BL-döntőben a Veszprém

BL-döntőben a Veszprém

Fotó: handballveszprem.hu

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Amikor kisorsolták a férfi-kézilabda Bajnokok Ligája Final Fourjának az elődöntőit, és a Veszprém megkapta a lengyel Kielce gárdáját, szinte senkinek sem a két idei csoporttalálkozó jutott eszébe – mindkettőt Nagy Lászlóék nyerték –, hanem a 2016-os döntő, melyet a veszprémiek 28–19-es előnyről végül büntetőkkel elveszítettek. Most nemcsak ennek a meccsnek jött el a visszavágója, hanem szembekerült egymással mester és tanítványa, azaz a lengyel csapat vezetőedzője, Talant Dujsebajev, illetve korábbi játékosa, a Veszprém trénere, David Davis. A meccs előtt találkoztak egymással, és mindketten a legnagyobb tisztelet hangján beszéltek a másikról.

„Nem Davis volt a Ciudad legnagyobb sztárja, de szívét-lelkét adta a csapatért, különösen a védekezésben nyújtott maradandót. Már akkor abszolút profi volt, és ez a mentalitás edzőként is maximálisan jellemzi őt. Fantasztikus, amit a Veszprémmel elért, hogy itt lehetnek Kölnben” – jelentette ki Dujsebajev.

Davis szerint egykori mestere elképesztően érti a dolgát, nem véletlenül nyert többször is Bajnokok Ligáját, ráadásul rengeteget tanult tőle. „Összesen három BL-trófeát szereztünk együtt, és ő mindent tud a kézilabdáról, kiváló szakember, aki remekül tud motiválni. De most talán a tanítvány megelőzheti a mesterét” – közölte Davis.

Pokoli hangulatban és tempóban kezdtek a veszprémiek, és amíg elöl jöttek a gólok, addig Sterbik egyszerűen lehúzta a rolót, így mire Talant Dujsebajev és csapata pislantott kettőt, az 5. percben már 4–0-ra elhúztak a Nenadic vezette bakonyiak. Ám sejteni lehetett, hogy a Kielce magához tér, ami sajnos be is következett, és mire eljutottunk a 20. percig, a lengyelek feljöttek egy gólra (8–7). Ám nem ez volt az igazi gond, hanem az, hogy az 50 százalék feletti átlagban védő Sterbik lábára rázuhant Mamic, és a veszprémiek kapusa súlyosan megsérült, nem is tudta folytatni a játékot. Ez megzavarta Davis csapatát, így szinte örülhettek annak, hogy döntetlennel zárult a remekül induló első félidő (13–13).

Ez Nagy Lászlóék utolsó esélye | Magyar Hang

Sajnos nem ez volt az első és egyetlen gond veszprémi oldalon, ugyanis Sterbik után a csapat elveszítette kapitányát, a vállsérülést szenvedett Nagy Lászlót, majd a bírók végleg kiállították a védekezés egyik kulcsfiguráját, Blagontiseket. Ugyanakkor Mikler elképesztően szállt be Sterbik helyére, míg az irányítóként gyengébben játszó Mané és Lékai helyére odalépett Petar Nenadic, és valami elképesztően nagyot játszva, végül 12 gólt dobva – ebből 11-et a második félidőben – a csapat élére állt. A Veszprém a végén 33–30-ra győzött, azaz ott lesz a vasárnapi fináléban.

A magyar csapatnak ez volt a nyolcadik elődöntője a BL-ben: korábban négy alkalommal kikapott a legjobb négy között, háromszor pedig a fináléba jutott, és végül ezüstérmet nyert. A veszprémiek a mostani idényben november közepéig négyszer is kikaptak a csoportkörben, azóta viszont minden BL-meccsüket megnyerték, remek sorozatuk immár 12 meccs óta tart. És őszintén reméljük, hogy a 13. is meglesz…

Fotó: handballveszprem.hu

David Davis a találkozót követően abszolút nem titkolta, milyen boldog, és kiemelte, noha Nenadic tényleg elképesztően játszott, a siker a csapaté. „Nagyon boldog vagyok, hogy döntősök vagyunk. Tudtuk, hogy ilyen lesz a meccs menete, de csapatként győztünk ismét a nehézségeink ellenére. Nenadic szólt, hogy úgy érzi, a második félidőben tud inkább hozzátenni a meccshez, és fantasztikus volt a második félidőben, míg a taktikánk is jól működött. Most jön a pihenés, megpróbáljuk a sérültjeinket összedrótozni a döntőre” – nyilatkozta a veszprémiek mestere.

