Itthon 500 kútoszlop volt, amikor Ausztriában már 40 ezer, a bogárhátúhoz pedig a Merkuron keresztül lehetett hozzájutni, persze nem kevés türelem és szerencse is kellett hozzá.
Egy utcai könyvcsereponton bukkantam rá a Kossuth Könyvkiadó 1962-ben megjelent gyöngyszemére.
Száz éve született Halász Péter, aki a Kádártáncban megfogalmazta, miért imádkozhatnak a magyarok a diktátorukért.
1971-ben a választópolgárok csupán 1,3 százaléka maradt távol a voksolástól. Egy kép anatómiája.
Ötven évvel ezelőtt, 1972-ben, február végén a budapesti Intercontinentalban ünnepelte negyvenedik születésnapját számos nyugati sztár társaságában Liz Taylor.
Mi tagadás, félve készültünk a vizsgára, de nem a szóbeli része, hanem az írásbeli beugrókérdések miatt, ami egyfajta előszűrő volt, ki juthat egyáltalán az előadóteremből a tanszéki szobába, a Professzor színe elé.
A Májbro olvasmányos, lendületes dokumentarista látlelet a hetvenes évek kisvárosi társadalmának kilátástalannak tetsző, mégis életteli valóságáról, egy család összetett lélektani drámájáról.
Sikeresen egymásra uszítottam a különböző eszméket. Semlegesítettem önmagamat, szabotálva, elfuserálva szólóénekesi és mozgalmi karrieremet. Hidegen hagytak az ideológiák.
Érdekes körülmény, hogy amíg az 1989-es fejtágítóról semmi nem szivárgott ki, a mostaniról nincs olyan újság, amelyik bőségesen ne tett volna említést. Az elmúlt három évtizedben valamicskét mégiscsak változott a helyzet.
Soha nem ettünk úgy, hogy ne imádkoztunk volna. Jaj, ez az ötven év… Azért vágták ki egy kolléganőmet, mert az ebédlőben imádkozott. Pedig ez azelőtt teljesen természetes volt.
Még tizenéves fejjel is mámorosnak találtam a karácsonyi családi együttlét első néhány óráját, pedig akkor már jobbára csak a társadalomból való kivonulás foglalkoztatott.
Michaelék Drezdából érkeztek, és azt fejtegették: nem örülnek, hogy az NDK meg fog szűnni, mert a világ mindenhogyan reménytelen hely, és ha ezt a reménytelenséget minél teljesebb módon szeretnénk megélni és kiélvezni, akkor azt a kommunizmusban könnyebb, mint a kapitalizmusban.
A legforgalmasabb időszakban öt és fél ezer ember dolgozott a Május 1. Ruhagyárban, termékeit valamennyi KGST-országba exportálták, de rajtuk kívül a „hanyatló nyugat” is akart magának a magyar konfekcióból.
Sok érdekesség között találtam rá arra a könyvre, amelyet 1962-ben adtak ki, és amely címe: Szórakoztató zenészek zsebkönyve. Már a cím is sokat sejtet, főleg, hogy ez a fogalom mára szinte teljesen ismeretlenné vált.
Ruffy Péter a XX. század legismertebb magyar újságírója, a régi Magyar Nemzet főmunkatársa volt. Pályáját a szocializmus idején többszörösen megnehezítették, nemcsak jelentések születtek róla, de megpróbálták beszervezni is.