HIRDETÉS
Kezdőlap Címkék Zx_LaknerDávid

Címke: zx_LaknerDávid

Maradt az alapkamat, nem próbálják erősíteni a forintot

A befektetők és az elemzők a laza monetáris politika veszélyeire hívták fel a figyelmet, de a jegybank nem változtat.

Borókai Gábor: Nem a G-nap jelentette a korszakhatárt

Már egy hónappal korábban, 2015 januárjában megjegyezte Orbán Viktor egy háttérbeszélgetésen, hogy a „baráti sajtó” sokkal kritikusabb, mint volt. Interjú.

Orbán Viktor, a precedens

Hogyan kerül szembe a többségi akarat a liberális demokráciával?

Boldogtalan új életek

Bogdán Árpád új filmje három élethelyzetet mutat meg, benne olyan válaszutakkal, amilyenek elé nem szívesen kerülne senki.

Aki előre látta Trumpot, de a valóságnál optimistábbnak bizonyult

A nyolcvanöt éves korában elhunyt Philip Rothra emlékezünk.

Ha az ember semmit nem hisz el, mindenről meggyőzhető

A kormánynak az a célja, hogy megfossza a közéleti diskurzust a szakpolitikai kérdésektől – mondja Krekó Péter. Interjú.

Nádasdy Ádám és Tompos Kátya is az idei Ördögkatlan résztvevői közt

Július 30-től újra megtelnek élettel a Pécs-környéki falvak. Bemutatkozik az ifj. Vidnyánszky Attila fémjelezte Sztalker Csoport is,

Trump-párti botrányhősök magyarázzák Budapesten a siker receptjét

Nem csak Milo Yiannopoulos és Steve Bannon érkezik.

„A tehetséges Kányádi Sándor”

Nyolcvankilenc éves az erdélyi magyar sors krónikása, aki a népitől a modernig jutott.
HIRDETÉS

Legolvasottabb