HIRDETÉS
Kezdőlap Tudomány David Attenbo...

David Attenborough szerint már a láthatáron van a civilizációnk összeomlása

HIRDETÉS

A legnagyobb ember által előidézett katasztrófával nézünk szembe, amely több ezer év óta a legnagyobb fenyegetés: a klímaváltozás – mondta David Attenborough az ENSZ lengyelországi Katowicében tartott klímakonferenciáján, melyről a brit The Guardian tudósított. A találkozó célja, hogy megállapodjanak arról, hogy hogyan valósítsák meg a gyakorlatban a párizsi klímaegyezményben foglaltakat.

HIRDETÉS

A világhírű brit természettudós azt is mondta, ha most nem kezdünk cselekedni, az egész civilizációnk összeomlása és a jelenleg ismert természeti környezet kihalása is a láthatáron van. Újabb kutatások szerint a történelem során mért húsz legmelegebb év az elmúlt 22 évre tehető.

– Nem látjátok mi zajlik körülöttetek? – ezt már egy fiatal férfi mondta a küldötteknek levetített videóban. Egy fiatal nő pedig arról beszélt, hogy Kínában már most is látják a klímaváltozás következményeit. Attenborough szerint az emberek kinyilvánították az akaratukat és most a világ vezetőin van a sor, hogy felelősen viselkedjenek, és azonnal megtegyék a szükséges lépéseket. Emellett felhívta az embereket arra, hogy használják az ENSZ által létrehozott ActNow névre hallgató chatbot-ot, amely ahhoz nyújt segítséget, hogy mindenki kivehesse a részét a klímaváltozás elleni harcból.

Betiltaná 2021-től az Európai Parlament az egyszer használatos műanyagtermékeket – Magyar Hang

Az Európai Parlament ezen túlmenően előírná, hogy a dohánytermékekből származó szemetet 2025-ig felére, 2030-ra pedig 80 százalékkal kell csökkenteni.

A találkozón felszólalt az ENSZ főtitkára, António Guterres is, aki arról beszélt, hogy a klímaváltozás sokkal gyorsabban történik, mint ahogy reagálunk rá, és ha ezen nem változtatunk, akkor már lehet, hogy túl késő lesz. „Sok országnak ez már most is élet- halál kérdés” – tette hozzá.

HIRDETÉS

A konferencia megnyitóján Andrzej Duda is beszédet mondott. A lengyel elnök arról beszélt, hogy a hatékony szénfelhasználás nem mond ellent a klímaváltozás elleni küzdelemnek. Lengyelország az elektromos áramellátásának a 80 százalékát fedezi szén segítségével, ám magát a termelést 1988-óta 30 százalékkal csökkentette a hatékony energiafelhasználásnak köszönhetően. A találkozón sok felszólaló adott hangon az aggodalmainak is, többek közt Donald Trump klímaváltozást tagadó megnyilvánulásai miatt.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,781lájkolóTetszik
2,392követőKövetés
16,726feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Elhallgatások és hazugságok – Magyar Hang-ajánló

Thuróczy Szabolcs-interjú. Lelepleződik „Tiborc”, a szalagmunkás riporter. Vannak anyák, akik maguk is árulják a drogot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Háború dúl a hústermelők és a műhúsgyártók között

Olyan kísérletek is zajlanak, amelyek során igazi állati sejteket tenyésztenek mesterséges körülmények között.