Elődöntős a férfivízilabda-válogatott

Elődöntős a férfivízilabda-válogatott

A magyar csapat, szemben Angyal Dániel (k) és Jansik Szilárd (j) a férfivízilabda-torna negyeddöntőjében, a Magyarország–Ausztrália-mérkőzésen (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Vélhetően senki sem gondolta még pár hete, hogy a kvangdzsui olimpiai kvalifikációs világbajnokságon Szerbia nem jut majd be a legjobb nyolc közé. Ma már ezen nem annyira csodálkozunk, hiszen a szerbek a világliga szuperdöntőjének megnyerésével már kvótát szerzett a 2020-as tokiói olimpiára, így a hét legjobb játékosukat el sem hozták a vb-re. A spanyolok meg köszönték szépen a lehetőséget, és 12–9-es sikerükkel bejutottak az elődöntőbe, ahol a címvédő horvátokkal játszanak majd.

Az is biztos volt, hogy az Ausztrália ellen készülő magyaroknak győzelem esetén vagy az olasz, vagy a görög válogatott juthat ellenfélként, azaz Märcz Tamás együttese nem panaszkodhatott a sorsolására. Igaz, tettek is ezért, ugyanis a csoportmeccseken Új-Zéland, az Európa-bajnoki ezüstérmes Spanyolország és a Dél-afrikai Köztársaság magabiztos legyőzésével közvetlenül jutottak a negyeddöntőbe. Az ausztrálok egyébként nem számítottak könnyű ellenfélnek, hogy a két csapat június 21-én Belgrádban, a világliga szuperdöntőjének negyeddöntőjében az ausztrálok ötméteresekkel diadalmaskodtak úgy, hogy a nagyszünetben még négygólos hátrányban voltak. Ugyanakkor világbajnokságokon eddig a meccsig hatszor találkozott a két válogatott, és a magyarok 5 alkalommal győztek, míg egyszer döntetlenre végeztek egymással.

Vámos négy másodperccel az ausztrálok elleni negyeddöntő vége előtt lőtte a magyarok győztes gólját (Fotó: Derencsényi István/FINA)

Nos, ezúttal szó sem volt arról, hogy valamelyik válogatott négy góllal elhúzzon a másiktól, igaz, Ausztrália kétgólos fórral egyszer elhúzott, így a magyar kapitány kénytelen volt bevetni Varga Dénest is, aki az Új-Zéland elleni nyitómérkőzésén eltörte a lövő kezén az egyik ujját. Szükség is volt a csapatkapitány jelenlétére, mert úgy tűnt azokban a percekben, hogy a magyarok megtorpantak, és még örülhettek annak, hogy nem lett nagyobb a különbség. A végig rendkívül szoros találkozón aztán bebizonyosodott, mennyire igaz a mondás, ha a vége jó, minden jó. 9–9-nél az ausztrálok kihagytak egy ziccert 7 másodperccel a vége előtt, míg a magyarok az ellentámadásnál Vámos révén betaláltak. Ezzel bejutottak az elődöntőbe – a 2013-as barcelonai vb-n fordult elő utoljára, hogy mindkét magyar válogatott a legjobb négy közé jutott –, és mindössze egy lépés, az olasz csapat legyőzése az elődöntőben választja el őket attól, hogy megváltsák a tokiói repülőjegyüket.

„Amennyire tudtuk, játszottuk a játékunkat egy nagyon kellemetlen ausztrál csapat ellen. A kétcenteres játékukból rengeteg ítéletet kaptak, így sok emberhátrányt kellett kivédekezni, óriási küzdelem volt, nüánszokon múlott a győzelem. Manapság a vízilabda már nem csak három-négy válogatottról szól, láthattuk, hogy a világbajnok horvátok megszenvedtek a németekkel, a szerbek kikaptak a spanyoloktól ” – értékelt Märcz Tamás a drámai összecsapást követően.

 

Vízilabda, férfiak, negyeddöntő

Magyarország–Ausztrália: 10–9 (3–3, 2–3, 3–1, 2–2)
Gólszerzők: Zalánki, Vámos 3-3, Manhercz, Jansik Sz., Varga Dénes, Sedlmayer 1-1, illetve Power, Edwards, Roach, Kayes 2-2, Ford 1.

Horvátország–Németország: 10–8 (1–2, 3–1, 3–3, 3–2)

Spanyolország–Szerbia: 12–9 (2–1, 5–2, 3–4, 2–2)

Olaszország–Görögország: 7–6 (2–2, 2–1, 2–3, 1–0)

 

Elődöntők

Horvátország–Spanyolország

Magyarország–Olaszország