Nyolcvan évvel vagyunk a vészkorszak után, 1944. borzalmai azonban ma is élénken foglalkoztatják a hazai közvéleményt. Mi történt 1944 végén Zuglóban? Cikkünkben erre keressük a feleletet.
Néhány mára szinte teljesen elfeledett szélsőjobboldali, nyilas újságíró életútján keresztül próbáljuk bemutatni a rendszer bukása utáni propagandistasorsokat.
Fegyveres ellenállás és embermentés 1944-45-ben: nem a gyengeségét, hanem új adatok, összefüggések felvonultatásával a kérdésben tájékozott olvasót meglepve sokkal inkább az erejét bizonyítja Bartha Ákos könyve.
Volt másodhegedűs, karmester, szerzett zenét, vezette a Budapesti Filharmonikusokat. Sámy Zoltánra ma mégis kizárólag úgy emlékezünk, mint az operaház rossz emlékű nyilas igazgatójára és a nyilas indulók szerzőjére
Egy kép anatómiája: ezúttal a pusztító nyilas uralom első perceiről készült képet elemezzük. Mi lett a szereplők és a helyszínek sorsa?
Zoltán Gáborral készült interjúnkban szóba került a művészek szerepvállalása, a nemzeti tábor, valamint az író azt is elmondta, miért zavarják a turulmadarak a XII. kerületben.
A zsidók legyilkolása miatt érzett kollektív traumát mindenekelőtt a többségi társadalomnak kellene feloldoznia
Az 1944. október 15-én lezajlott háborús kiugrási kísérletnek volt egy, a szélesebb hazai közönség előtt máig ismeretlen szereplője.
Ha az egyik színész illegális kommunista, akkor a másik legyen jobboldali – az igazgató-rendező állítólag így akarta kivédeni, hogy a kormány bezárja a színházát.
Az úgynevezett népbíróságok a jogállamiság szempontjából nem álltak a feladatuk magaslatán – mondta Ungváry Krisztián.
Az eseményeket mitizálni, az ostromból hőskölteményt faragni minimum blaszfémia. Az áldozatokra való emlékezés egyetlen hiteles módja a csöndes gyász.