Szikra, Kossuth, Dózsa, Ipoly… sokadmagukkal eltűntek már. Milliók örömét szolgálták. Emléktáblát érdemelne mind. De a múltat méltón őrizni, ez valahogy nem megy nekünk. Elbontunk, rombolunk minduntalan.
A társasutazáson volt egy dekoratív külsejű, meghatározhatatlan korú hölgy, aki nemcsak a szépségével – egyesek szerint kihívó, sőt botrányos megjelenésével – keltett mindjárt a társasút elején feltűnést, hanem a megközelíthetetlenségével is a kivételek közé tartozik.
Fel kell erősíteni a fizikumát, ha törik, ha szakad, hiába van háború és infláció. Villámgyorsan felöltözött, és lement a közeli hentesboltba. Álomszép sertéshúst kért, majd tüzetesen szemügyre vette, csak úgy volt hajlandó megvenni.
Eltervezte, ha lesz egy rendes állása, bérel egy lakást, és a húgával együtt elköltöznek otthonról. Anyja meglesz egyedül is, nem fogja többé saját idegességét rajtuk levezetni, és minden apróságért őket hibáztatni.
A Magyar Televízió egyetlen csatornáján, bár hétfőn adásszünet, este mégis van műsor, együttérző ajándékként a kétrészes My Fair Ladyt adják, közben havas jelentések lezárt utakról, uramisten, mi lesz itt-riportokkal.
Kellett egy új canga, na, Misi fia rég kinőtte a régit. Eldöntötték, hogy a neten vásárolnak egy mountain bike-ot, találtak hamar egy frankót, a mérete, a színe és az ára is okés volt, ráadásul ingyen szállították házhoz.
„Csak azt vettem észre, hogy a következő hónapban hányingerem volt, aztán meg nőni kezdett a hasam.”
A téli hideg zord napjain esténként pokrócba és emlékeinkbe burkolódzunk, újra meg újra előveszünk néhány jó öreg családi fényképalbumot, melyek lapjaira szimmetrikus rendben évről évre emlékhagyó bölcsességgel fekete-fehér papírképeket ragasztottak eleink.
„Ákos szemlátomást részeg, elég, ha az All I Want for Christmas alatt melléfurakodsz, a refrén alatt végig a szemébe nézel, és a teakonyhában magadra rántod. De ha a lelkiállapota olyan ingatag, hogy így berúg a karácsonyi partin, holnapután úgyis kibékül a családjával.”
Késő kamaszkorom, fiatal felnőtt éveimnek városa. Így, s mert jobbára ebben az évszakban jártuk utcáit, a nyár városa. Meg mert (ugye) „mediterrán”. Görög is meg szerb is, tehát „déli”. És persze igen „festői” is. Ki mit ért alatta.
Mikor gyerekkoromban kiköltöztünk a Dunához, meg kellett tanulnom úszni, nem volt mese. A folyóhoz közel vettünk házat, mert anyám szerette nézni a kavargó örvényeket, lejárt mosni, csalánt szedni a nyulaknak.
A beszállókártyát a reptéri pláza bejárata közelében pillantotta meg. Miután fölvette a makulátlan kövezetről, hosszasan nézegette – mostanában, a telefonképernyőről beolvasott és az A4-es papírra házilag nyomtatott repjegyek idején ritkán látni ilyet.
A buszon nekiesett a plexifalnak, mert a két táskával nem tudott kapaszkodni, neki senki sem adta át a helyet. Ahhoz túl öreg volt, hogy várandós nőnek nézzék, reszketeg vénnek pedig túl fiatal.
Először 1972 tavaszán voltam Pécsen. Pécsett stb. Egy barátommal és két lánnyal, ott is aludtunk a barátom ismerősénél, nem emlékszem a részletekre.
Kérem szépen, mi valami egyszerű díszítést keresünk az ünnepi asztalra (feleségem), vagy a bejárati ajtóra. Magyar felirattal. „Boldog karácsonyt”, „áldott ünnepet”…, ilyesfélét. Asszonyom, sajnos csak angolul és svédül van.