A világháborúk idején három nyári olimpiát töröltek a programból, de arra még sosem volt példa, hogy elhalasszák a játékokat. A koronavírus miatt azonban erre is sor került: az eredetileg 2020-as tokiói játékokat a tervek szerint jövőre rendezik meg. Ha már idén nem örülhetünk magyar aranyéremnek, idézzük fel a régmúlt dicsőségeit, és ismerkedjünk meg közelebbről a legendás bajnokokkal. Sorozatunk ötödik részében Keleti Ágnest mutatjuk be, minden idők legtöbb olimpiai érmet nyert magyar sportolónőjét, a magyar torna ötszörös olimpiai bajnokát. Retrolimpia.
Tornász? Ugyan, dehogy! Én csellista akartam lenni. Engem a zene érdekelt igazán, de a háborúban el kellett adjam a csellómat, így az álmom nem teljesülhetett. A mozgás ugyanakkor sohasem állt távol tőlem, édesapám nagyon korán megszerettette velem, úsztam, még eveztem is – mondta az Indexnek adott nagyinterjújában 2005-ben a magyar tornasport valaha élt legeredményesebb versenyzője. Keleti Ágnes ma a világ legidősebb, még élő olimpiai bajnoka, aki már a 100. életévét tapossa.
Keleti Ágnes eredetileg Klein Ágnes néven született 1921. január 9-én Budapesten, a család csak később magyarosított Keletire. Már négyévesen megismerkedett a torna alapjaival, 19 évesen pedig magyar bajnokságot nyert, mégis csak 31 évesen mutatkozhatott be először az olimpián. A második világháború évei alatt ugyanis nem az érmekért kell küzdenie, hanem a puszta túlélésért. A legsötétebb korszak után is volt azonban ereje felkapaszkodni a csúcsra, ráadásul olyan magasra, ahova a zavartalanul, profi körülmények között készülő sportolók elsöprő többsége sem jut el soha.
Juhász Piroska néven bujkált
Pályafutását a budapesti Vívó és Atlétikai Clubban kezdte, majd a Nemzeti Torna Egyletben sportolt. 1939-ben lett a válogatott tagja, 1940-ben pedig megnyerte első bajnokságát, de zsidó származása miatt még abban az évben eltiltották mindennemű sporttevékenységtől. A Magyarország 1944. március 19-ei német megszállása utáni időszakot hamis papírokkal vészelte át: Juhász Piroska néven élt Szalkszentmártonban.
„Nem kérem, nem változtattam nevet, Juhász Piroska papírjait megvásároltam. Hiteles papírokat szereztem, így nem deportáltak. Az apám viszont odaveszett, Auschwitzban esélye sem volt a túlélésre, azonnal a gázkamrákba terelte Mengele. Én szűcssegédnek álltam, aztán a lőszergyárban kaptam munkát, a szállásadóim pontosan tudhatták, hogy zsidó vagyok, de meg sem fordult a fejükben, hogy eláruljanak. Más nem fogott gyanút, vagyis az alakításom vélhetően meggyőzőre sikeredett, pedig az orrom nagysága árulkodó jel lehetett” – mesélte a vészterhes időkről az Indexnek. Az „alakítás” annyira jól sikerült, hogy a nyilasok uralma idején a városparancsnok-helyettes cselédje lett, vagyis gyakorlatilag náci tiszteket szolgált ki. Otthonát eközben bombatalálat érte, mindenük odaveszett. Édesanyja és testvére szintén megmenekült, Keleti Ágnes szerint őket Raul Wallenberg menekítette meg a németek elől.
Öt év kihagyás után, 1945-ben versenyezhetett ismét. 1947 és 1956 között különböző szereken 46-szoros magyar bajnok, hétszeres csapatbajnok és tízszeres egyéni összetett magyar bajnok lett, utóbbival kivívta az örökös bajnoki címet. Nála többször senki nem nyert tornászbajnokságot Magyarországon. Közben elvégezte a Testnevelési Főiskolát, amelynek tanára lett.
