják az elnök azon

állítását, miszerint a Magyar Tenisz Szövetség a demokrácia elvei szerint

működik. Hozzáteszik, miként lenne ez így, amikor az MTSZ tagnyilvántartása

többszöri kérés, hivatalos beadvány ellenére sem érhető el naprakészen a

szövetség honlapján, az elnökségi és bizottsági ülések határozatai szintén nem

elérhetők, az MTSZ közgyűlését elfogultan, diktatórikusan vezeti, sőt odáig is

elmennek, hogy elnöki asztalról vezénylik a szavazásokat, illetve a tagság

jelentős része által megfogalmazott kérdésekre nem érkezik érdemi válasz,

helyette mellébeszélés, féligazságok és folyamatos csúsztatások vannak. Szóvá

teszik azt is, hogy a bíróság hivatott majd kimondani a döntő szót a

közgyűlések határozatképességéről, és kijelentik, ezek a közgyűlések a magyar

tenisz iránt valóban elkötelezett sportemberek számára morális mélypontként maradnak

meg. Számon kérik az elnöktől és a szövetség vezetőitől, hogy a nyilvánosságra

került ügyekkel kapcsolatban egyetlen önkritikus mondatot nem lehetett tőlük

hallani, olvasni.

„Amíg nem teszik nyilvánossá az MTSZ tagnyilvántartását, egy-egy közgyűlés résztvevőinek névsorát, addig arcátlanság erre a többségre hivatkozni. Egyébként nem tudunk arról, hogy a tagság valaha kapott volna tényszerű írásos tájékoztatást, és szavazott az általunk megfogalmazott kérdésekről. Elnök úr, az MTSZ az Ön vezetése alatt, a Magyar Kormánynak köszönhetően óriási lehetőségekhez, soha nem álmodott anyagi forrásokhoz jutott. Ehhez képest jelenleg egyetlen teniszezőnk van a felnőtt világranglistán a top 100-ban, de ő nem áll szóba Önökkel, mert nem adhatja a nevét ahhoz, amit képviselnek, amit tettek, tesznek. Az utánpótlásban is hatalmas a lemaradásunk, a korosztályos versenyeken alig van induló”

– olvasható többek között a Tiszta Tenisz nyílt levelében.

Zárszóként még egyszer idézném a szövetség május 2-i közgyűlést követő első sajtóközleményének címét: Eljött a béke ideje…