A Budapestről elűzött CEU-val együtt távozik Bécsbe Pető Andrea, a Közép-Európai Egyetem társadalmi nemek történetével foglalkozó professzora. A történésznek a Jaffa Kiadónál nemrégiben látott napvilágot a szovjet katonák által elkövetett második világháborús nemi erőszak kérdésével foglalkozó kötete, az Elmondani az elmondhatatlant.
– A szovjet katonák által elkövetett szexuális erőszak érthető módon tabutémának számított az előző rendszerben, ám furcsa módon hosszú ideig az maradt 1990 után is. Mi ennek az oka?
– A nők elleni nemi erőszak egyrészt önmagában is tabu. Másrészt a kilencvenes évek elejétől a második világháborús traumák, mint minden emlékezetpolitikai kérdés, eszközzé váltak. A szovjet katonák által elkövetett erőszak ráadásul a baloldal és a liberális erők számára azért is tabu maradt, mert a felszabadítás-felszabadulás képzetébe nem illett bele. A nagy tabut, a Vörös Hadseregét a Szovjetunió összeomlása után ugyanakkor felváltották apróbb, ám egymással nyilván összefüggő „tilalmak”. A németek esetében a Wehrmacht-mítosz – azaz hogy a német hadsereg nem vett részt a civilek elleni atrocitásokban – miatt számított az erőszak kényes témának. Hallgatásra ösztönzött a mi esetünkben a magyar hadsereg szovjetunióbeli magatartása.
Anyja halálos ágyán szembesült a felfoghatatlannal: erőszakból fogant | Magyar Hang
A nemi erőszak következményeivel, ezzel a még szinte ma is tabunak számító témával foglalkozik Tunyogi Henriett harmadik kisjátékfilmje. Most moziban is megnézheti.
Emellett a rendszerváltozás után induló nőmozgalmak sem látták meg a katonák szexuális erőszaksorozatában az „ügyet”. Ez szembetűnő, főleg, ha tudjuk, hogy Koreában éppen a japánok által elkövetett tömeges erőszak, a nők szexuális rabszolgaként való elhurcolása adta a nők elleni erőszak ellen harcoló nőmozgalmak egyik összetartó erejét.
– Mi hozott változást nálunk a kérdés kezelésében?
– Az ezredfordulón bekövetkezett egy emlékezetpolitikai fordulat. A történészek újabb generációja elkezdett intenzívebben foglalkozni a kérdéssel, miközben különböző források is elérhetővé váltak. Ezzel párhuzamosan megkérdőjeleződtek az antifasiszta értelmezési keretek, ami együtt járt a Vörös Hadsereg mítoszának kétségbevonásával. Jellemző, hogy míg 1996-ban Sára Sándor A vád című, a témával foglalkozó játékfilmje fanyalgó, negatív kritikákat kapott és feledésre ítéltetett, addig a paradigmaváltást követően Skrabski Fruzsina Elhallgatott gyalázat című dokumentumfilmje fontos lépésként képes volt beemelni a közbeszédbe a háborús erőszak ügyét.
Az alapvetően jobboldali fordulattal a nőkkel kapcsolatos történetek bekerültek a történetírásba. A történészi elemzés viszont nem a nők és a szerepüket alapvetően „láthatatlanná” tévő okok vizsgálatára irányult, hanem a nőket egységes csoportként áldozati, mégpedig nemzeti áldozati jelképként mutatták fel. Vagyis, korábbi mintákat követve, a nők szexualitását megint csak a férfiakéhoz képest határozták meg. Ha a nő becsületébe belegázoltak, azzal a férfiakon, a férfi uralmú társadalmon esett nem utolsósorban csorba. Így a nők nemzeti áldozattá váltak, a legyőzött férfi katonák megaláztatásának eszközévé.
– A bevonuló szovjet haderő viselkedése olykor országonként eltért. Nem feltétlenül az ellenséges nép és felszabadítottak kategóriák mentén. Mi ennek az oka?
– Nem állja meg a helyét az egyes történészek által is sokszor hangoztatott érv, hogy a Vörös Hadsereg katonái civilizációs okokból viselkedtek a nálunk ismert módon. Különösen akkor szembetűnő mindez, ha a hazai megszállást összevetjük a szomszédos országokéval. Magatartásuk eleve függött attól is, hogy mennyire súlyos harcok után találkoztak a lakossággal, vagy hogy mennyi alkoholt fogyasztottak. Jugoszláviában – jelenlegi tudásunk szerint legalábbis – egészen másként viselkedtek, mint nálunk. Közrejátszhatott ebben a nyelvi hasonlóság, hogy a Tito-féle partizánokkal eleve szövetségben álltak, de az a tény is, hogy a jugoszláv kommunisták akkoriban nagyon erős érdekérvényesítő képességgel bírtak Moszkvában. Ez a magyarokra például nem volt igaz.
