A politika is ott van a vb-n

Noha elsősorban az orosz huligánok viselkedésétől tartott mindenki a most zajló világbajnoksággal kapcsolatban, az utcai erőszak egyelőre – szerencsére nincs jelen a világ talán legnagyobb sportrendezvényén. A politika viszont megjelent, és máris elkezdte mételyezni a vb hangulatát, igaz, egyelőre nem sok sikerrel.

Hirdetés

Természetesen a politika megjelenése az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon senkinek sem okozott nagy meglepetést az egy ideje zajló diplomáciai csörték miatt. Az azonban kisebb meglepetést okozott, hogy a seregszemléről lemaradt Egyesült Államok – sokak szerint amolyan keserű a szőlő alapon – is beszáll majd ebbe. A két szuperhatalom viszonya jelenleg talán semlegesnek mondható, így furcsa volt, amikor az amerikaiak már a csoportkör küzdelmei alatt elkezdték doppingolással vádolni az orosz válogatottat csak azért, mert a szbornaja két győzelemmel kezdte a vb-t, és továbbjutott a csoportjából. Az Amerikai Antidopping-szövetség (USADA) bejelentette, hogy szerintük kizárólag teljesítményfokozók segítségével képzelhető el Oroszország ilyen formajavulása, és azt kezdték követelni a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségtől (FIFA), hogy az orosz játékosoktól vett doppingtesztek eredményeit hozzák nyilvánosságra. Nos, az nem állítható, hogy a II. világháborút követő hidegháború köszöntött volna vissza e bejelentés hatására, de az biztos, hogy nem tesz jót a világbajnokság hangulatának. A FIFA – nagyon helyesen – megtagadta az amerikai kérést (követelést), míg az orosz válogatott orvosa, Eduard Bezuglov a vádakra reagálva kijelentette, a szbornaja játékosainál 2018-ban több mint 300 tesztet végeztek el, ezek közül mindegyik negatív lett.

A legnagyobb visszhangot kétségkívül a szerb-albán-koszovói ellentéteket felborzoló eset váltotta ki, amikor a svájciak két játékosa, Shaqiri és Xhaka egyaránt az albán jelképnek számító kétfejű sast formázta kezével a gólja után a Szerbia ellen 2–1-re megnyert meccsen. A FIFA fegyelmi vizsgálatot indított annak ellenére, hogy mindkét koszovói származású futballista tagadta a gólöröm politikai üzenetét. A vizsgálat végül lezárult, mindkettőjüket 10-10 ezer svájci frankra megbüntette a szövetség, míg a gólörömükhöz csatlakozó svájci csapatkapitány, Stephan Lichtsteiner 5 ezer svájci frankot lesz kénytelen befizetni a FIFA kasszájába. Persze, korántsem biztos, hogy a kirótt büntetés a játékosok pénztárcáját fogja megkönnyíteni, ugyanis Koszovóban egy pénzügyi alapot hoztak létre azzal a céllal, hogy összegyűjtsék és kifizessék a három focista helyett a húszezer svájci frankot. Mint kiderült, a gyűjtésbe a koszovói kereskedelmi miniszter is beszállt – kétezer eurót fizetett be az alapnak.

„Nem lehet pénzzel leírni azt az érzést, amit Xhaka és Shaqiri szerzett nekünk, amikor a Szerbia elleni mérkőzésen ünnepelték a góljukat. Őket azért büntették meg, mert nem felejtették el a gyökereiket, nem felejtették el, honnan érkeztek” – mondta a Szabad Magyar Szónak Bajram Hasani, ráadásul Edi Rama albán miniszterelnök is számlát nyitott, hogy az arra befolyó összegből „szimbolikus hozzájárulást” nyújtson a megbüntetett játékosoknak. Néhány nap alatt össze is jött a szükséges 25 ezer svájci frank.

Természetesen a szerb oldal is megszólalt, hiszen a svájciak elleni meccs náluk is kiverte a biztosítékot. Például Mladen Krsztajics szerb szövetségi kapitány ellen azért indult eljárást, mert azt nyilatkozta, a találkozót vezető Felix Brychnek a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt kellene felelnie cselekedeteiért. Mindenesetre a nagyobb baj megelőzése céljából Zorana Mihajlovics szerb miniszterelnök-helyettes felszólította a labdarúgó-válogatottat, hogy csak a játékkal foglalkozzon, ne üljön fel a politikai hergeléseknek. „Elég a játékvezetőkből, Hágából, videobírókból, albánokból, szerbekből, sorsból, összeesküvésből és egy- vagy többfejű madarakból. Munkára, fiúk, veletek vagyunk” – közölte a szerb politikus.

A Liverpool klasszisa Mohamed Szalah a politika kereszttüzébe került, amikor nyilvánosságra került egy olyan fotó, melyen a csecsen vezető Ramzan Kadirovval szerepel, aki díszpolgári címet adományozott a csatárnak egy grozniji banketten. Szalah kijelentette, nem kér a politikai csatározásokból.

A migránsválság miatt előre lehetett sejteni, hogy előbb vagy utóbb, de a rasszizmus is megjelenik a vb-n. Az asszír származású, de a svéd válogatottban játszó Durmazt azért fenyegették meg, mert a németek elleni meccs 95. percében ő szabálytalankodott Wernerrel szemben, és a megítélt szabadrúgásból Kroos megszerezte a címvédő győztes találatát. Mindenesetre a válogatottbeli társai és a szövetségi kapitány kiálltak Durmaz mellett.

„Amikor valaki megfenyeget engem, arabnak vagy terroristának csúfol, akkor átlépi a határt. És ennél is rosszabb, ha a családom, a gyermekeim lesznek az áldozatok. Svéd vagyok, büszkén viselem a címeres mezt, ez futballistaként a legnagyobb elismerés. Nem engedem, hogy egy rasszista lerombolja a büszkeségemet. Ki kell állnunk a rasszizmus ellen” – mondta Durmaz.

Hirdetés

A vb teljes menetrendjét itt találja.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.