HIRDETÉS
Kezdőlap Sport Tizenhárom év...

Tizenhárom év után újra két Schumacher egy F1-es hétvégén

HIRDETÉS

A világot, a Formula-1 rajongóinak széles körét továbbra is az izgatja talán a legjobban, vajon mi az igazság a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher állapotával kapcsolatban a 2013-as síbalesetét követően. Nos, a család továbbra is teljes titokban tartja a sportág legendájának egészségügyi állapotát, ám most egy kis reményt adó rés támadt a titkolózás pajzsán. Ugyanis nemrég Párizsban kezelték a legnagyobb titokban Michael Schumachert, akit a családtagokon kívül a pilóta egykori csapatfőnöke, az FIA jelenlegi elnöke, Jean Todt is meglátogatott.

HIRDETÉS

Az érintettek ugyan semmit nem mondtak, ám ezúttal két dolog is kiderült, amit egészen a mostani pillanatig nem cáfolt senki. Egyrészt a Le Parisien újságírója, Jean-Michel Décugis kiderítette, hogy Schumacher állapotán őssejtkezeléssel próbáltak – állítólag már harmadszor – segíteni, illetve egy kórházi dolgozó elárulta, hogy a hétszeres világbajnok magánál van.

Mindenesetre azt korábbról tudtuk, hogy az F1 legendája éppen Todttal már nézett közösen svájci otthonában Formula-1-es versenyhétvégét. Amennyiben állapota engedi, vélhetően most is figyeli majd a Szocsiban zajló eseményeket, ám ezúttal még a Forma-2-es és Forma-3-as versenyekre fog fókuszálni a család. Ugyanis két Schumacher utoljára a 2006-os Brazil Nagydíjon gurult ki együtt a pályára: Michael Schumacher a 10. helyről rajtolva és defektet kapva végül élete egyik legjobb teljesítményével negyedikként zárt, majd visszavonult, míg öccse, Ralf a Toyota pilótájaként a hetedik rajtpozícióból indulva az autó felfüggesztésének meghibásodása miatt a 9. körben kiesett.

Most 13 év után újra két Schumacher méretteti meg magát egy versenyhétvégén, hiszen mindkettőjük gyermeke ott lesz az Orosz Nagydíjon, igaz, egyelőre még nem az F1-ben indulnak Szocsiban.

David És Mick Schumacher első közös versenyhétvégéje következik Szocsiban, a Formula-1-es orosz Nagydíj betétfutamaiban (Fotó: Facebook/David Schumacher)

A Forma-2 mezőnyében már év eleje óta versenyző Mick Schumacher – Michael 20 éves fia 2018-ban megnyerte a Forma-3-as Európa-bajnokságot – éppen a nyári Magyar Nagydíjon aratta első futamgyőzelmét az F1 kapujának nevezett sorozatban, ráadásul úgy, hogy a pole pozícióból indulva rajt-cél győzelmet aratott. Miután már a Ferrari-akadémia tagja, így sokan legkésőbb a 2021-es szezonban a Forma-1-ben látják a tehetséges pilótát.

HIRDETÉS

És Szocsiban már nem is lesz egyedül, hiszen Ralf fia, David Schumacher is rajthoz áll a Forma-3-as mezőnyben, miután a Campos Racing szerződést kötött a szintén tehetséges fiatal versenyzővel. A Dallarával rajthoz álló 17 éves fiú bemutatkozásához egyébként az is kellett, hogy a csapat pilótája, Alex Peroni megsérült a monzai versenyen.

Tizenöt év után újra Schumacher-diadal a Hungaroringen | Magyar Hang

A hétszeres F1-es világbajnok, Michael 2004-es győzelme után ezúttal a legenda 20 éves fia, Mick nyert F2-es futamot a mogyoródi pályán.

A két ifjú Schumacher egyébként nagyon jó viszonyban van egymással. Mick egy korábbi interjújában elmondta, ha összefutnak a meglehetősen sűrű versenynaptárjuk ellenére, mindig szívesen beszélgetnek egymással, és természetesen minden segít Davidnek, amiben csak tud. Most, Szocsiban vélhetően lesz alkalma arra, hogy unokaöccsét ellássa tanácsokkal.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,275lájkolóTetszik
2,704követőKövetés
17,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Tequilát Orbánnak – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bödőcs Tiborral és L. Ritók Nórával. Miskolci és szombathelyi választási riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Nyomoznak Borkai korrupció-gyanús ügyeiben

Kontrát Károly államtitkár szavai szerint több ügyben is folyik a vizsgált, de konkrétumokat nem árult el.