Japán exportálta a harakirit, Kolumbia az áldozat

Ha valaki azt mondja a Kolumbia–Japán, a H-csoport nyitómeccse előtt, hogy a fiúk annyira megilletődöttek lesznek, hogy rossz, vagyis nem a pénzfeldobás után eldöntött térfélre állnak fel és emiatt később kezdődik majd a meccs, mert a csapatoknak előbb térfelet kell cserélniük – hát egyáltalán nem lepődtem volna meg. Márpedig pont ez történt, szóval hiába nem sejthettem előre, szerencsére nem okozott különösebb meglepetést a vb eddigi legfurább meccskezdése.

Hirdetés

Így aztán a negyedik perc eseménye sem váltott ki különösebb meghökkenést, mert ilyen előzmények után már bármi megtörténhetett: például az, hogy Oszako ziccerét ugyan még kivédte Ospina kapus, de Kagava kapuba tartó ismétlését Sánchez, a kolumbiai hátvéd harakirit idéző módon kézzel mentette! A bíró nem tréfált, kiállította a kolumbiait, egyúttal tizenegyest ítélt, amit Kagava be is gurított (0-1), így rögtön az elején fórhoz és emberelőnyhöz jutott Japán.

Normális meccsen ez eleve meghatározó tényező lehetett volna, de ez a meccs nem volt átlagos: a félidő vége előtt Kolumbia 18 méterről lőhetett szabadrúgást. Quintero a felugró sorfal alatt gurította el a labdát. Kavasima kapus vetődött és kipiszkálta a gólvonal tájékáról a labdát, de nem csak a bíró, hanem a gólvonal-technológia is egyértelműen jelzett: ez egy csecsemőtenyérrel ugyan, de bent volt (1-1), egyszóval egalizált az emberhátrányban lévő Kolumbia!

Fordulás után Kolumbia csak védekezett, legfeljebb addig volt nála a labda, amíg előre nem rúgta a hátvédsor. Meg is lett a böjtje: Honda szögletébe Oszako tette bele a fejét és újra vezetett Japán (1-2)! Ebben maradtak is a felek, Japán exportálta a harakirit, így győzelemmel és három ponttal nyithatta a vb-t.

Hirdetés

H-csoport, 1. forduló
Kolumbia–Japán 1-2 (1-1)
Szaranszk, Mordovia Arena, 40 842 néző. Jv.: Skomina (szlovén)
Kolumbia: Ospina – Arias, D. Sanchez, Murillo, Mojica – C. Sanchez, Lerma – Cuadrado (Barrios, 31.), Quintero (J. Rodríguez, 59.), Izquierdo (Bacca, 70.) – Falcao.
Japán: Kavasima – Szakai, Josida, Sodzsi, Nagatomo – Haszebe, Sibaszaki (Jamagucsi, 80.) – Haragucsi, Kagava (Honda, 70.), Inui – Oszako (Okazaki, 85.).
Gólok: Quintero (39.), illetve Kagava (6., 11-esből), Oszako (73.)
Kiállítva: C. Sanchez (4.)

A vb teljes menetrendjét itt találja, a csoportokról pedig itt olvashat.