HIRDETÉS
Kezdőlap Sport Csúnya veresé...

Csúnya vereség után pótvizsga vár a Fradira

HIRDETÉS

Nem sikerült a csoda, avagy bejött a papírforma: bár a Ferencváros két mérkőzésen három félidőn keresztül méltó ellenfele volt a Dinamo Zagrebnek, este hazai pályán a negyedikben összeomlott, elsősorban a gyenge védekezésnek köszönhetően.

HIRDETÉS

A 0:4 csúnya eredmény, s a zöld-fehéreknek ezzel búcsúzniuk kellett a harmadik selejtezőkörben a Bajnokok Ligájától, az Európa-liga főtáblájára még felkerülhetnek. Ez sem lenne csekélység, utoljára 15 éve sikerült ez a csapatnak.

Minden adott volt ma este egy emlékezetes futballélményhez. Telt ház, felfokozott várakozás, kiegyenlített esélyek. A Ferencváros egyedüli magyar csapatként maradt porondon az európai kupaselejtezők harmadik körében, úgy is fogalmazhatunk, a magyar klubfutball becsületéért küzdött. Az este tétje az volt a Groupama Arénában, hogy a következő körben az Európa-liga vagy továbbjutás esetén egyenesen a Bajnokok Ligája főtáblájára kerülésért vívhat-e párharcot. A zöld-fehérek viszonylag könnyen vették az első két akadályt – a bolgár Ludogorec és a máltai Valletta bánhatta, hogy összesorsolták a magyar bajnokkal –, a Dinamo Zagreb otthonában a múlt héten elért döntetlen (1:1) pedig nyitva hagyta a továbbjutás kérdését.

A kulcsfontosságú összecsapás előtt egyedül a tavalyi gólkirály, nem mellesleg a Vallettának is kettőt vágó Davide Lanzafame visszatérése a Kispesthez rontott a szurkolók kedélyállapotán; aki a játékra koncentrált, a védelem zágrábi bizonytalanságaira gondolhatott némi aggodalommal.

Bravúros döntetlennel a továbbjutás küszöbén a Ferencváros | Magyar Hang

Egy biztos, sokan állították a sorsolás pillanatában, hogy a Fradi számára a Bajnokok Ligája csoportköre felé vezető úton a harmadik selejtező kör lesz az igazán vízválasztó, ugyanis a Dinamo Zagreb már európai mércével mérve is jó csapat.

Ahogy az várható volt, a fehérbe öltözött hazai szurkolótábor fergeteges hangulatot varázsolt az utóbbi évek legfontosabb Fradi-mérkőzésére. Az első percekben Tokmac kétszer is veszélyeztette a horvátok kapuját, ám az első mérkőzéshez hasonlóan a meccs kezdetét a Dinamo Zagreb uralta. Nem csoda, hiszen az otthon bekapott találat miatt gólszerzési kényszerben játszott. Sajnos a 16. percben a vendégek legértékesebb játékosa, Dani Olmo és Ademi mattot adott az FTC védelmének, utóbbi bevette az egyébként jól védő Dibusz Dénes kapuját. A gólszerzési kényszer máris a Ferencvárost nyomasztotta, miközben egy újabb vendég gól már-már reménytelen helyzetet teremtett volna.

HIRDETÉS

Szerencsére a hazaiak egyáltalán nem roppantak össze, a nagy iramú, élvezetes játék egyre kiegyenlítettebbé vált, a harmincadik perc után pedig folyamatosan nyomás alatt tartotta a horvátok védelmét a Ferencváros. Lovrencsics például a jobb oldalról több veszélyes beadást is a kapu elé lőtt, sajnos a csatárok nem tudták feltenni az i-re a pontot. Az első félidő utolsó mozzanataként Sigér Dávid találta el kapufát, ami nagyon izgalmas folytatást ígért.

