HIRDETÉS
Kezdőlap Címkék Haláleset

Címke: haláleset

Fertőtlenítőszert szórnak önkéntesek a kínai Santung tartománybeli Csingtaóban 2020. január 28-án. A kínai Hupej tartományban kezdődő, és már a világ több országában megjelenő járvány eddig legkevesebb 106 ember halálát okozta Kínában (Fotó: MTI/EPA)

CNN: Sokkal több lehet a koronavírussal fertőzött, mint amit a hivatalos adatok mutatnak

A hivatalos adatok szerint Kínában 9783 fertőzöttet tartanak számon, a világban pedig összesen 9909-et.
A debreceni Füredi és Böszörményi út kereszteződése (Forrás: Google Maps)

Halálos áldozatot követelt egy lakástűz Debrecenben

A tüzet a kigyulladt lakás fölött lakó tűzoltó észlelte, aki azonnal értesítette kollégáit meg a házban lakókat, és megkezdte a mentést.

Dollármilliós kártérítést fizet az IKEA, mert agyonnyomott egy kisgyereket a komód

Az áruházlánc kezdetben úgy próbálta megoldani a problémát, hogy felszólította vásárlóit: rögzítsék a falhoz a szekrényt.

Valószínűleg szén-monoxid-mérgezés okozta egy orosz zongoraművésznő halálát Budapesten

A BRFK tájékoztatása szerint idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja nem áll fenn.

TASZ: Romlottak a kórházi fertőzések tavalyi mutatói

Míg az utakon 567-en, addig az egészségügyi intézményekben a három kötelezően jelentendő kategóriában 541-en vesztették életüket.
Az Eastern Avenue az essexi Graysban, ahol a bejelntés szerint a kamiont megtalálták (Forrás: Google Maps)

Vádat emeltek az angliai „halálkamion” sofőrje ellen

Az észak-írországi illetőségű sofőrnek 39 rendbeli emberöléssel, valamint embercsempészetre, illegális bevándorlás elősegítésére és pénzmosásra szőtt összeesküvés miatt már hétfőn törvényszék elé kell állnia.
Az Eastern Avenue az essexi Graysban, ahol a bejelntés szerint a kamiont megtalálták (Forrás: Google Maps)

Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában

A teherautó észak-írországi illetőségű sofőrjét gyilkosság gyanújával őrizetbe vették.
A Bihar-hegység szívében, a Pádis-fennsíkon található a hegység egyik leglátványosabb barlangja, a Csodavár bejárata. Képünk illusztráció (Fotó: Mihai.cosmin.pascariu/Wikipedia)

Holtan találták az erdélyi Bihar-hegységben az öt napja eltűnt magyar túrázót

A 29 éves debreceni fiatalember feltehetően egy drón röptetéséhez keresett alkalmas helyet, és nem figyelt a zuhanásveszélyre.
(Fotó: Thomas Bjornstad/Unsplash)

Egyre többen halnak meg Amerikában az elektromos cigaretta szívása miatt

Az amerikai járványügyi központ, a CDC szerint nyolcszáz főt ápolnak tüdő- és légúti megbetegedésekkel. Az egészségkárosodás kiváltó okot még nem sikerült azonosítani.

Rokona licencével bokszolt, meghalt a ringben

Egy Albániában rendezett profi ökölvívó gálán a 21 éves bolgár bunyós az életével fizetett a csalás miatt. Kovács Kokó István és Rácz Félix szerint a gála szervezői és a helyi szövetség vezetője is hibázott.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Legolvasottabb