Rossz úton járunk akkor is, ha azt feltételezzük, hogy a szovjet katonák által elkövetett tömeges nemi erőszak oka csakis a magyarok hasonló szovjetunióbeli viselkedése miatti bosszúban keresendő csak. Ennek fényében ugyanis nem tudnánk megmagyarázni mindazt, ami a koncentrációs táborok női lakóival történt felszabadulásuk után. A zsidóként megbélyegzettekkel sokszor ugyanolyan brutalitással bántak el a szovjet katonák, mint a legyőzöttekkel, köztük a magyarországi nőkkel. Ez volt hosszú időn át a másik nagy tabutéma. Nem mellesleg ugyanilyen tabunak számított, illetve számít máig az embermentők által elkövetett szexuális zaklatás, nemi erőszak kérdése.
– Mi motiválta az erőszakolókat? Kötetéből kiderül, hogy a szexuális vágy sokszor másodlagosnak, harmadlagosnak tekinthető.
– Két elemzési keret ütközik alapvetően a köztudatban. A népszerű elképzelés szerint az oroszok felsőbb utasításra meg akarták volna erőszakolni a magyar nőket, Ilja Ehrenburg buzdító propagandacikket is írt a Pravdában. Ez a megközelítés elfedi a strukturális okot és túlbecsüli az írott szó hatalmát. Hiszen a militarizmus mindig úgy működik, hogy minden katona erőszakolhat, mert korlátlan uralma van a másik teste felett. Ez általában női test, de lehet férfié is, akik szintén estek áldozatul – női vagy férfi – katonai erőszaknak. A strukturalista megközelítés szerint a nemi erőszak háborús fegyver, a győzelmet szimbolizálja. A hadi erőszak lényege a vesztes férfiasságának az elpusztítása. Hogy az akkori Magyarország elvesztette a háborút, az a nők testén keresztül jelent meg. Az elkövetés módja persze különböző volt a különböző hadseregek esetében, de a lényegen, hogy minden katona erőszakol, nem változtat. És azon sem, hogy mint minden katonai erő, a Vörös Hadsereg is erőszakos, nacionalista és nőgyűlölő volt.
– Milyen stratégiákat alkalmaztak az áldozatok, hogyan beszéltek a rajtuk esett erőszakról?
– A lengyeleknél – akik velünk ellentétben nem számítottak legyőzött nemzetnek – a mártíromság értelmezési kerete a kezdetektől elmondhatóvá tette a traumát, a szovjet katonák által elkövetett erőszakot. Nálunk a magántérben sokkal jellemzőbb volt az elhallgatás, az elfojtás. Az erőszak áldozatai különböző módon sérültek, attól is függően, hogy milyen következményekkel járt az atrocitás. Volt, aki teherbe esett, más megbetegedett, kialakulhattak poszttraumás stresszszindrómák, így a depresszió, az alkoholizmus vagy akár a gyógyszerfüggőség. Nem létezett beszédmód, amelyen keresztül a traumát meg lehetett fogalmazni, fel lehetett volna oldani.
Miért kellett eldugni a Gulag és a szovjet megszállás emlékművét? | Magyar Hang
Stark Tamás a Gulagról, a sztálinizmus rehabilitációjáról és a Sorsok Házáról. Interjú.
– Mi hozta meg végül az áttörést?
– Sokat segített ebben például Polcz Alaine kötete, amely nem mellesleg rendkívül rossz kritikákat kapott férfiaktól. Mondhatni a „legjobbkor jött” Skrabski Fruzsina már említett filmje. A történetnek máig nincs vége: velünk élnek a betegségek, az elhallgatások, a sérülések.
– Követnek-e valamilyen elbeszélésmintát a visszaemlékezők?
– Mindez attól is függ, hogy mikor készült az interjú. A negyvenes évek végi emlékezések nyilván közelebb állnak a megélt élményhez. Utóbb már csak magát a tényt jelezték, ha magáról az erőszakról beszéltek. Az osztrák mintákból tudjuk, hogy például a Doktor Zsivágó és az Elfújta a szél erős hatást gyakorolt az áldozatok elbeszélésmódjára. Saját nyelv ugyanis ezzel kapcsolatban, amin megszólalhattak volna, hasonlóan számos más traumához, nem létezett. Ugyanezt figyelhetjük meg a holokauszttúlélőkkel kapcsolatban is, esetükben ezt a jelenséget Annette Wieviorka történész amerikanizálódásnak nevezi. A formalizálódás egyébként nagyon rossz irány. Nem segíti a megbékélést, a mélyebb rétegek esetleges feltárását. Az ügy közös, mert nálunk szinte minden családot érintett az erőszak.
