HIRDETÉS
Kezdőlap Címkék Média

Címke: média

Aczél Endre halálára

Egy másik iskola, egy letűnőben lévő kor képviselője volt.

Szabadságpárti belügyminiszter fenyegeti az osztrák sajtót

Válaszul példátlan összefogásra került sor az osztrák médiában.

Elferdítette David Lynch nyilatkozatát a Breitbart, Trump pedig elhitte

Az elnök úgy érezte, pozitívan nyilatkozott róla a Mulholland Drive rendezője. Utóbbi ezért nyílt levélben tisztázta, mit is gondol.

Puha selyemzsinór, bársonyos zabola…

Van, aki jól fizetett pozícióból kerül hátrább, van, aki a megélhetés lehetőségét is elveszíti, ha rákerül a lapátra.

A „magyar modellt” másolja a Trump-közeli médiaóriás?

Az amerikai médiahatóság vezetőjének bábáskodásával épül az ellenoldal szerint Trumphoz húzó, központosított tévékoglomerátum, a Sinclair.

Átrendezné médiáját a Fidesz

Mészáros Lőrinchez kerülhet a TV2. Akár már a nyáron.

Búcsú Lovas Istvántól

Mindig is elkötelezett újságíró volt, de a pártkatona zubbonyát – úgy érzem – nem rá szabták.

Borókai Gábor: Nem a G-nap jelentette a korszakhatárt

Már egy hónappal korábban, 2015 januárjában megjegyezte Orbán Viktor egy háttérbeszélgetésen, hogy a „baráti sajtó” sokkal kritikusabb, mint volt. Interjú.

Trump-párti botrányhősök magyarázzák Budapesten a siker receptjét

Nem csak Milo Yiannopoulos és Steve Bannon érkezik.

Veiszer Alinda: A politika játékszerévé hagytuk tenni magunkat

A Hír TV-től távozó műsorvezetőt megkereste a szlovák közmédia – derül ki a Magyar Hang első számának adott interjújából.
HIRDETÉS

Legolvasottabb

Akik le akarták lőni Ceausescut

Az első körben halálra ítélt férfiaknak a rendszerváltás után is még hosszú éveket kellett börtönben ülniük, amíg kiszabadultak.

Skybox Magyarország