A Pripjaty folyó völgye rejti a szlávok őshazáját?

Szláv magaslati erőd rekonstrukciója a lengyelországi Birówban (Forrás: Marcin Szala / Wikipedia)

Erre enged következtetni egy friss régészeti ásatás, amely a belarusz kutatók szerint összeköti a korai szlávok IV. század közepéig visszakövethető leleteit az I. és III. század közé keltezett, szintén a szlávok őseinek vélt populáció lelőhelyeivel.

Hirdetés

Nemcsak a magyarok, de a szlávok eredetéről is a mai napig komoly szakmai viták folynak. Már korai elnevezésük – veneti, venedi, wend, ebből venét, vend – körül is kemény csörték mentek a kutatók között főleg az ókori szerzők – Sztrabón, idősebb Plinius, Ptolemaiosz és Tacitus – bizonytalanságai miatt. Az első, róluk szóló részletesebb leírást a gót származású bizánci történésznél, Jordanesnál találjuk, aki 551 táján a saját népe történetéről szóló Getica című munkájában egy közös őstől származó, ám akkor már népes, különböző csoportokból álló – így széttagoltságukban a keltákra hajazó – Veneti, Antes és Scla veni neveken ismert népességként írt róluk. A veneti, illetve a wendi szó valamilyen formában számos nyelvben megjelenik, és többek között barát, rokon és szövetséges jelentésekkel bír.

A Karoling-korban a Frank Birodalom gyepűjén, szomszédságában, míg a középkori német–római időkben a birodalmon belül élő szlávok általános megnevezése volt a wend. A kifejezést később használták a nyugati szlávokra, illetve, ahogy Magyarországon is, az itt lakó szlovénekre is. Jordanes szerint egyébként a szlávok őshazája valahol a Visztula környékén lehetett.

Ennek az „őshazának” a pontos helye azonban a mai napig fogas kérdés. A korai szlávok valamikor az V. és X. század között, a népvándorláskor idején népesítették be Közép- és Kelet-Európát, az Alpoktól egészen a Volga folyóig, a Baltikumtól a balkáni hegyekig, miközben olyan sztyeppei népekkel éltek együtt, mint a szarmaták, a szkíták, az alánok, vagy épp a Kárpát-medencét uraló avarok. A szláv őshazát leginkább a mai Lengyelország, Belarusz és Ukrajna háromszögben található földrajzi tájegységbe, Poleszjébe (Polézia) helyezik. Ezt látszik igazolni egy bő évtizedes tanulmány, amely a genetika segítségével a szláv populáció magterületét a Dnyeper folyó középső, ma Ukrajnához tartozó vízgyűjtőjére tette.

A problémát régészetileg évek óta egy nagyjából kétszáz éves „fehér folt” nehezíti. Nem került ugyanis elő olyan telep, amely összekötötte volna a korai szlávok sok leágazással bíró prágai kultúrájának IV. század közepéig visszakövethető leleteit a poléziai térségben feltárt I. és III. század közé keltezett, szintén a szlávok őseinek vélt populáció lelőhelyeivel. Ezt a hiányzó láncszemet találta meg egy belarusz régészcsoport. Júliusban ugyanis egy olyan telepet tártak fel a Szalihorszk járásban Minszktől mintegy 135 kilométerre délre, amelyet épp a két korszak között laktak, az előkerült tárgyak túlnyomó többsége pedig azonos a korai szláv telepek anyagaival – számolt be a felfedezésről a lengyel Science in Poland tudományos szaklapnak az ásatás vezetője, Vadim Belavec.

A település lakói a leletek tanúsága szerint fémmegmunkálással foglalkoztak, a feltáráson több olvasztótégely, kanálöntvény került elő. A mesterek leginkább bronztárgyakat készítettek, a kutatók számos fibulát (ruhakapocs, csat) találtak, amelyet vörös és fehér zománccal díszítettek. Ugyancsak találtak két, minden bizonnyal gabonatárolásra használt épületet, ahogy jó pár gót tárgyat is – amely azt mutatja, volt kapcsolat a térséget ekkor meghódítók és a helyi lakosság között. A keltezés szempontjából két tárgy emelkedik ki: az egyik egy római érme Marcus Aurelius császár fia, a 161 és 192 között uralkodó Commodus arcképével, míg a másik egy analógia nélküli kardhüvely-dekoráció. Ez utóbbiról a régészek azt feltételezik, egy germán harcosé lehetett, aki részt vett abban a támadásban, amely végül a telep pusztulásához vezetett az V. század első felében.

A lelőhely is azt bizonyítja, a szlávok őshazája a Dnyeper középső szakaszán a folyamba ömlő, az elsősorban Belaruszon, de a csernobili atomkatasztrófa miatt lezárt övezeten is áthaladó Pripjaty folyó völgyében lehetett valahol – véli Vadim Belavec. A minszki Belarusz Állami Egyetem szláv etnogenezissel foglalkozó régésze szerint azonban ahhoz, hogy ezt az elméletet minden kétséget kizáróan bizonyítani tudják, további, intenzív kutatásokra van szükség, hogy még több hasonló lelőhelyet tudjanak feltárni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 15. számában jelent meg, 2018. augusztus 24-én.

Hirdetés

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 15. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.