Első olimpiájára 1948-ban, 27 évesen jutott ki, ám borzasztó balszerencséjére a londoni játékokon mégsem szerepelhetett, mert a verseny előtti utolsó edzésen bokaszalag-szakadást szenvedett. Újabb négy évet kellett hát várnia. 1952-ben, Helsinkiben azonban már ott volt, és semmi nem állíthatta meg: 31 évesen műszabadgyakorlatával (ma: talaj) aranyérmet, összetett csapatban ezüstérmet, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzérmet szerzett.
Talajon szerzett aranyérméről így írt Feleki László, a Testnevelési Főiskola tanára: „A sovány, izmos, karcsú fekete tornásznő a balerina könnyedségével, ugyanakkor acélos ruganyossággal kezdi meg a gyakorlatát. (...) Olyan ez, mint a torna költeménye, az erő, a szépség, az ügyesség legmagasabb rendű kifejezése, ami a sportban csak elképzelhető. Művészi átélés, fölényes biztonság sugárzik minden mozdulatából. A közönség szinte lélegzet-visszafojtva figyeli a páratlan látványt. S amikor befejezi a gyakorlatát, a közönség tombol. A zúgó tapsviharban alig hallatszik a síp hangja, de a pontozók máris emelik a táblájukat: két 10-es, egy 9,9-es, egy 9,8-as és egy 9,6-os tábla... Győzelem!!!...”
Amikor később megkérdezték tőle, nem gondolt-e rá, hogy 31 évesen, az olimpiai arannyal a nyakában abbahagyja, Keleti azt mondta: „Éreztem még magamban annyi erőt, hogy négy év múlva is sikeres legyek – nagyon bántott, hogy csak negyedik helyre rangsoroltak a gerendán – de talán még ennél is nyomósabb érv volt, hogy Melbourne-ben rendezték a következő olimpiát. Mivel a nővérem, Vera Sydney-ben élt, mi sem lehetett természetesebb, mint hogy meglátogassam őt és családját. Ne keresse nálam túlzottan az elhivatottságot, hogy nyerni akartam mindenáron, hogy hős akartam lenni, akkor más világ volt”.
35 évesen a világ tetején
Akár az elhivatottság miatt, akár nem, élete egyik legjobb döntése volt, hogy nem hagyta abba, hiszen az 1956-os melbourne-i olimpián elért eredményeivel a sportág és a magyar sport halhatatlanjai közé emelkedett: összesen négy aranyérmet nyert. Talajon megvédte címét, emellett aranyat nyert gerendán, felemás korláton, valamint a Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet, Tass Olga összeállítású kéziszercsapat tagjaként is. (Tass Olga 2020. július 10-én elhunyt – a szerk.)
Az 1956-os melbourne-i olimpia november végén kezdődött, vagyis a magyar sportolók a fegyveres harcok idején készültek a versenyre, és akkor kellett életük legjobb eredményét produkálniuk, amikor szovjet tankok masíroztak Budapest utcáin, és már bizonyossá vált, hogy az önkény ellen harcoló magyar forradalmárok vereséget szenvedtek.
Keleti Ágnes később így írt a forradalom közepette zajló olimpiai felkészülésről: „Mi, sportolók jóformán nem is értesültünk az eseményekről, hiszen a tatai edzőtáborban gőzerővel folyt a felkészülés az ötkarikás játékokra. Az én dolgomat nehezítette, hogy kiújult az allergiám, és csillapíthatatlan köhögőrohamok kínoztak. (...) Ez nem volt elég, egy hazai versenyen, bemelegítéskor újra megsérült az Achillesem is. (...) A »felszabadító« orosz tankok lőtték a fővárost, de én akkor is edzeni akartam. Elgyalogoltam a sportcsarnokig, és hosszú könyörgések árán bebocsátást nyertem az épületbe. Éppen az öltözőben készülődtem az edzésre, amikor egy golyó elsüvített a fülem mellett, és becsapódott a falba. Jött is nagy kiáltozással az őr, hogy azonnal el kell hagyni a létesítményt, mert életveszély van. De hát hol nem volt életveszély azokban a napokban?”
