Belgium megérdemelten szerezte meg a bronzérmet

A belga válogatott szerezte meg a harmadik helyet az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton 2–0-ra legyőzte az angol csapatot a szentpétervári bronzmérkőzésen.

Hirdetés

Ahogy az lenni szokott, két csalódott csapat találkozott szombaton a vb bronzmérkőzésén. Belgium és Anglia a csoportmeccsek során már találkozott egymással Kalinyingrádban ezen a tornán. Akkor a belgák győztek 1–0-ra, de abból a meccsből komoly következtetést nem lehetett levonni, mert már nem volt tétje, mindkét válogatott továbbjutóként, s így tartalékosan lépett pályára. A szombati találkozó más volt, mindkét együttes komolyan vette, a legjobb összeállításban estek egymásnak. Hazardék kezdtek frissebben, és még négy perc sem telt el, amikor már vezettek. Történt, hogy Lukaku lépett vissza középen a labdáért, majd remekül ugratta ki a bal szélen Chadlit, aki tökéletesen lőtt a középen érkező Meunierhez, ő pedig 5 méterről, Pickford lába között lőtt a kapuba (1–0). A belgák ezután is lendületben maradtak, de a helyzeteik kimaradtak. A briteknek egyetlen komoly lehetőségük volt, de Loftus-Cheek fejesénél Courtois jól helyezkedett. Nem volt rossz a meccs, de az összecsapást erősen meghatározta, hogy a belga válogatott korán megszerezte a vezetést.

A britek kettőt is cseréltek a szünetben, ám a játék képe ezután sem változott lényegesen. Kompanyék több veszélyes támadást is vezettek, csak az utolsó passzok, beadások vagy lövések rosszak voltak. Aztán a semmiből majdnem egyenlített Anglia, Diert ugratták ki a 16-os sarkánál, a középpályás át is emelte a labdát a kivetődő Courtois felett, ám Alderweireld a gólvonal előtt becsúszva mentett szögletre. Óriási helyzet maradt ki. Aztán megint Dier volt a főszereplő, ám veszélyes csúsztatása kapu mellé szállt. Lüktetett a játék, mert ezt követően két komoly belga helyzet jött, s a második már bement: nyolc perccel a vége előtt De Bruyne ugratta ki remekül Eden Hazard-ot, aki a 8 méterről Pickford mellett a jobb alsó sarokba lőtt (2–0).

Hirdetés

Ezzel el is dőlt a harmadik hely sorsa. Belgium története legjobb eredményét érte el, először szerzett bronzérmet világbajnokságon, míg Angliának még mindig nem jött ez össze.

Bronzmérkőzés:
Belgium–Anglia 2–0 (1–0)
Szentpétervár, 64 406 néző, v.: Alireza Faghani (iráni)
Belgium: Courtois – Alderweireld, Kompany, Vertonghen – Meunier, Tielemans (Dembele, 78.), Witsel, Chadli (Vermaelen, 39.) – De Bruyne, Lukaku (Mertens, 60.), E. Hazard
Anglia: Pickford – Jones, Stones, Maguire – Trippier, Loftus-Cheek (Dele Alli, 84.), Dier, Delph, Rose (Lingard, 46.) – Sterling (Rashford, 46.), Kane
Gólszerzők: Meunier (4.), Hazard (82.)