Egyre kevesebb Jászberénye lesz Magyarországnak

Egyre kevesebb Jászberénye lesz Magyarországnak

Egy helyi ellenzéki csoportosulás úgy tudott elsöprő győzelmet aratni, hogy egyrészt az országos politika Orbán-ellenes nagyágyúi „nem mennek le vidékre” segíteni, másrészt a kiépítetlenül maradt pártszervezetek híján inkább a pártlogókat elhagyva teszi a dolgát.
Holdról is látható hülyeség

Holdról is látható hülyeség

Annyi történt, hogy Budai Lóránt nem olyan rossz polgármester, mint azt állították róla a NER nyilvánosságában, ráadásul csapatával keményen melóztak a kampányban, ahogy amúgy a Fidesz is szokott: ajtóról-ajtóra ment a küzdelem a választókért.
Niedermüller Péter újraindul

Niedermüller Péter újraindul

Ha nem lesz megegyezés, előválasztáson is indulna. Arról is beszélt, hogy nem érte retorzió pártjától a kormányzati rezsitámogatás miatt. Kiállt Karácsony Gergely mellett is.
Kis Momentum-történet

Kis Momentum-történet

Mivé lett mára a Momentum? Nem több, mint tünete saját szellemi és kulturális környezetének – ezek vagyunk mi, akik az alatt kommentelünk, azt olvassuk, arról beszélünk, arról veszekedünk, amiről nem kellene.