A melbourne-i olimpián ugyanakkor Helsinkivel ellentétben kimondottan pozitív volt a magyar sportolók megítélése. Szerte Ausztráliában ünnepelték sportolóinkat, akik egy olyan országot képviseltek, amely 1956 októberében szembe mert szállni az elnyomóival, fegyvert fogott a többszörös túlerőben lévő szovjet hadsereg ellen. Ez persze nem jelentette azt, hogy a mieinket a sportpályán előnyben részesítették volna, de a tornászoknak aligha kellett tartaniuk attól, hogy lepontozzák őket, mint történt az előző játékokon, Helsinkiben, ahol Keleti gerendagyakorlatát sokak szerint indokolatlanul lehúzták.
Amikor megkérdezték, négy melbourne-i aranya közül melyikre a legbüszkébb, Keleti gondolkodás nélkül vágta rá, hogy a kéziszer-csapatéra. „A versenynap reggelén nagy izgalommal készültek a tornásznők. Az izgalmat tetézte és szinte pánikot okozott, hogy Tass Olga nemzeti színű szalagja eltűnt! Hol lehet? Olga felkiáltott: »Jó ég! Az eszpresszóban hagytam a szalagomat!«” – írta le az egészen különleges körülmények között megszerzett aranyérem történetét Csőke József filmrendező, a Magyar Filmhíradó akkori rendezője. A koreográfia szerint valamennyi tornásznőnek a kezében egy nemzeti szalaggal kellett volna végrehajtania a gyakorlatsort.
Egy világ omlott össze a csapat tagjaiban. Elvégre hatan öt szalaggal mégsem vonulhatnak ki, s közvetlenül a verseny előtt képtelenség pótolni az eltűnt holmit. Vali néni – Terpichné, a tornászok szakvezetője – azonban megtalálta a megoldást: szerzett valahonnan egy szivárványszínű szalagot és azt adta Tass Olgának. A nézőkben és a bírákban fel sem merült, hogy nem szándékosan vegyítették a magyarok a nemzeti színek közé a szivárványszínt, azt gondolták, így akarják még mutatósabbá tenni a látványt. Hatalmas siker arattak. Akkora volt az ováció, hogy Fülöp herceg, II. Erzsébet angol királynő férje kérésére még egyszer bemutatták gyakorlatukat.
27 évig nem jött haza
Négy aranyával Keleti Ágnes lett a játékok legeredményesebb versenyzője, egyben a legidősebb tornásznő, aki valaha aranyérmet tudott szerezni olimpián. Melbourne-ből azonban már nem tért haza a torna királynője. „Azt éreztem, hogy Ausztrália nem lesz a hazám, de azt is tudtam, hogy a kommunista Magyarország sem” – mesélte később. Ausztráliában alig egy esztendőt élt, majd 1957-ben Izraelben telepedett le, egy ottani magyarhoz, Robert Biróhoz ment férjhez, két fia született, Dániel és Rafael.
Meghatározó szerepet vállalt az izraeli tornasport megteremtésében, 1958 és 1980 között az izraeli válogatott szövetségi kapitánya volt, de 1959-ben és 1960-ban az olasz válogatott olimpiai felkészítését is vezette. Dolgozott az izraeli Testnevelési Főiskola torna tanszékének vezetőtanáraként, és nemzetközi bíróként is tevékenykedett. Már 75 éves volt, amikor „nyugdíjba vonult”. 2004-ben megkapta a Nemzet Sportolója címet.
’56 után először 1983-ban, a Budapesten rendezett világbajnokság idején látogatott haza, a rendszerváltás óta viszont rendszeresen jön Magyarországra. Lakást is vásárolt a belvárosban, s mind több időt tölt itthon. Amikor arról kérdezték, mi volt az eredményességének titka, azt mondta: „A szerencsétlenségben mindig szerencsés voltam. Emellett a szorgalmam és a szívósságom – utóbbit apámtól örököltem – volt átlag feletti.”
A Retrolimpia sorozat további részeit itt olvashatja.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/19. számában jelent meg május 8-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/19. számban? Itt megnézheti!
