Felfalja gyermekeit, szüleit

Felfalja gyermekeit, szüleit

Pont került hát L. Simon László közéleti tevékenységére; a poétából lett képviselő azt az egészen kivételes inverz életutat járta be, hogy előbb volt vezér, aztán változott vissza gyaloggá, majd most levették a tábláról.
Fóliára várva

Fóliára várva

Abban bízva, hogy sem ezt a lapszámot, sem a könyvemet nem fogják lefóliázni, két írásomat ide másolom a tavalyi, 75. születésnapomra megjelent kötetemből, és üzenem a világ leggyávább 135 országgyűlési képviselőjének: senki sem tudhat semmit előre az unokáiról.
Egy pad között

Egy pad között

A világ számos pontján áll szivárványszínű pad, és az emberek többnyire ugyanazzal az identitással kelnek fel ezekről, mint amivel leültek. Csak közben kipihenik magukat. Nálunk erre egyelőre nincs lehetőség.
A padfestőkről

A padfestőkről

Egy elbizonytalanodó hatalom számára mindez persze kifejezetten kedvező, mert folyik a gyermeteg cirkusz, nem foglalkozunk a létezésünket komolyan veszélyeztető problémákkal, akár határainkon belül, akár globális szinten.