– A kötet után milyen irányban lehetne továbbfolyatni a kutatást?
– Nem adtam fel, hogy egyszer kijutok Moszkvába, ha nyilvánossá válnak az ottani levéltári anyagok. Egy olyan helytörténeti kutatás is érdekes lehet, amilyen Kecskeméten vagy Hódmezővásárhelyen már megvalósult. Ezekhez viszont nagyon hiányzik a történet másik fele: az orosz katonai iratok.
„Ez egy társadalmi ügy" - hazakerülnek a Szovjetunióba hurcolt magyarok adatai | Magyar Hang
Mikor indulhat a Szovjetunióba hurcolt magyarok anyagának feldolgozása? Erről kérdeztük Szabó Csabát, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatóját. Interjú.
– Könyvében részletesen foglalkozik a nemi erőszak emlékművek képviselte reprezentációjával. Fel lehet-e így idézni, s ha igen, hogyan az áldozatokkal történteket?
– Lengyelországban elkészült például, rövid ideig engedély nélkül állt is a Komm, Frau! című gerilla módon felállított gipszszobor. Ez egy terhes nőt és az őt megerőszakoló szovjet katonát ábrázolja. Vagyis az alkotó azt jeleníti meg, ami a visszaemlékezőktől el is hangzik. Kérdés, hogy meg lehet-e ezt tenni? Szükséges-e újból létrehozni az erőszakot vizuális keretben? Szerintem nem. Vannak újszerű emlékművek, amelyek ugyanilyen hangsúlyosak ebben a témában. A japánok által szexuális rabszolgának elhurcolt nőknek állít emléket például az az absztrakt alkotás, amelynek központjában autóbuszon utazó fiatal koreai lányok magányos bábui láthatók.
– Készül-e újabb kötettel?
– Szeretném megírni a bűnöket, gyilkosságokat elkövető nyilas nők történetét, a láthatatlan elkövetőket. A kérdéssel az MTA nagydoktorimban foglalkoztam már, most olvasmányosabb változatban kerülhetne a nagyközönség elé szintén a Jaffa Kiadó gondozásában.
– Kötete a társadalmi nemek szempontjából vizsgálja a második világháborús szovjet erőszak ügyét. A társadalmi nemekhez kapcsolódó kurzusokat Magyarországon ehhez képest nemrégiben ellehetetlenítették.
– Kétféle érv van a társadalmi nemek tudományának oktatása mellett. Egyrészt mindenkinek joga van azt tanulnia, amit akar, tehát emberi jogi kérdés. A másik tudománypolitikai érv, amely arról szól: ha nem lenne, sokkal szegényebb lenne tudásunk. A tudás, amit létrehoz, jelenti az újdonságot és adja a terület jelentőségét. A tiltás mérföldkő a magyar felsőoktatás történetében, mert ideológiai alapú cenzúra 1989 óta nem volt, és a tudomány szabadságának amúgy az Alaptörvényben is benne foglalt szabadságát sérti.
„A magyar kultúra világhírű terjesztéséért komoly elismerést érdemelne a CEU" | Magyar Hang
A több évtizedes munka most összetörhet, ha elmarad a 2017-ben meghozott törvényben szereplő egyezmény aláírása – Sándor Judit oktató nyílt levele a miniszterelnökhöz.
– Pető Andrea és a társadalmi nemek oktatása, akár a CEU, Bécsbe költözik. Mit gondol, mi áll a Közép-Európai Egyetem elűzésének hátterében?
– A CEU elűzése Budapestről nem ahhoz hasonló, mint amikor a nácik a megszállt Prágában, Varsóban vagy Oslóban becsukták az egyetemet, hanem a fehéroroszországi Európai Bölcsészettudományi Egyetem (EHU) Minszkből Vilniusba költöztetéséhez. A bizonytalan jogi környezet, a média hecckampánya és a nyílt vagy inkább burkolt fenyegetések miatt költöztek egy EU-tag ország fővárosába, Vilniusba, ahol ma is remekül működnek. Most egy EU-tag fővárosából költözünk a másikba, ami sok kérdést felvet az uniós intézményrendszer működésével kapcsolatban. A nehézségek sok új lehetőséget jelentenek, például jól láthatóvá válnak, kik a szövetségesek és kik az ellenségek, és ez egyáltalán nem baj.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 31. számában jelent meg, 2018. december 14-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat a 31. számban? Itt megtudhatja!