A második félidő aztán hideg zuhannyal kezdődött: ismét könnyen átszaladt egy zágrábi támadás a Fradi amúgy létszámfölényben lévő védelmén, Orsic baloldali elfutása után középre passzolt, s Petkovic közelről nem hibázott. Az 55. percben aztán Dani Olmo is betalált, amivel lényegében el is döntötte a mérkőzést és a továbbjutást. Nem csoda, hogy ezek után sokszor inkább a vendégszurkolók hangját lehetett hallani.

A 64. percben cserére szánta el magát Rebrov mester: a második félidőben is legambiciózusabb, ám ezúttal sikertelen zöld-fehér támadót, Ngujen Tokmacot Varga Roland váltotta. A 69. percben a hátvéd Civic csere nélkül távozott: a középpályán elkövetett felesleges szabálytalansága után megkapta második sárga lapját, emberhátrányban folytatta a játékot a Fradi.

Így árazza be magát a magyar foci | Magyar Hang

Immár megkezdődött a 2019-2020-as első osztályú magyar labdarúgó-bajnokság. Hogy jót hoz, vagy inkább csak újabb bosszankodásra ad okot, majd az előttünk álló hónapokban kiderül. Mindenesetre bízzunk a kedvező forgatókönyvben, abban, hogy folytatódik a tavaly elkezdődött pozitív tendencia.

És a vesszőfutás ezzel nem ért véget: a 79. percben egy távoli lövés kipattant Dibuszról, a csereként beállt Gojak pedig megköszönve a lehetőséget a hálóba lőtte a labdát. A hazai nézők egy része ezek után elégedetlenségét kifejezve haza indult, de a kemény mag természetesen a meccs végéig kitartott. Petkovic a 89. percben kihagyott egy elég vitatható módon megadott büntetőt, de hazai becsületgól híján ez szépségtapasznak is kevés volt ma este.

Ünnepre készültek a szurkolók, hideg zuhany lett belőle. Ez az eredmény mindenképpen csalódás, még akkor is, ha tudtuk, a Dinamo Zagreb az esélyesebb, búcsúztatása óriási bravúr lett volna. A sebek nyalogatására mindenesetre nincs sok idő, a jövő héten már az Európa-liga főtáblájáért játszik a Fradi. Ellenfele vagy az izraeli Makkabi Tel-Aviv, vagy a litván FK Súduva Marijampolé lesz. 

Ferencváros–Dinamo Zagreb 0:4 (0:1) 
Továbbjutó: Dinamo Zagreb 5:1-es összesítéssel
Budapest, Groupama Aréna, 19 365 néző
Játékvezető: Ruddy Buquet (francia)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Civic – Haratin, Sigér, Skvarka (71. perc Heister) – Zubkov, Szihnyevics (84. Boli), Tokmac (64. Varga Roland) .
Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Dinamo Zagreb: Livakovic – Stojanovic, Dilaver, Peric, Leovac – Moro, Ademi (69. Gojak), Olmo (84. Situm) – Hajrovic (77. Mayer) , Petkovic, Orsic.
Vezetőedző: Nenad Bjelica
Gólszerzők: Ademi (16), Petkovic (47), Olmo (55), Gojak (79)Kiállítva: Civic (69)

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Szerető Szabolcs
Szerető Szabolcs
A Magyar Hang főmunkatársa, a Magyar Nemzet korábbi főszerkesztő-helyettese

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,771lájkolóTetszik
2,386követőKövetés
16,717feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Elhallgatások és hazugságok – Magyar Hang-ajánló

Thuróczy Szabolcs-interjú. Lelepleződik „Tiborc”, a szalagmunkás riporter. Vannak anyák, akik maguk is árulják a drogot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Élet a Fidesz után – Ki szabadítja ki a jobboldalt?

Orbánék újkádárista politikát visznek. Veszik a szimpátiát, a szavazatot. Nem beszélnek őszintén a nemzet égető, nagy gondjairól, állapotáról.