HIRDETÉS
Kezdőlap Címkék Brazília

Címke: Brazília

Az egészségügyi rendszer az összeomlás szélén, de a brazil elnök tömeggyűlésen fekvőtámaszozik

A járvány miatt kilátástalan helyzetbe kerülhet Brazília, de Jair Bolsonaro szerint mindez „csak egy kis influenza”. Egy hónap alatt a második egészségügyi miniszter távozott.

A koronavírus kiirthatja Amazónia őslakosait

Az esőerdőben, a nyugati civilizációtól nagyrészt elszigetelten lakó indiánok nagyjából a brazil népesség fél százalékát adják. Sokkal érzékenyebben a fejlett világból érkező fertőzésekre, mint a lakosság nagy része, hiszen a kevés kapcsolat miatt nem szerezhetik meg azt az immunitást, ami részleges védelmet nyújt a többség számára.

Jair Bolsonaro brazil elnök is koronavírusos

A 64 éves elnök az első államfő, akit a vírussal diagnosztizáltak.

Elmaradhat Bolsonaro brazil elnök és Orbán Viktor budapesti találkozója

A brazil kormány értékelése szerint az a következő hetekben Európában tovább súlyosbodhat a járványhelyzet.
Pelé cselez és elhúz a védők mellett 1960 májusában (Fotó: Wikipédia)

Pelé egészsége annyira leromlott, hogy segítség nélkül járni sem képes

Zavart, nem akar kimenni a házból, és nem akar részt venni semmilyen nyilvános eseményen” – magyarázta a fia, aki szerint Pelé emiatt depressziós.

Igénytelen vásári komédia vagy veszélyes fegyver a kereszténység ellen?

Felkavarta az állóvizet a brazil Krisztus első megkísértése, pedig saját erejéből a film biztos nem jutott volna messzire.
Felgyújtott erdő az Amazonas brazíliai részén 2019. augusztus 23-án (Fotó: Reuters/Ueslei Marcelino)

Lángoló dzsungelek, sötét bozótosok

A lángokban álló esőerdő alaposan felkorbácsolta a kedélyeket, a politikai vitákkal párhuzamosan folyó társadalmi diskurzus hamar a pánik felé mozdult el.
Esőerdő (Fotó: Unsplash/Tran Anh Tuan)

Az egész bolygót érintő környezeti katasztrófa jöhet

Amazónia amilyen hatalmas, legalább olyan törékeny ökoszisztéma, már egy kis változás is katasztrófát okozhat az esőerdő életében.
Az Iszlám Állam által 2015. augusztus 25-én kiadott progpagandavideó részlete a palmürai Baál (Bél) templom felrobbantásáról (Fotó: Reuters)

Porrá zúzva: a XXI. században is rengeteg műemlék pusztul el

A legnagyobb ámokfutást műemlékrombolás fronton az Iszlám Állam tartotta. De lignitbánya miatt Németországban sem szívbajosak. Műemlékek, amiket már mi sem láthatunk.
Jair Bolsonaro az ország új haditengerészeti parancsnokának beiktatásán (Fotó: Reuters/Adriano Machado)

Merre fordul az ultrajobbos katonatiszt?

Pekingben és Moszkvában aggódnak, hogy Brazília Washingtonhoz közelít.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Legolvasottabb