Az új Nat elfogadásával a kormány lényegében írásba adta, hogy belátható időn belül nem kíván érdemben foglalkozni az oktatási rendszer problémáival.
Az irodalmi élet alakulásáról, kultúrharcról és Kádár-kori kompromisszumokról is beszélgettünk Aczél Gézával.
Az NKA kiüresítése – párhuzamban a szellemi előkészítésével: a „kulturkampf”-fal – már a 2018-as parlamenti választások után elkezdődött, s csak a törvényesítésével vártak az önkormányzati választásokra.
Aki egy háromnegyed órás hulladék vígjátéktól próbálja megmenteni Jézust, az, javaslom, sürgősen ereszkedjen térdre, hátha Jézus még megmentheti őt.
Négy–hat–nyolc év távlatából nincs semmi jele annak, hogy ez a kormány ennél többet gondolna a kultúráról. Más kérdés, hogy az ellenzék többet gondol-e, sőt gondol-e bármit egyáltalán.
Az ÁSZ szerint a PIM „nem biztosította a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és a nemzeti vagyon védelmét”. Demeter Szilárdnak 30 napja van rá, hogy megoldást találjon.
„A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.” (függöny)
A kormány kultúrpolitikusai ma eleve megnyerhetetlen terepen folytatják fölösleges harcukat. Milyen izgalmas lenne, ha elkezdenének tényleg a kultúrával foglalkozni.
Jordán Tamás, Mucsi Zoltán, Péterfy Bori, Gálvölgyi Dorka, Thuróczy Szabolcs és Orlai Tibor is beszélt a Magyar Hangnak a kultúrafinanszírozásról.
Ha harc, hát legyen harc, gondolhatta a miniszterelnök, majd érdeklődni kezdett a színházak iránt. De hogy jutottunk idáig?
A szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért tüntettek.
Semjén Zsolt nyújtotta be a módosított tervezetet. Este tüntetés lesz a Madách téren.
Ha a kulturális tér és annak nyomán a magyar társadalom nem változik, bárki is váltja Orbán Viktort, az menthetetlenül Orbán Viktorrá válik.
A szakma abban bízik, hogy a párbeszéd a továbbiakban is megmarad, az új vezetés pedig figyelni fog a filmesek hangjára.
A pártatlan írástudóknak nem lenne szabad félrenézniük, amikor nem kevesen munkálkodnak azon, hogy a XX. század elejének szellemi termékei teljesen kihulljanak irodalmi műveltségünk és történeti tudatunk nemzeti kánonjából.