A Final Four után visszavonuló szerb átlövő, Ilic kiemelte, hogy a csapat elképesztően nagyot harcolt, és mindenképpen megérdemelte a döntőbe jutást. „Úgy érzem az egész meccsen jól ment a csapatnak a játék, annak ellenére, hogy sajnos ismét voltak hullámvölgyek a játékunkban. De az a lényeg, hogy a vége összejött, és jöhet a döntő” – közölte Ilic.

A csapat egyik irányítója, Lékai Máté nem most játszotta élete legjobb meccsét, ám amikor kellett, pazar átadásokkal hozta ziccerbe a társait. „Sajnos én nem tudtam sokat hozzátenni, de szerencsére Nenadic ma extraklasszis játékot nyújtott. Teljesült az álmunk, már csak egy lépést kell megtennünk, hogy valóra váljon az álmunk. Valahogy meg kell nyernünk most már a BL-döntőt” – állította Lékai.

Az egyik legnehezebb dolga Mikler Rolandnak volt, akinek Sterbik sérülése után egyedül kellett a veszprémi kapuban helytállnia. És ismét bizonyította, a világ egyik legjobb kapusa. „Nagyon nehéz volt átvenni Sterbik szerepét, ilyen még nem is volt a pályafutásomban. Sikerült jól beszállnom, és sikerült hárommal nyerni. Most minél többet kell pihennünk és minél jobban fel kell készülnünk a döntőre, hiszen valamennyien erre a sikerre várunk már évek óta” – fogalmazott a kapus, akinek a fináléban is hatalmas teher lesz majd a vállán.

Sajnos Nagy László válla nem bírta a második félidőben azt, amikor leütközték, és a visszavonuló csapatkapitány kénytelen volt kiszállni a játékból. Hogy lehetőséget kaphat-e a vasárnapi döntőben, az az orvosokon és a sérülés súlyosságán múlik. „Sajnos lesérültem, megreccsent a kulcscsontom, és indulok a kórházba. Mindent megteszek, hogy a döntőben pályára tudjak lépni, de nem az én játékom a lényeg a BL-fináléban, hanem a Veszprémé. Óriásit küzdöttünk, és ilyen szurkolók előtt nem is lehet veszíteni” – mondta Nagy László, akinek a szemében azért látni lehetett a szomorúságot.

A meccs hőse, Petar Nenadic élete félidejét játszotta Kölnben, némi túlzással egymaga vitte a döntőbe a Veszprém gárdáját. „Ez egy csapatjáték, és ehhez mindenki kellett, hogy döntőbe jutottunk. Ez a legfontosabb, minden más, az én játékom is másodlagos. Jól játszottunk, nyertünk, ott vagyunk a döntőben. Nem számoltam, hány gólt lőttem, csak egy éltetett végig, hogy nyerjünk” – állította Nenadic.

Mindössze annyit kívánunk ehhez hozzátenni: a vasárnapi döntőben se számolja a góljait, csak nyerje meg a Veszprém! Az ellenfél a Vardar lesz, kezdés 18 órakor!

A Veszprém a lefújás után repülőre ültette 17 éves kapusát, Palasics Kristófot, Sterbiket és Nagy Lászlót pedig MRI-vizsgálatra vitték.

Férfikézilabda-Bajnokok Ligája, Final Four – Köln, elődöntő:
Telekom Veszprém–PGE Vive Kielce (lengyel) 33–30 (13–13)
Gólszerzők
: Nenadic 12, Gajic 5, Lékai, Strlek 4-4, Nagy L. 3, Tönnesen, Blagotinsek 2-2, Ilic 1, illetve A. Dujsebajev 7, Cindric, Karalek 5-5, Janc, Kulesh 3-3, Moryto, Mamic 2-2, Fernández Pérez, Jurkiewicz, Jachlewski 1-1