Tíz éve ment el a Gulag krónikása

Fotó: Courtesy of Dutch National Archives

Kisiskolás voltam még, de arra a két kötetre nagyapám könyvespolcán még a mai napig emlékszem. Gulag, állt öles betűkkel a piros-sárga borító oldalán. Én pedig sokat szemeztem vele, és kérdeztem az öreget, miről szól ez a könyv. Ő csak sóhajtott, s mondta, egy kegyetlen világról, emlékezetről egy távoli, sokak szerint „eltúlzott” pokolról, ami nem is oly rég még maga volt a valóság. Akkor még persze nehezen tudtam mindezt összerakni, ám később megértettem, mindez mit is jelent.

Hirdetés

A Gulag szigetcsoport szerzője, Alekszandr Szolzsenyicin épp tíz éve hunyt el, augusztus 3-án. Az 1918. december 11-én Kiszlovodszkban született író Rosztovban járt egyetemre, majd katonaként szolgált a második világháborúban. Egy magánjellegű levele miatt, amelyben Sztálint bírálta, 1945-ben letartóztatták. Tizenegy évvel később rehabilitálták, s utána kezdett írással foglalkozni. Műveiben leginkább a munkatáborokban szerzett élményeit dolgozta fel, így például az 1958 és 1968 között írt Gulagban, vagy a korábbi, 1962-ben megjelent Ivan Gyeniszovics egy napja című alkotásában. Húsba maró elbeszéléseiből csak ez utóbbi jelenhetett meg – a Szovjetunióhoz hasonlóan – Magyarországon is. A Gulag szigetcsoportot Münchenben adták ki magyarul, onnan csempészték az országba, magánemberek által készített gépiratokban, szamizdatban adták egymásnak a köteteit.

Szovjetellenesség vádjával 1969-ben kizárták a Szovjet Írószövetségből, de egy évre rá megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Kitüntetését azonban sokáig nem merte átvenni, attól tartott, nem engedik haza. 1971-ben állítólag a KGB el akarta őt tenni láb alól egy be nem azonosított méreggel – egyesek szerint ricinnel; az író nagyon rossz állapotba került, de nem halt meg. Aztán elérte őt is „vég”: egy Pravda-vezércikk mintegy húsz évre megpecsételte a sorsát. Ebben 1974. január 14-én lehazaárulózták, és a hitleri eszmék támogatójaként mutatták be, aki már-már betegesen megveti saját hazáját és a szovjet embereket. Egy hónap sem kellett – többek között a szociáldemokrata kancellár, Willy Brandt közbenjárására –, hogy Nyugat-Németországba deportálják és állampolgárságától megfossszák.

Öt éve a budapesti Terror Háza Múzeumban rendeztek kiállítást Egy orosz hazafi: Alekszandr Szolzsenyicin (1918–2008) címmel, az íróra emlékezve. Ahogy akkor R. Kiss Kornélia írta: „Furcsa egybeesés, egyben tragikus élettény, hogy a szellemi létezést mindennél magasabb rendűnek tartó Szolzsenyicinnek az anyagi világban sokáig még saját otthona sem volt. Először csak Vermontban, az Egyesült Államokban. Előtte csak ideiglenesnek nevezhető lakhelyei voltak, gyermekkorának helyszíneit pedig lerombolták. A templomot, ahová nagyapjával járt, éppen úgy, mint az anyai nagyszülők házát, akiket kuláknak nyilvánítottak.”

A fiai amerikai állampolgárok lettek, ő pedig 1994-ben térhetett vissza Oroszországba. A gulág könyörtelen világának krónikása támogatta Vlagyimir Putyint, mint mondta, többek között azért, mert az orosz elnök visszaadja az orosz nemzet becsületét. Halálhírét egyik fia jelentette be az orosz ITAR–TASZSZ hírügynökségnek. Beszámolója szerint édesapja otthonában, szívelégtelenség következtében halt meg. Szolzsenyicint három nappal később a moszkvai Donszkoj-kolostorban helyezték örök nyugalomra.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 12. számában jelent meg, 2018. augusztus 3-án.

Hirdetés

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 12. számban? Itt megnézheti

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.